Több mint 10.000 feketelistázott BTC mozdult meg

Bár a hackernek nem lesz könnyű dolga a bitcoinok eladásával, az utalások még inkább hozzájárulhattak a piacok volatilitásához.
A régóta szunnyadó bitcoinokat még a 2016-os Bitfinex-hack során sikerült meglovasítani. Értékét tekintve több mint 620 millió dollárról beszélünk, így tehát nem kizárt, hogy kisebb lefelé irányuló mozgást okoz majd az árfolyamban.

A Whale Alerts blokkláncelemző bot volt az első, aki megkongatta a harangot, felhívva a figyelmet több mint 5 tucat tranzakcióra olyan tárcákból, amelyek nagyrészt inaktívak voltak a 2016-os hack óta.
A legnagyobb tranzakció során 1.241,3672 bitcoint továbbítottak 78 millió dollár értékben (amiért a hacker 0,00072910 BTC díjat fizetett, vagyis durván 45 dollárt), a többi tranzakció pedig nagyrészt 1,5 bitcoint ért. A Cointelegraph kriptohírportál összesen 63 tranzakciót számolt össze, amelyekkel 10.050 bitcoint, vagyis több mint 620 millió dollárt mozgattak meg.
Bár a hackernek van egy szép története a coinok tárcák közötti mozgatásában, a tegnap történt utalások összértéke egyértelműen a legnagyobb volt a lopás óta. Az évek során a hacker mindig csak a coinok 1-2%-át mozgatta, tegnap azonban 8,3%-nyi mozdult meg a közel 120.000 ellopott BTC-ból, amely több mint 7,4 milliárd dollárt ér.
A tranzakciók sorsát most nehéz lenne megjósolni. Egyes utalások a hackerhez tartozó tárcák között történtek, megint mások újonnan létrehozott tárcákba irányultak. Több megfigyelő is rámutatott arra, hogy ha el szeretné adni BTC-ját, akkor komoly falakba fog ütközni a támadó, hiszen egy nagy tőzsde sem fogja elfogadni tőle az érintett coinokat.
A hacker megpróbált 736 BTC-t eladni 2020-ban az orosz darknetpiacon, amelyek közül némely ironikus módon a Bitfinexen végezte.

Mivel az eladás kvázi lehetetlen, egyes kereskedők úgy vélik, a mostani utalások célja mindössze a piac összezavarása volt, valószínűleg egy short pozíció miatt.
A hackerre egyébként továbbra is vadásznak, főleg miután múlt év augusztusában a Bitfinex több mint 400 millió dollárt kínált fel jutalomként annak, aki információt szolgáltat a támadóról.
Az ügy felgöngyölítésére 2019-ben mutatkozott némi esély, amikor egy izraeli testvérpárt megvádoltak a támadásban való részvétellel, a rendőrség azonban kiderítette, hogy a tárcáik jóval kevesebb bitcoint tartalmaztak, mint a hack során eltulajdonított 120.000 bitcoin.
Az eset egy egyébként is sűrű piaci napra tett rá még egy lapáttal. Miután a részvények több mint 425 dollárra emelkedtek, a Coinbase árfolyama nehezen talált vissza 350 dollárra. Bár ez továbbra is a 250 dolláros referenciaár fölött van, a kereskedők a folyamatot negatív jelként értelmezték, így a bitcoin is 61.000 dollár környékére esett vissza.
(Forrás: Cointelegraph)

Olvastad már? A CIA ex-igazgatója szerint nemzetbiztonsági kérdéssé vált a bitcoin támogatása

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin árfolyam ingadozik – Robert Kiyosaki újabb zuhanásban reménykedik felhalmozási céllal

A Bitcoin (BTC) jelenleg ingadozó piaci környezetben kereskedik, az árfolyam a cikk írásakor nagyjából 108.192 dollár körül mozgott, ami 0,12%-os enyhe csökkenést jelent az elmúlt...

„A kormányoknak nincs joguk adót szedni a Bitcoin után” – állítja Bill Miller IV

A Miller Value Partners befektetési igazgatója, Bill Miller IV szerint a kormányoknak nincs joguk adót kivetni a Bitcoinra, mivel a tulajdonjogok kezelése nem igényel semmilyen...

A Toncoin árfolyam kilőtt – Ez a meglepő hír áll mögötte!

A The Open Network (TON), a nyílt forráskódú decentralizált Layer 1 blokklánc natív kriptovalutája, a Toncoin, július 8-án megnövekedett keresletet tapasztalt. A token árfolyama mindössze két...

Felhasználók panaszaival küzd az OKX – Számlák befagyasztva, mi áll a háttérben?

Az OKX kriptotőzsde az elmúlt napokban a hírek középpontjába került, miután egyre több felhasználói panasz érkezett számlazárolások miatt. Egy felhasználó arról számolt be, hogy négy éve...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.