Tovább húzódhat az ausztrál kriptoszabályozás ügye

Egy helyi médiavállalat információi alapján az Ausztrál Államkincstár a készülő kriptoszabályozást még legalább egy évig vagy akár tovább is elhúzná.

A The Australian Financial Review törvényesen jutott hozzá a területtel foglalkozó belső dokumentumokhoz, amelyekből kiderül, hogy a kormány az idei második félévben tervezi, hogy kiadja az első konzultációs közleményét.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Ezután a tervek szerint iparági egyeztetések zajlanának az engedélyeztetési eljárásokról, és a szolgáltatói tevékenységekről.

A papírok rávilágítanak arra, hogy a kormány ténylegesen meg akarja ismerni az ország kriptoiparát, és erre megfelelő mennyiségű időt kívánnak rászánni.

Az iparág már várja, hogy a kormány következő lépése mi lesz, hiszen tavaly már hatályba lépett egy, a területet szabályozó törvény, és ez alapján már szerveztek is adatgyűjtést a hivatalok. A sajtóhoz került dokumentumokból viszont az derül ki, hogy az ügyben a végső döntéseket az év későbbi felében tervezik csak meghozni, így a tényleges kriptoszabályzás legkorábban 2024-ben, vagy akár utána érkezhet majd meg.

A hivatalos dokumentumokból az is kiderül, hogy a törvényhozók tisztában vannak az időhúzás káros hatásaival, és az iparági frusztráció növekedésével, amelyet ez okoz.

Arra is rávilágítanak azonban, hogy az FTX tőzsde összeomlása jelentős mértékben csökkentette a kriptopénzek iránti érdeklődést, így a törvényhozók nyertek némi időt, hogy ne kelljen annyira gyorsan megalkotniuk a szabályokat.

„Az Államkincstár tisztában van azzal, hogy néhány szereplő csalódott lesz az újabb csúszások miatt, amelyet az engedélyeztetésben tapasztalnak. Megértjük, hogy a fogyasztók védelmet akarnak, a vállalkozások pedig letisztult jogi környezetet. Nem tekinthetünk el viszont a jelenlegi piaci körülményektől, amelyek miatt csökkent a lakossági érdeklődés a kriptopénzek iránt, és amelynek köszönhetően részletesebben és hosszabban foglalkozhatunk a témakörrel, és sokkal jobban ki tudjuk alakítani a megfelelően működő kereteket az engedélyezés számára.”

Az állam nemrégiben felállított egy speciális szabályozási egységet az Államkincstár szervezetén belül, amely kifejezetten a kriptoiparra fókuszál.

A szakértők tavaly novemberi egyeztetése során körüljárták, hogy milyen lehetséges feltételeknek kell megfelelnie a cégeknek, amelyek kriptós engedélyt szeretnének, ide értve a személyi feltételeket, a tőkekövetelményt, és a rosszindulatú üzleti gyakorlat kiszűrését, az iparág tisztán tartását az illegális tevékenységtől.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Emellett természetesen szóba került a fogyasztóvédelem kérdésköre is.

Az ausztrál tőzsde, a Swyftx tavaly szeptemberben adta ki a felmérése eredményeit, amely alapján nagyjából egymillió ausztrál tervezi, hogy a következő 12 hónap során kriptopénzt vásárol, első alkalommal.

Ennyi új felhasználóval az ország kriptotulajdonosainak a száma túllépné az ötmilliót, azaz majdnem a 20%-ot.

zeta

Olvastad már? Zeta Broker automatikus kriptokereskedési rendszer

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance 600 fiókot tiltott le – új korszak kezdődik a tőzsdén

A Binance bejelentette, hogy múlt héten több mint 600 fiókot tiltott le. Az ok az engedély nélküli, harmadik féltől származó eszközök használata volt. A tőzsde...

Csökkent a bitcoin beáramlása a Binance-re: mire számíthatunk a héten?

Az aktív címek száma, amelyek bitcoint küldtek a Binance-re, múlt héten hirtelen megugrott. A BTC pénteken, október 10-én egy nap alatt 121,5 ezerről 102 ezer dollárra esett. A...

A Bitget védelmi alapja 735 millió dolláron, 145%-kal az induló keret fölött

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget, közzétette 2025. szeptemberi Védelmi Alap Értékelési Jelentését, amelyben az alap havi átlagos értékét 735.503.167 dollárra becsülték. Ez...

Ismét rejtélyes üzeneteket tett közzé Michael Saylor

Michael Saylor ismét utalt rá, hogy cége, a Strategy, múlt héten újabb bitcoint vásárolhatott. Eközben a vállalati bitcointartalékok egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a nettó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.