1 milliárd dollár az FB Coinért – tárgyalások a Visával és a Mastercarddal

A Wall Street Journal (WSJ) május 3-án megjelent cikke szerint, a Facebook 1 milliárd dollárnyi befektetést várna el a s(hi)tabilkoinjáért.

Olvastad már? A kriptopénzek teljes tilalmát tervezi India

A Facebook terveivel tisztában lévő források szerint már zajlanak a tárgyalások az olyan fizetési rendszerekkel, mint a Visa és MasterCard, emellett a First Data Corp kifizetési feldolgozócéggel is.

A kriptoprojekt neve „FB Coin”. Már több, mint egy éve keringenek pletykák a Facebook kriptopénze körül, mellyel házon belüli fizetéseket szeretne nyújtani felhasználói számára.
Egyre többet tudunk a projektről, úgy tűnik számos felhasználási területet találnak ki a cégvezetők. Ilyen például a felhasználó Facebook-profilján keresztül zajló fizetés is.

„A Facebook számos e-kereskedelmi céggel is tárgyal az érme elfogadásáról, és tőlük is kisebb befektetéseket vár cserébe” – tette hozzá a WSJ

Ahogy már írtunk róla korábban, nagy az érdeklődés a fiat központú FB Coin iránt  még a kriptopénzek köreiből is kiemelendő a kockázatitőke-befektetések nagykutyája, Tim Draper.
Áprilisban arról lehetett hallani, hogy a hírhedten bitcoin- (BTC) és tezos- (XTZ) támogató Draper már befektetési lehetőségekről is tárgyalt a Facebookal.
A WSJ forrásai szerint a fiat által fedezett FB Coint úgy próbálják tervezni, hogy külső ránézésre minél távolabb álljon a bitcointól és egyéb kriptopénzektől.
A Facebook igyekszik elkerülni az árfolyam változékonyságát, hogy minél többen használják a kriptopénzt.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP árfolyama ismét a bálnák mozgását figyeli

Az XRP tőzsdei mozgása ismét a nagy szereplők aktivitására utalhat – de ezúttal sem beszélhetünk automatikusan felhalmozásról. A Binance-en ugyanis látványosan nőtt a bálnákhoz köthető...

Ezért lőhetett ki az Optimism token árfolyama

Az Optimism tokenje ritka erőt mutatott egy újabb piaci lejtmenet közepette: az OP árfolyama rövid időre csaknem 20 százalékkal ugrott meg, miután a Uniswap bejelentette,...

Két nagy bank is a kriptó felé fordult

Az uralkodó narratíva szerint a kriptó egyre mélyebben beépül a hagyományos pénzrendszerbe. A legjobb bizonyíték erre a banki adopció, mert ha nagy, szabályozott bankok is...

A DATA Network feladja a saját blokkláncát, és a Sui-ra költözik

A DATA Network hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a saját, önálló blokkláncát, és az AI-tréningadatokat kezelő protokollját a Sui-ra költözteti. A váltást a Sui Foundation 30...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.