1 milliárd dolláros kriptoalapot indítana az Andreessen Horowitz

A kockázatitőke-társaság jelentős összeget kíván összegyűjteni kriptopiaci beruházásokra.
Korábbi kriptopiaci részvételére építve a Andreessen Horowitz kockázatitőke-társaság most egy másik alapba szeretne beruházni – derül ki a Financial Times cikkéből.

„Ez lesz az Andreessen harmadik, kriptovaluta-befektetésekre összpontosító alapja, melynek célja, hogy 800 millió és 1 milliárd dollár közötti összeget gyűjtsön a befektetőktől (négy, közvetlen információkkal rendelkező forrás szerint)” – írta az Financial Times pénteken.

Az Andreessen Horowitz kockázatitőke-cég a16z néven is tevékenykedik.
A vállalat aktívnak mondható a kripto- és blokkláncszektorban, az utóbbi időben ugyanis számos projektbe fektetett be, és az új alap tőkéjét is kriptoprojektek és digitális eszközök felé tervezi irányítani – írta a Financial Times.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A vállalat nagy befektető volt a Coinbase-ben is, amely április 14-én került fel a Nasdaqra.
Az Andreessen Horowitz mintegy 120 millió dollárnyit adott el Coinbase-részvényeiből, bár a szabályozói adatok szerint nagyjából 11 milliárd dollárnyival rendelkezhet összesen.
A 2020 áprilisában megjelent cikkek szerint a társaság második kriptoalapjával 450 millió dollárt keresett. Ezzel végül 515 millió dollárt gyűjtöttek be.
A kriptopiac jelentős tőkebeáramlást tapasztalt az elmúlt évben, amit egyértelműen tükröz a szektor 2 billió dolláros piaci tőkéje is, amelyet 2021 áprilisában ért el.

Olvastad már? Market pszichológia, vagy market pszichiátria?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.