Van értelme a központi bankok digitális valutáinak?

Alan Greenspan nemrég osztott meg pár gondolatot a kormányok állapotáról. Szerinte „értelmetlen”, hogy a központi bankok saját kriptopénzeket indítsanak.
A CNBC november 11-i cikke szerint a Fed korábbi elnöke a kínai Caijing pénzügyi magazin éves pénzügyi kilátásainak konferenciáján beszélt.

A korábbi igazgató

Greenspan korábban a Fed igazgatója volt, az 1987-es fekete hétfőként ismert tőzsdei összeomlás során.
Az 1990-es techrobbanás során is ő ült a vezetői székben, ezen felül a mexikói, ázsiai és orosz pénzügyi válságok (1994, 1997, 1998) során is, valamint a 2000-es dotkomlufi kipukkanásakor.
A 2008-as pénzügyi válság után azonban Greenspan hírnevén csorba esett.

Nincs szükség a Librára

Greenspan állpontjának alapja, hogy az országok fiat valutáit külföldi hitelek is adják, melyeket csak nemzetállamok, valamint igazgatói szervezeteik vehetnek igénybe.
A Cointelegraphtól idézve:

 „Még a FAANG-részvények (Facebook, Amazon, Apple, Netflix és Google) felemelkedése sem tud versenybe szállni az Egyesült Államok erejével.”

Greenspan elmondta:

 „Az Egyesült Államok saját valutája sokkal jobb, mint bármi amit a Facebook el tud képzelni.”

Forrás: cryptodaily.co.uk
Kiemelt kép: The Aspen Institute

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Újraformálódik a Uniswap: rekordszámú régi token mozdult meg

A Uniswap (UNI) esetében érdekes változás figyelhető meg a befektetői viselkedésben. Rekordszámú, régóta inaktív token mozdult meg. Július 9-én a Santiment piackutató cég arról számolt be,...

A hiperbitcoinizáció kora: közel a 1 millió dolláros bitcoin?

A kriptovilág izgatott egy pozitív hír miatt, amit Samson Mow, a JAN3 szókimondó vezérigazgatója és bitcoin-párti szakértő osztott meg. Egy örömteli jóslattal állt elő: a...

Előnyére válhat-e a bitcoinnak a gyengülő dollár?

A bitcoin profitálhat az amerikai adósságból és a dollár gyengüléséből. A zöldhasú két évtizedes rekordot döntött. Az onchain elemzésekkel foglalkozó CryptoQuant platform új kutatása megerősítette: a bitcoin...

Új szabályozások közepette indul útjára a Pump.fun mémcoin token értékesítése

A Bybit megerősítette a régóta várt Pump.fun tokenértékesítés részleteit. Közölték, hogy az Európai Unió által szabályozott Bybit.eu platformon regisztrált felhasználók nem vehetnek részt az értékesítésben....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.