Újabb ellenállások és támaszok letesztelésére kell számítanunk

-

A mögöttünk álló hét elképesztő volt a bitcoin befektetői számára, lévén, hogy az árfolyam áttörte a kritikus 12.000 dollárt. 11.300 dollárról 13.300 dollárig növekedett egy 2000 dolláros rali keretén belül a hét során.

Egy új éves rekord is megdőlt, miközben a dollár gyengeség jeleit mutatta. Ha ez nem lenne elég, több nívós társaság is olyan kijelentésekkel állt elő, hogy inkább bitcoint allokálna az amerikai dollár helyett.

Mindezen érvek a bikapiac folytatására utalnak, de hogy mely szinteket érdemes komolyabban is figyelnünk? Vessünk egy közelebbi pillantást a csártokra.

A 12.000 dollár kritikus határ volt a bitcoin számára
BTC / USD 1 hetes diagram Forrás: TradingView

Ahogy az a bitcoin heti csártján is látszik, a 11.600 és 12.000 dolláros szint kritikus volt a bikapiac folytatásához. Az ellenállás már a 2018-as medvepiac elindulása óta számított megtörhetetlennek.

Több mint 30 hónapon keresztül a bitcoin árfolyama nem tudta áttörni ezt az ellenállási zónát – egészen eddig a hétig.

A bikapiac kezdetét gyakran jelzik egymást követő, gyönyörű támasz-/ellenállástesztek, amelyeket a 10.000 dolláros szinten is láthattunk. Ezen támasz / ellenállási tesztet követően a futam csak folytatódott.

BTC / USD 3 napos diagram. Forrás: TradingView

A 10.000 dolláros szint újra letesztelésre, majd megtartásra került, vagyis új támaszzóna alakult ki. Azóta a bitcoin árfolyama folytatta növekedését, amely a 12.000 dolláros korlát áttörésében csúcsosodott ki.

A 11.600 dolláros ellenállásnak támasszá kell változnia
BTC / USD 3 napos diagram. Forrás: TradingView

Ahogy a 11.600 – 12.000 dollár felfelé tört, mostanra néhány érdekes szint vált megfigyelhetővé a kereskedők számára az elkövetkező hetek során. Az ilyen ralikat követő bevásárlások gyakran nem számítanak a legjobb stratégiának, mivel az alacsonyabb szintek letesztelése még mindig kilátásban van.

Ahogy korábban említettük, a 10.000 dolláros támasz / ellenállás változás egy növekvő lendületre figyelmeztetett. Hasonló esetről van szó most is. A 11.600 és 12.000 dolláros korlát kritikus szintje valószínűleg még letesztel egy támaszt, mielőtt a piac folytatná a raliját.

A következő ellenállások a 13.600 és 14.000 dollár között, valamint a 16.500 és 17.000 dollár között várhatók. Ez utóbbi elérésére azonban nem sok esély mutatkozik az elkövetkező hónapokban.

Éppen ezért a kereskedőknek a 13.600 és 14.000 dolláros, valamint a 11.600 és 12.000 dolláros szintre kell figyelniük, amelyek kritikus fontosságúvá válhatnak az elkövetkező hetekben.

A kriptopénzek összpiaci értéke is ellenálláshoz érkezett
A kriptovalutapiac összértéke, 3 napos diagram. Forrás: TradingView

Az összes kriptopénz piaci kapitalizációjának csártja is egy egyértelmű ellenállási szinthez érkezett 395-416 milliárd dollár között. Valószínűtlen, hogy egyszerre történik majd meg az áttörés, de ez erősen fog függeni a bitcoin árműveleteitől.

Éppen ezért a 330-340 milliárd dolláros támasz újratesztelésére nagy esély nyílik, ez pedig egy egészséges konstrukciót hozna létre az új bikapiac elindításához.

Ha a teljes piac kapitalizációja meghaladja a 395-415 milliárd dollárt, a következő ellenállási zóna 510-525 milliárd között lehet majd.

Egy lehetséges forgatókönyv a bitcoin árfolyama számára
BTC / USDT 3 napos diagram. Forrás: TradingView

Ahogy azt ebben a cikkben már korábban is említettük, elég esélyes, hogy a bitcoin árfolyama egy 11.600, 12.000 dolláros szint felé irányuló korrekción esik majd át, további technikai szintek letesztelésére.

Az ellenállási zóna 13.500 és 14.000 dollár között található, a támasz pedig 11.600 és 12.000 dollár között van.

Egy ilyen konstrukció nagyon egészségesnek bizonyul egy új ciklus kezdetéhez, mivel folyamatosan magasabb szintek halmozódnak fel.

Az ilyen, hónapokig tartó oldalazásból való kitörés egy következő nagy dobás lehet, amely akár 17.000 dollárig növelheti a bitcoint, sőt, akár egy új rekordárfolyam felállítása sem kizárt.

Olvastad már? A bitcoinról áradozik befektetőinek az USA legnagyobb bankja

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

A PayPal elkezdi leépíteni az NFT üzletágát

A fizetési szolgáltató a PayPal nemrégiben bejelentette, hogy a platformján keresztül vásárolt NFT-k esetében megszűnteti a felhasználóvédelmi funkciókat. Emellett a további, harmadik feleken keresztül indított...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!