Tornado Cash társalapítója szakértők nélkül védekezne – Kockán a jogállamiság

Roman Storm, a Tornado Cash társalapítója komoly akadályokba ütközik a július 14-re kitűzött tárgyalása előtt.

Storm szerint az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) megnehezíti, hogy megfelelően védekezzen a bíróságon.

Hat szakértő tanút hívott volna meg a védelmére, de a minisztérium közülük ötöt teljesen elutasított, a hatodik, a blokklánc-szakértő Matthew Edman esetében pedig szigorú korlátozásokat vezetett be.

Az ügy 2023-ban indult, miután az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a Tornado Cash ellen, azzal vádolva a platformot, hogy segítette az észak-koreai hackereket.

tornado
Forrás: X

Storm tagadja a vádakat. A mostani vita középpontjában az áll, hogy képes lesz-e tisztességes tárgyalást kapni elegendő szakértői tanú nélkül.

Az igazságügyi minisztérium öt szakértőt elutasított

A DOJ határozottan elutasította a tanúk többségét, mondván, hogy nem kapcsolódnak szorosan a vádak lényegéhez – vagyis ahhoz, hogy Storm megsértette volna a nemzetközi szankciókat.

A minisztérium azt is bírálta, hogy hogyan választották ki a tanúkat, és milyen módszerekkel dolgoztak.

Álláspontjuk szerint az olyan témák, mint a digitális adatvédelem, blokklánc-technológia, tokenökonómia vagy a KYC-szabályozás, nem relevánsak ebben az eljárásban.

„Számos hiányosság van a javasolt tanúvallomásokban: a témák nem alkalmasak szakértői tanúskodásra, módszertanuk nem megbízható, nem támasztják alá tényszerű adatok, vagy irrelevánsak, elfogultak és megtévesztőek lehetnek az esküdtszék számára.”

Egyre többen támogatják Stormot

Annak ellenére, hogy a Tornado Cash már lekerült az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listájáról, Storm továbbra is komoly nyomás alatt áll. Ugyanakkor egyre többen támogatják őt.

Sokak mellett az Ethereum Alapítvány is hozzájárult a jogi költségek fedezéséhez: 500 ezer dollárt adományoztak a saját forrásukból, és további 750 ezer dollárt gyűjtöttek a kriptoközösség tagjai.

Szakértői tanúk nélkül azonban Storm jelentős hátrányba kerülhet a tárgyaláson.

A védelem haladékot kér

Storm védői két napos határidő-hosszabbítást kértek, hogy válaszolni tudjanak a minisztérium szakértő tanúkat kizáró indítványára.

Azt állítják, ez nem okozna késedelmet az ügy menetében, ennek ellenére a DOJ ezt is ellenzi – pedig korábban maga is kért volna hasonló haladékot szükség esetén.

Storm több váddal is szembenéz a Tornado Cash működtetésében betöltött szerepe miatt.

Bár a múlt hónapban ejtették ellene azt a vádat, amely szerint engedély nélküli pénzátutaló szolgáltatást működtetett volna, más vádakat – például pénzmosást – továbbra is fenntart a minisztérium.

Olvastad már? El Salvador: drámaian visszaestek a kriptós utalások


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ethereum rally: Binance-re ömlik az ETH, de van egy aggasztó jelzés is

Az Ethereum (ETH) tőzsdei tartalékai a Binance platformján 3,8 millióról közel 5 millió ETH-ra emelkedtek, ami már az összes tőzsdei készlet 25%-át jelenti. Bár az ETH...

DEA és FBI lecsapott: 10 millió dollárnyi kripto a Sinaloa kartelltől lefoglalva

Az Egyesült Államok hatóságai országos razziák során több kábítószer-labort számoltak fel, és több mint 10 millió dollár értékű kriptopénzt foglaltak le a hírhedt Sinaloa kartellhez...

3,5 milliárd dollárnyi BTC-eladás után is töretlen a bikapiac – Jöhet a 150.000 dolláros célár?

A Bitcoin (BTC) bikapiaca elérhetett egy rövid távú tetőpontot – legalábbis első pillantásra úgy tűnhet. A BTC 119.720 dolláron nyitott, majd 2,25%-os napi visszaesést produkált,...

Távozik a Uniswap Labs elnöke – Vezetői korszak zárult a DeFi világában

Mary-Catherine Lader, a Uniswap Labs elnöke és operatív igazgatója négy év után távozik pozíciójából, ezzel lezárva egy olyan vezetői időszakot, amely jelentős szerepet játszott a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.