10 ezer dollárig eshet a BTC árfolyama

Egy elemző szerint nagy esély van rá, hogy a BTC ebben a felezési ciklusban még egy hatalmas zuhanást produkálhat.

Ha egy váratlan esemény piaci pánikot idéz elő, akkor az árfolyam akár 74%-kal is gyengülhet, ezt osztotta meg a közösségi médiában a követőivel Justin Bennett.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az elemző szerint a BTC lehet, hogy lemásolja ugyanazt a zuhanást, amelyet 2020-ban, a járványpánik kezdetén láthattunk a piacon.

„Azt gondolom, hogy a 10-15 ezer dolláros árfolyam még mindig benne van a pakliban. A covid-zuhanás egy úgynevezett fekete hattyú eseménynek tekinthető, amely nem valószínű, hogy megismétlődik, de egy sor másik rendszerszintű probléma létezik, amelyek bármelyik percben elindíthatják az esést. A grafikon magáért beszél.”

A havi nézetet bemutató grafikon alapján Bennett arra utal, hogy a BTC árfolyama egészen olyan alacsony szintekig zuhanhat, amelyeket utoljára a járványpánik időszakában láthattunk, mikor az árfolyam az egyik Fibonacci-szinten állt meg, amely támaszként szolgált.

Bennett szerint ráadásul most az euró és a dollár közötti keresztárfolyam alakulása szintén arra utal, hogy a kriptopiac egy lefelé tartó trendbe lépett.

Ahogyan megfogalmazza, a valutapiacok olyan jeleket küldenek a befektetők felé, amelyek arra utalnak, hogy bajok jöhetnek a kriptopiacon.

Az elemző arra is rávilágít, hogy idén áprilisban jön a blokkjutalom felezése a Bitcoin hálózatán, de ha ez az esemény kedvezőtlen makrogazdasági körülmények között következik be, akkor lehet, hogy nem lesz olyan rali, amely az előző felezések alkalmával indult el.

A BTC arra van programozva, hogy folyamatosan felfelé menjen a felezések miatt, igaz? Nem igaz.

A felezés kritikus összetevője a hálózat pénzügyi működési mechanizmusának, és ez teszi rendkívül jó hosszú távú befektetéssé. De a ciklusok alját és a rekordárfolyamokat a gazdasági körülmények határozzák meg.”


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Bennett úgy véli, nem csak a BTC van bajban, hanem az ETH esetében is gyűlnek a viharfelhők, mivel az árfolyama nem tudta megtartani a 2400 dollárnál húzódó, kulcsfontosságú támasz-szintet.

A grafikon alapján az ETH árfolyama sokkal lejjebb eshet, és visszahúzódhat akár az 1450 dolláros régióba is.

Jelenleg 2210 dollár között cserél gazdát, és a legutóbbi 24 óra során egy szerény 1%-os emelkedést produkált.

„Az ETH elvesztette a 2400 dolláros árfolyamot, így ez a szint most ellenállásként működik. Tudom, hogy ezzel a véleményemmel nem leszek túl népszerű, de szerintem most ez volt a top a kriptopiacon.”

Olvastad már? A Solana rövid távú felemelkedéséről 89 dollárra

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A hiperbitcoinizáció kora: közel a 1 millió dolláros bitcoin?

A kriptovilág izgatott egy pozitív hír miatt, amit Samson Mow, a JAN3 szókimondó vezérigazgatója és bitcoin-párti szakértő osztott meg. Egy örömteli jóslattal állt elő: a...

Előnyére válhat-e a bitcoinnak a gyengülő dollár?

A bitcoin profitálhat az amerikai adósságból és a dollár gyengüléséből. A zöldhasú két évtizedes rekordot döntött. Az onchain elemzésekkel foglalkozó CryptoQuant platform új kutatása megerősítette: a bitcoin...

Új szabályozások közepette indul útjára a Pump.fun mémcoin token értékesítése

A Bybit megerősítette a régóta várt Pump.fun tokenértékesítés részleteit. Közölték, hogy az Európai Unió által szabályozott Bybit.eu platformon regisztrált felhasználók nem vehetnek részt az értékesítésben....

A PEPE árfolyama szárnyal – Bálnák és technikai jelek is emelkedést vetítenek előre

Prémium Pepe A kriptopiac teljes piaci kapitalizációja az elmúlt 24 órában 2,48%-kal, 3,46 billió dollárra emelkedett. Ezt segítette elő a 140,68 milliárd dolláros kereskedési volumen, ami a kockázatos...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.