Újabb orosz kritikus temeti a bitcoint

Az Orosz Állami Duma, a helyi parlament egyik tagja, Anatoly Aksakov szerint a világ törvényhozóinak be kellene tiltani a bitcoint, mint pénzeeszközt.
Ezt a véleményét azután ismételte meg nyilvánosan, hogy a BTC árfolyama újból megközelítette a 40000 dolláros szintet.

A TASS helyi hírügynökségnek adott interjújában Aksakov a szokásos „nincs mögötte semmilyen fedezettel” kezdte a mondandóját.

„A bitcoin, mint kriptopénz, nincs fedezve semmivel. Egy magánkibocsátású pénz, és az értékét a mögöttes hálózatából, az adatrendszeréből vezetik le. Így tehát kiváló alapot nyújt, hogy a kriptoipar a mostani buborékát fújja, viszont úgy vélem, ez a buborék hamarosan kipukkan.”

Aksakov régóta a szigorú szabályozás híve, és úgy véli, a világ törvényhozóinak be kellene tiltania a bitcoinos fizetés lehetőségét.
Oroszországban ez már tilosnak számít, idén év eleje óta. A mögöttes fedezetet hiányoló nézetek mellett a többi standard kritikát is felvonultatta.

„Szükséges, hogy elvágjuk a csatornákat, amelyek segítségével a bitcoint kábítószer-kereskedelemre, terrorizmus finanszírozásra, pénzmosásra, és korrupcióra használják. A Bitcoin minden blokkláncok anyjának számít. A blokklánc-technológiát ismertük már régebben is, de a Bitcoin tette népszerűvé, és elterjedtté.”

Nem Aksanov az egyetlen, aki szerint a bitcoin csak egy lufi. Szintén idén év elején Michael Hartnett, a Bank of America Securities befektetési vezetője nyilatkozott úgy, hogy a bitcoin „minden idők legnagyobb buborékjának tűnik”.
Aksakov tavaly lett az egyik legismertebb orosz bitcoin-kritikus. Szerinte a bitcoinnak nincs jövője, a kriptós fizetések elterjedése pedig elpusztíthatja a jelenlegi globális pénzrendszert.

Még idén év elején egy komoly emelkedéssel 42 ezer dollárig menetelt, ezután számos hivatalos személy fejezte ki aggodalmait világszerte, főleg kritizálással.
Az EKB elnöke, Christine Lagarde kifejezetten spekulatív, és pénzmosásra használt eszköznek nevezte.

Olvastad már? Felmehet az ETH 10 ezer dollárra?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Kraken anyavállalata bankot vesz Európában

A Kraken kriptotőzsde anyavállalata, a Payward megveszi a litván Saldo Bankot, és ezzel az első kriptocég lesz, amely bankot vásárol Európában. A vételt a Financial...

Trezor csökkenti a viszonteladói számát a Ledger támadás után

A Trezor bejelentette, hogy csökkenti a viszonteladói számát. A lépést a cég maga megelőző intézkedésnek nevezte, amelyet a körültekintés indokolt, miután kiderült, hogy a versenytárs...

Ripple Prime: napi 24 órás kereskedés perpetual swapokkal

Ripple újabb fronton lép be a Wall Street világába: intézményi ügyfelei mostantól a részvényekhez, árupiaci termékekhez és devizákhoz kötött perpetual swapokon keresztül is kereskedhetnek a...

Cégeknek indít stablecoinplatformot a Mastercard

A Mastercard a háttérbe költözteti a stablecoinokat – új platformmal támad a vállalati pénzforgalomban. A Mastercard új szolgáltatása egyetlen infrastruktúrába tereli a hagyományos pénzeket és a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.