Újabb milliárdos nagybefektető ekézi a bitcoint

John Paulson a 2008-as gazdasági válság során nagy pénzt csinált a piac shortolásával, most pedig nyilvánosan elmondta, szerinte a kriptó nem fog bejönni.
Szerinte valójában nem szólnak másról, mint a „korlátozott készletű semmiről”.
A Bloombergnek adott interjújában Paulson egyértelművé tette, hogy nem számít kriptorajongónak, mivel szerinte az egész csak egy lufi.

„Úgy mondanám, hogy a limitált készletű semmiről szólnak. Ha nagyobb az igény, mint a készlet, az árak felfelé mennek. Mikor viszont az igény kimerül, az árak esni fognak. Nincs más érték a kriptók mögött, csak a limitált készlet.”


Egy évtizeddel ezelőtt Paulson cége nagyjából 20 milliárd dollárt keresett az ingatlanpiaci lufin, amely aztán az addig ismert legnagyobb válságban végződött.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Mindezt shortolással sikerült összehoznia, azaz a jelzáloghitel-piac esésére kötött fogadást. Ennek ellenére úgy érvel, hogy a kriptopénzek túlságosan is kockázatos befektetésnek számítanak.
„A kriptóban nincs határa az esésnek. Lehet, hogy hosszabb távon igazam lenne, de rövid távon kihullok a piacról. A BTC például 5000-ről ment 45 ezerig, ezt túl volatilis ahhoz, hogy shortoljunk.

Túl kicsi nyereség, túl nagy kockázat

A kriptokereskedés a kockázat-nyereség arány tekintetében eléggé szimmetrikusnak számít. Ezzel szemben a lakáspiac shortolása aszimmetrikus lehetőségnek számított, hiszen kicsi lehetséges veszteség párosult hatalmas potenciális nyereséggel.

„A legtöbb tőzsdei ügylet szimmetrikus. Sokat nyerhetsz, de sokat is veszíthetsz. Ha pedig tévedsz, az fájdalmas. A kriptopénzek szerintem idővel értéktelenné válnak. Nulláig fognak esni, senkinek sem ajánlom, hogy befektessen.”


Ezzel együtt Paulson nagy arany-rajongó, hiszen az arany jól teljesít inflációs környezetben, mert limitált a készlete.

„Mikor felpörög az infláció, az emberek próbálják menteni a pénzüket. A logikus választás pedig az arany. De készpénzből sokkal több van, mint megvásárolható aranyból, így az arany ára emelkedésnek indul.”

Olvastad már? Újratesztelheti a bitcoin az 50 ezret

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Történelmi lépés: BlackRock elindítja első Bitcoin ETP-jét Európában!

A BlackRock, az Egyesült Államok legnagyobb Bitcoin ETF-jének kezelője, most kiterjeszti jelenlétét az európai kriptopiacon, első Bitcoin alapú tőzsdén kereskedett termékével (ETP) Észak-Amerikán kívül. Ez...

Ethena rally vagy zuhanás? Óriási eladások és feloldások jönnek

A kriptopiac mindig tartogat meglepetéseket, és most az Ethena (ENA) került a figyelem középpontjába. A token árfolyama emelkedőben van, de a közelmúltbeli eladások és a...

USDC berobban Japánba: a Circle stablecoinja hivatalosan is zöld utat kapott!

A USDC stablecoin kibocsátója, a Circle történelmet írt azzal, hogy elsőként kapott hivatalos engedélyt stablecoin használatára Japánban. Az engedély birtokában a Circle március 26-án indítja el...

3 lopakodó üzemmódban lévő altcoin, amelyek 500%-os növekedésre készülnek április elején

A kriptobefektetők most néhány olyan altcoinra figyelnek, amelyek nagy mozgásra készülhetnek. Ahogy az energia épül, és a grafikonjelek erősek maradnak, három érme emelkedik ki, amelyeknél...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.