Texas hivatalosan is Bitcoin-tartalékot hoz létre – új korszak kezdődhet az állami vagyonkezelésben

Texas az első amerikai állam, amely közpénzeket fordít önálló Bitcoin-tartalék létrehozására, stratégiai hosszú távú eszközként kezelve a BTC-t.

Greg Abbott, Texas kormányzója aláírta a 21-es szenátusi törvényjavaslatot (SB21), amely hivatalosan engedélyezi a Texas Strategic Bitcoin Reserve létrehozását.

Ez az állami irányítású tartalék elkülönül a texasi állami költségvetéstől, és célja az állam pénzügyi ellenálló képességének megerősítése, valamint védelem biztosítása az inflációval szemben – derül ki a törvény szövegéből.

A tartalékba kizárólag olyan eszközök kerülhetnek be, amelyek piaci kapitalizációja meghaladja az 500 milliárd dollárt – ez jelenleg csak a Bitcoin esetében teljesül.

Az alap kezelője a texasi főszámvevő hivatala lesz, munkáját három kriptoeszköz-kezelési szakértőből álló tanácsadó bizottság segíti.

texas
Forrás: Texas Gov

A tartalék bővülhet airdropokkal és közösségi felajánlásokkal is

A tartalék növekedése nemcsak közvetlen vásárlások útján történhet, hanem forkolásból, airdropokból, befektetési hozamokból vagy akár közösségi felajánlásokból is származhat.

Kétévente nyilvános jelentés készül majd az alap állapotáról és teljesítményéről.

Az SB21 elfogadását megelőzte a 4488-as törvény aláírása, amely biztosítja, hogy a Bitcoin-tartalék nem olvad be az általános állami költségvetésbe – így védve marad a változó politikai prioritásoktól.

Texas a harmadik amerikai állam, amely hivatalosan törvénybe iktatta a Bitcoin-tartalék koncepcióját, Arizona és New Hampshire után.

Azonban Texas az első, amely valódi közpénzeket különít el erre, és elkülönített struktúrát is létrehoz a kezelésére.

Növekvő trend a vállalati Bitcoin-vagyonkezelés terén is

Egyre több tőzsdén jegyzett vállalat dönt úgy, hogy Bitcoin-t használ stratégiai tartalékként, hasonlóan Michael Saylor cégének, a MicroStrategy példájához.

A múlt héten a Donald Trump kriptopiaci tanácsadója, David Bailey által alapított Nakamoto Holdings 51,5 millió dollár értékű tőkét szerzett egy zárt tőkeemelés során, melyet BTC-vásárlásra kíván fordítani.

Ezzel párhuzamosan a párizsi tőzsdén jegyzett The Blockchain Group technológiai cég is 182 BTC-vel bővítette tartalékát, közel 19,6 millió dollár értékben – ezzel összesen 1653 BTC-t kezel.

A BitcoinTreasuries.NET adatai szerint az elmúlt hónapban több szervezet is növelte BTC-kitettségét, jelezve a folytatódó intézményi érdeklődést a digitális tartalékeszközök iránt.

Olvastad már? Bitcoin 70 milliós short célkeresztben – Összeomlás jön?


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptopiac megroppant: Trump bejelentése után a Bitcoin árfolyama 100.000 dollár alá esett

Az elmúlt 24 órában súlyos csapás érte a kriptopiacot, miután a Bitcoin árfolyama több mint 4%-ot esett, és hetek óta először 100.000 dollár alá süllyedt....

Amíg az XRP hezitál, ezek az altcoinok tarolhatnak

Vendégbejegyzés Az XRP, mint a világ negyedik legnagyobb kriptója, az elmúlt hónapok során remek beszédtémát szolgáltatott a kriptokörökben.  A pusmorgás leginkább az $XRP lassú árfolyammozgásáról szólt. Az...

Kriptós bűnözés zuhanóban: A Tron és az USDT is szigorúbb ellenőrzés alatt

A kriptovalutákkal kapcsolatos bűnözés továbbra is kihívás, de a tranzakciók arányát tekintve egyre kevésbé jelentős. A TRM Labs legfrissebb éves jelentése szerint a digitális eszközök teljes...

50 millió dolláros Telegram-átverés lepleződött le

Egy kifinomult csalássorozatot sikerült leleplezni a Telegram platformon, ahol gyanútlan felhasználókat csaltak csapdába népszerű altcoinok látszólag kedvezményes értékesítésével. Altcoinokat céloztak meg az OTC-kriptocsalás során A csalók OTC-kereskedőknek...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.