125 millió dolláros biztosítás védi a Bakkt Warehouse-ban tárolt bitcoint

Minden a Bakkt Warehouse-ba utalt bitcoint egy 125 millió dolláros biztosítás véd, a cég szeptember 9-i bejelentése szerint.
A Bakkt szeptember 6-én kezdte fogadni a be- és kiutalásokat, megelőzve a határidős szerződések indulását szeptember 23-án.

Minden simán megy, megnövelt biztonsággal

A Bakktnak nagyon sok idő és munka kellett, hogy végre megkapja a szükséges engedélyeket hamarosan induló napi és havi fizikailag rendezett bitcoinalapú határidős szerződéseihez. Azonban az engedélyek megszerzése óta gőzerővel zajlanak a munkálatok.
A Bakkt terméke szeptember 23-án indul, illetve bejelentették, hogy frissen engedélyezett letétkezelési megoldásuk is szeptember 6-án startol. Ez meg is történt, a tervek szerint.
 
Az újonnan bejelentett vagyonbiztosítás egy újabb aggodalmat vesz le az intézményi befektetők válláról, akiket a Bakkt szeretne ügyfélként bevonzani.

Minden készen áll az indulásra.

Ha sikeres lesz a szeptember 23-ai indulás, akkor ez lesz a világ első fizikailag rendezett bitcoinalapú határidős-szerződés terméke. Mindez azt jelenti, hogy az intézményi befektetők valódi bitcoinnal fognak kereskedni.
A Chicago Mercantile Exchange már elérhető határidős terméke készpénzzel rendezett, azonban a Bakkt ügyfelei bitcoinban lesznek kifizetve, ha lejár az adott határidős szerződés.

Olvastad már? Kripto a köbön – hétnyitó hírsaláta

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Egyre többen küldenek kriptovalutát Kanadából Ázsiába

Új lendületet kapott a kriptós pénzküldés Kanadából Ázsiába: a Chainalysis friss adatai szerint az Indiába, Kínába és a Fülöp-szigetekre irányuló, átutalás méretű kriptotranszferek értéke egy...

A Binance leállítja a bányászpoolját

A Binance bejelentette, hogy november 10-én leállítja a bányászpoolját. A szolgáltatás 2020 óta működött, és eleinte csak bitcoint támogatott, majd később több fajta kriptót is...

A bitcoin dominanciája ismét 60 százalékra nőtt

A bitcoin alig mozdul, az altcoinok viszont újabb ütést kaptak: 60 százalékra nőtt a BTC dominanciája. A kriptopiac egyik legfontosabb szerkezeti változása most nem a bitcoin...

Evernorth tőzsdére ment, de a részvény pirosba fordult

Megérkezett a Wall Street legújabb XRP-re tett fogadása, de a rajt nem sikerült fényesen. Az Evernorth, a Ripple támogatásával működő cég, amely több száz millió...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.