Újabb Wall Street-i befektető javasolja a bitcoinbefektetést

Az utóbbi idők egyik legnépszerűbb narratívája a kriptoágazaton belül minden bizonnyal az intézményi tőke bitcoinba való áramlása.

Az egész 2020-ban, még Paul Tudor Jones milliárdos Wall Street-i befektető belépésével kezdődött, aki vagyonának egy részét BTC-alapú határidős szerződésekbe pakolta.

Tette mindezt a májusi halvingra való felkészülés jegyében, amikor a bitcoin jövőbeni ritkasága miatt kijelentette, hogy a bitcoin a „leggyorsabb ló a versenyben” a burjánzó infláció világában.
Jones Wall Street-i társai követték a lépést.
Számos makrobefektető, már bevette a Bitcoin-tablettát. Több family office is egyre több pénzt helyez bitcoinba, hogy így diverzifikálja pénzügyi eszközeit.
De még nincs a teljes Wall Street benne a bitcoinban.
Csak egy példa: a Fidelity Investments egyedül több mint 3 billió dollárnyi eszközt kezel, amely több mint háromszor annyinak számít, mint a kriptopénzek összpiaci értéke.
Scott Minerd, a Guggenheim Investments informatikai igazgatója egy nem régi interjúban azt mondta, hogy egyre több befektetőnek kellene portfóliójának legalább egy kis hányadát kitennie a kriptoágazatnak.

A legtöbb befektetőnek kellene bitcoint vennie

A Bloombergnek pénteken adott interjújában Minerd elmondta, hogy a legtöbb – ha nem az összes – befektetőnek néhány százaléknyi bitcoint kellene birtokolnia a portfóliójában.
Elmondta:

„A portfóliód [ezen] 2%-a később 20% lesz, ha mindennek vége. Szóval bizonyára te sem szeretnéd túlzásba vinni, de portfóliód néhány százalékának az allokálása még körültekintőnek számít.”

A megjegyzés alapvetően arra utal, hogy a bitcoin akár 1000%-ot is növekedhet az elkövetkező években, ha az adott példát vesszük alapul.


Ez hasonló a Paul Tudor Jones által tett kijelentésekhez is. Szerintük a bitcoin birtoklása a portfóliódban racionális fogadás, hiszen a többi eszközosztályok túlértékeltek, és szemmel látható infláció zajlik mind a gazdaságban, mind pedig a pénzügyi piacokon egyaránt.
Minerd némi ellentmondásba ütközött, amikor azt mondta, hogy a bitcoin árfolyama rövid távon most egy spekulatív mániában tartózkodik.

Különösen rámutatott arra a tényre, hogy az olyan kriptováltók, mint a Coinbase és mások már olyan szinten túltöltődtek, hogy komoly gondokba ütköznek az üzemelés tekintetében, és néhány igényt már most korlátozniuk kell.
A bitcoin azonban még nem feltétlenül érte el a csúcsát. Ahogy arról korábban a CryptoSlate beszámolt, a kriptopénz a hétfői korrekciója során sikeresen megtartotta kulcsfontosságú támaszszintjét.

Olvastad már? Ismét rekordot döntött a bitcoinalapú határidős szerződések összesített értéke

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Peter Schiff szerint kipukkanhat a Bitcoin-lufi

A Bitcoin ismét a kritikusok célkeresztjébe került. Az árfolyam nagyjából 50%-kal az októberi 126.000 dolláros csúcs alatt forog, miközben a makrogazdasági bizonytalanság és a geopolitikai...

BNB árfolyam-előrejelzés: A Binance tagadja az 1,7 milliárd dolláros, Iránhoz köthető kriptoáramlásokat

A BNB a kulcsfontosságú 600 dolláros szint alá csúszott, mivel a likviditási adatok és a szabályozási hírek rontották a hangulatot. A Binance-en tartott stablecoin-tartalékok több...

Szenátusi vizsgálat indult a Binance ellen

Újabb politikai nyomás nehezedik a Binance-re. Richard Blumenthal amerikai szenátor hivatalos kongresszusi vizsgálatot indított a kriptotőzsde ellen, miután sajtójelentések szerint a platform mintegy 1,7 milliárd...

Újra zöldben a Bitcoin ETF-ek – fordulat jön?

Öt hét folyamatos kiáramlás után végre zöldbe fordultak az amerikai spot Bitcoin ETF-ek. Kedden 257,7 millió dollárnyi friss tőke érkezett a piacra, miközben a Bitcoin...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.