Vendégbejegyzés
Mivel egyes kereskedők már júniusra 300.000 dolláros Bitcoin ($BTC) árfolyamcélt tűztek ki, az épp az ICO-ját tartó BTC Bull Token ($BTCBULL) befektetői árgus szemekkel figyelnek, és szurkolnak, hogy igazuk legyen.
Az opciós kereskedők szerint nem éri meg májusban megválni az ősi érmétől, hiszen a Bitcoin még e hónapban megteszi majd következő nagy lépését, tehát türelmesen várnunk kell a potenciális júniusi csúcsig.
Amennyiben a BTC csúcsra lépésekor elmondhatod magadról, hogy BTC Bull Token tulajdonos vagy, akkor vígan örvendezhetsz majd, hiszen komoly nyereményre számíthatsz.
A jelenleg 5,3 millió dolláros előértékesítési gyűjtéssel bíró projekt azzal kedvez az érmetulajdonsoknak, hogy a BTC egyes árfolyam mérföldköveinek elérésekor valódi Bitcoin airdropot tart.
Mivel a $BTCBULL még nem tette tiszteletét a tőzsdén, van időd betárazni ebből a hasznos natív tokenből.
Jó vele tisztában lenni, hogy az airdrop jutalmakat a tokenek birtoklása alapján számítják ki, tehát minden egyes plusz $BTCBULL sokat nyom a latba, és több Bitcoint jelenthet.
A $BTCBULL ára kedden 0,0025 dollárra rúg, de ez az ICO következő szakaszában hamarosan emelkedni fog.
Az opciós kereskedők nagyot kockáztatnak a Deribiten
Az opciós kereskedők merész fogadásokat kötnek arra, hogy a Bitcoin ára elérheti a 300 ezer dollárt, és 484 millió dolláros opciós szerződéseket nyitottak meg.
Amikor az opciós kereskedők megmozdulnak, akkor általában egy nagyot lépnek. Több mint 5000 vételi opciót nyitottak arra, hogy a Bitcoin június 26-ig eléri a 300.000 dollárt, ami 484 millió dolláros névleges nyitott érdekeltséggel egy hihetetlenül merész lépést jelent.
Ez a fajta kitettség jelzi, hogy a kereskedők nem pusztán spekulálnak – igenis bíznak abban, hogy a Bitcoin történelmi jelentőségű lépést tehet.
Forrás: deribit
Ha a $BTC a megálmodottak szerint mozdul, akkor azok, akik ennyire hittek benne, egy kész vagyont kereshetnek. A szerencsés spot Bitcoin birtokosok pedig még nagyobb emelkedést tapasztalhatnak meg.
De tényleg reális a 300 000 dolláros cél elérése a következő hetek során? A keddi, nagyjából 93 875 dolláros árfolyamról jókora emelkedésre volna szükség ahhoz, hogy a Bitcoin kipipálhassa ezt a nemes célt.
Forrás: CoinMarketCap
Tényleg sok elemző tippel arra, hogy a Bitcoin el fogja érni a 250 000 vagy akár a 300 000 dollárt is, de jóval több időt adnak erre, a többség 2025 végére, a kriptó történelmileg legjobbnak számító, októberi és novemberi hónapjainak környékére ezt tűzi ki.
Az elemzők az ilyen típusú opciókat csak „lottószelvénynek” hívják – mivel a hatalmas nyereség lehetőségét kínálják csupán minimális veszteség mellett.”
A kereskedők tőkeáttételes kitettséget szerezhetnek úgy, hogy nem kell spot BTC-t venniük, és ha a vágyott árfolyam mégsem jön össze, akkor a veszteség a lehetséges jutalomhoz képest viszonylag minimális lesz.
De mégis mi a csudáért fogadnak a kereskedők a 300.000 dolláros Bitcoinra?
Kétségtelen, hogy az optimizmust a makro- és intézményi lendület táplálja. Az áprilisi adatok stagflációs környezetre utaltak, ami azt jelenti, hogy a tartós infláció mellett lassul a gazdasági növekedés.
Ami azt illeti, egy ilyen kényesI helyzetben a Bitcoinra inkább fedezeti eszközként tekintenek.
Ez felkeltette az intézmények figyelmét: ha csak április utolsó nyolc napját nézzük, a spot Bitcoin ETF-ek több mint 3 milliárd dollár nettó beáramlást regisztráltak.
Május első 5 napján pedig még további 1,6 milliárd dollár áramlott be. Ez a fajta tőkemozgás világosan megmagyarázza, hogy néhány kereskedő miért hajlandó fogadni a 300 000 dolláros BTC-re még rövid időkeretekben is.
Forrás: CoinMarketCap
És mialatt a Deribit-opciós tulajdonosok szurkolnak a kitörésért, felütötte a fejét egy új projekt, amely hasznossága igazodik a Bitcoin árfolyamának mérföldköveihez.
Újdonsága, hogy profitlehetőséget kínál a Bitcoin emelkedéséből anélkül, hogy spot BTC-t kellene venni vagy a lejárati dátumokra fogadni.
A BTC Bull Token különleges lehetőséget nyújt a korán lépő befektetőknek, hiszen hozzásimul a Bitcoin következő lépéséhez, és valódi hasznosságot biztosít.
A vételi opciókhoz képest, amelyek értéktelenül járhatnak le, a BTC Bull Token birtokosai – történjék bármi – tényleges Bitcoinhoz jutnak.
A $BTCBULL részesedése jobb hozampotenciált kínál, mint egy Deribit vételi opció
Amikor a befektetők $BTCBULL tokent vesznek, egy cseppnyi, opciós kereskedéshez hasonló kockázatot sem vállalnak.
Ha a Bitcoin nem ér el azonnal egy meghatározott árfolyamot, attól még nem dől össze a világ.
Ez azért van így, mert a $BTCBULL birtoklása által a felhasználók automatikus Bitcoin-airdropban részesülnek – ez a token hasznosságának fő részét képezi.
Az első árfolyam mérföldkő, amely képes aktiválni ezeket a Bitcoin jutalmakat, a 150.000 dollár, majd az airdrop minden újabb 50.000 dolláros lépcsőfoknál megismétlődik, tehát 200.000, 250.000, 300.000 dollárnál – egészen 1 millió dollárig. Tehát mire a BTC 300.000 dollár lesz, már a negyedik Bitcoin airdropot várhatjuk.
Ez szép és jó, de mi történik, ha a token ára inkább csökken?
Míg az opciós szerződés lejárhat értéktelenül is, de a BTC Bull Token beépített kínálatcsökkentő mechanizmusa egyfajta mentőövként funkcionál, amely támogatja a token értékét.
Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy 125.000 BTC dollártól kezdve minden 50.000 dolláros mérföldkőnél tokenégetésre kerül sor, ami lényegében csökkenti a kínálatot és emeli a szűkösséget.
Ez tükrözi a Bitcoin deflációs modelljét – hasonlóan a felezéshez -, amely hozzáadott a BTC hosszú távú értékének növekedéséhez.
A $BTCBULL esetében a befektetők nem a pálya szélén unatkoznak, a saját bőrükön tapasztalhatják meg a lendületet.
Ez egy eszköz arra, hogy maximalizálják a Bitcoin hozamukat anélkül, hogy BTC-t vásárolnának.
Nézd meg a BTC Bull Token ($BTCBULL) előértékesítését
A BTC Bull Token nemsokára elindulhat
Most, hogy a BTC Bull Token ICO-ja nemsokára véget érhet, igyekezned kell, hogy kedvezményesen vásárolhass a $BTCBULL-ból.
Ráadásul a projekt teljes gőzzel halad ahhoz, hogy eladja az előértékesítésre szánt tokeneket, és hogy utána megjelenjen a tőzsdéken.
Ha a projekt még ebben a hónapban elindulna, akkor a korai befektetők remek helyzetben volnának ahhoz, hogy az opciós kereskedőkhöz hasonlóan meglovagolják a 300 000 dolláros Bitcoin-árfolyamot.
A jó időzítés fontosabb, mint valaha, hiszen a Bitcoin akár minden figyelmeztetés nélkül is elkezdhet rallyzni – és csak azok lesznek jogosultak a token Bitcoin-airdropjaira, akik már rendelkeznek $BTCBULL-tal.
Forrás: X
Látogass el BTC Bull Token ($BTCBULL) ICO-jára
Csatlakozz a BTC Bull Token ICO-jához, mielőtt a Bitcoin eléri a 300.000 dollárt
Ahhoz, hogy részt vehess az előértékesítésben, a következőket kell tenned: keresd fel a BTC Bull Token honlapját, és vásárolj $BTCBULL érméket ETH, USDT vagy bankkártya használatával.
A legjobb élmény érdekében alkalmazd a Best Wallet multi-chain pénztárcát, amely integrálva van a BTC Bull Token mérföldkő jutalmazási rendszerével.
Ha a Best Walletben tartod a $BTCBULL-t, minden mérföldkő elérésekor automatikusan jogosulttá válsz a Bitcoin airdropra.
A Best Wallet-et a Google Play vagy a Apple App Store oldalról tudod letölteni.
Kösd le $BTCBULL tokenjeidet: az APY jelenleg 77%-os, és dinamikusan igazodik a pool méretéhez.
Kövesd a BTC Bull Token közösségét az X és a Telegram oldalon a frissítésekért, a mérföldkő figyelmeztetésekért és az ICO-val kapcsolatos hírekért.
Nézd meg a BTC Bull Token ($BTCBULL) előértékesítését
Ezek is érdekelhetnek:
- Megérkezett Sam Altman írisz szkennere az USA-ba, míg a MIND AI-ügynök ICO-ja hamarosan zár
- Manipuláltak a kripto előértékesítések? 3 projekt, amely rácáfol erre
- A legjobb mém érmék amelyekbe befektethetsz 2025-ben
A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.