Winklevossék: az 500.000 dolláros bitcoin egy konzervatív jóslat

Tyler és Cameron Winklevoss, a Gemini kriptotőzsde alapítói azt mondták, a bitcoin végül majd eléri az 500.000 dolláros árfolyamot. A testvérpár Peter McCormack podcastjében adott interjút nemrég.

„A minket foglalkoztató kérdés nem ez hogy eléri-e az 500.000 dollárt, hanem az, hogy milyen gyorsan teszi ezt meg” – mondta el Tyler a podcast október 23-ai epizódjában.

Feltevése az arany piaci kapitalizációját és a jegybankok teoretikus allokációját veszi figyelembe.

„Inkább úgy mondanám, hogy az 500.000 dolláros bitcoin elég konzervatív, a játék pedig még nem ért véget” – jegyezte meg Cameron.

A Microstrategy és mások is jelentős mennyiségű bitcoint vásárolnak megtakarításként, ez pedig azt jelzi, hogy a piac eltolódásba kezdett.

„Mi lenne, ha minden Fortune 100 vagy 500 vállalat így tenne, mi lenne, ha a jegybankok így tennének?” Tette fel a kérdést Cameron. „Még csak el sem kezdődött” – tette hozzá.

„A Wall Street még nem érkezett meg. Az intézmények még nincsenek a Bitcoinban jelenleg. Mindez egy lakossági jelenség volt a mögöttünk álló évtizedben. Ha tehát a Wall Street beszél a bitcoinról, az azt jelenti, hogy tudnak róla, de a mi szempontunkból még nincsenek benne, viszont [valami] már elkezdődött.”

Az interjú alapja az a jelentés volt, amelyet Tyler és Cameron még 2020 augusztusában tett közzé az alábbi The Case for $500K Bitcoin címmle. A fivérek még januárban fogtak hozzá ennek megírásához, árulta el Cameron az interjúban.

„Elkezdtünk azon gondolkodni, mit csinált a kormány az amerikai dollárral nagyjából az elmúlt évtizedben, valamint a hagyományos értéktárolókkal és fedezetekkel” – fejtette ki Cameron.

Az ikerpár márciusban, a koronavírus-járvány hatására egy időre befagyasztotta a jelentésen való munkálatait.

Csak pár hónappal a később, a vírus által okozott gazdasági változások kiértékelése után tértek vissza a papírok fölé.

Tyler azt mondta, ő és testvére még 2012-ben vásároltak először bitcoint. A jelentésben szó esett az eszköz teljesítményéről az elmúlt évtized gazdasági történéseinek a fényében.

Miközben egyre több bullish előrejelzés látott napvilágot a bitcoinnal kapcsolatban az idei év során, egyesek – például az aranymániás Peter Schiff – továbbra is erős szkepticizmussal viseltetnek a digitális eszköz iránt.

Olvastad már? Meglepő kijelentést tett a Microstrategy vezérigazgatója

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.