Új elmélet: Satoshi Nakamoto talán mégsem tűnt el

Egy új elmélet szerint Bitcoin titokzatos alkotója, Satoshi Nakamoto nem vonult teljesen háttérbe, hanem 2019 óta csendben értékesíti a korai Bitcoin-tárcáiból származó érméket.

Az ötlet a BTCparser nevű Bitcoin-kutató csapattól származik, akik múlt héten publikálták felfedezéseiket.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A 2010-es megabálna

A BTCparser elemzése szerint 2010-ben létrehozott Bitcoin-tárcák egy csoportja egészen 2019 novemberéig inaktív volt.

Ezek a tárcák mindegyike 50 BTC-t tartalmazott, és a kutatók ezt az entitást 2010-es megabálnának nevezték el.

Az elmélet szerint lehetséges, hogy maga Nakamoto áll ezek mögött a tárcák mögött, és stratégiailag időzítve adja el a Bitcoint úgy, hogy az eredeti, 2009-es tárcákhoz nem nyúl, ezzel elkerülve a figyelemfelkeltést.

„Ez arra enged következtetni, hogy a rejtélyes 2010-es megabálna talán maga Satoshi.”

Anonimitás a mesterterv részeként

Ha valóban Satoshi Nakamoto áll ezeknek a 2010-es érméknek a hátterében, az az anonimitását gondosan védő stratégiára utalhat.

A későbbi érmék használatával elkerülhető az eredeti készlet felfedése, így megőrizheti titokzatos kilétét.

„Ha Satoshinak van hozzáférése a 2010-ben bányászott érmékhez, nincs szükség az eredeti, 2009-es tárcák megbolygatására.”

A tárcákban lévő érméket egy úgynevezett P2SH címre vonták össze, amit gyakran használnak letétekhez, majd több bech32 címre küldtek tovább. A bech32 címek az alacsony tranzakciós költségeikről ismertek.

Az első jelentősebb eladás 2019 novemberében történt, amikor 5 millió dollár értékű Bitcoint értékesítettek.

Ezt 2020-ban két további tranzakció követte márciusban és októberben, melyek során 6-8 millió, illetve 11-13 millió dollár értékű Bitcoin cserélt gazdát.

Legutóbb, 2023. november 15-én, 176 millió dollár értékű Bitcoin került eladásra.

A BTCparser szerint az eladások volumenének növekedése összhangban van a Bitcoin árfolyamának emelkedésével, ami arra utal, hogy ez a bálna tudatos stratégiát követve ad el.

Mi köze mindehhez a Coinbase-nek?

Érdekes módon a Coinbase valószínűleg többet tudhat arról, ki áll ezek mögött a tranzakciók mögött, hacsak az eladó nem használ közvetítőket, mivel a fogadó címek egy része a tőzsdéhez tartozik. Ez csak tovább fokozza a történet érdekességét.

Satoshi Nakamoto valódi személyazonossága továbbra is a kriptovilág egyik legnagyobb rejtélye.

Az évek során több név is felmerült, például Nick Szabo, Adam Back és Hal Finney, de egyikük sem ismerte ezt el.

Sőt, Szabo és Back határozottan tagadták, hogy ők lennének Nakamoto, ahogyan Finney is tette még 2013-as halála előtt.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Chill Guy: 55%-os ugrás és nagy tőzsdei listázások a láthatáron?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az FTX 2,2 milliárd dollárt fizet vissza – közel a teljes kártalanítás

Az FTX csődje után több mint három évvel a felszámolási folyamat újabb fontos szakaszába lép, miután a platform megerősítette, hogy 2026. március 31-én elindítja a...

Bevezetés a CFD-kereskedés világába

A CFD-kereskedés sajátossága, hogy nem a mögöttes eszköz birtoklására, hanem annak árfolyamváltozására épül. A Contract for Difference, vagyis különbözeti szerződés lényege, hogy a pozíció eredményét...

A Fed kivár, de a közel-keleti háború felboríthatja a piacokat

A Federal Reserve legutóbbi döntése első ránézésre nyugodt képet mutat, de a háttérben egyre több bizonytalanság gyülekezik. A jegybank változatlanul 3,5–3,75% között tartja az alapkamatot,...

Büntetőeljárás indult, de a cég visszavág: „túlkapás”

Egyre élesebb jogi konfliktus bontakozik ki az Egyesült Államokban a prediction market platformok körül, miután Arizona állam büntetőeljárást indított a Kalshi ellen. A cég vezetése...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.