Szöul kriptopénzt adna a polgárainak

A szöuli kormányzat letisztázott terveket mutatott be a tervezett 2022-es megvalósulású blokkláncalapú okosváros-projektjéhez. A lakosság jutalmazásához pedig saját kriptopénzt fog használni.
Szöul deklarálta aziránti szándékát, hogy blokklánc-technológiát vezessen be több adminisztratív területen idén novembertől.

Egy friss helyi sajtóhír szerint a dél-koreai főváros egy júliusi konferencián jelentette be mindezt.

Hogyan kezdődött

Tavaly októberben Park Won-Soon, Szöul polgármestere bejelentette, hogy a város vezetősége elfogadott egy ötéves tervet, amelyben blokkláncalapú okosvárossá fejlesztenék a lakóhelyüket.
Ennek a költségvetését 108 millió USD-ben határozták meg, és a 2022-es megvalósulás után öt különböző szektorban mintegy 14 lakossági szolgáltatást foglalna magában. Azóta nem sok minden történt, és úgy látszik, a város egyelőre egyet visszább lépett a megvalósítástól.
Előző hónapban, egy humánerőforrás-fejlesztéssel foglalkozó intézet által szervezett, számos kormányzati tisztségviselő részvételével zajlott blokkláncról szóló műhelybeszélgetésen, a magánszektor befolyásos tagjaival együtt viszont szóba került a téma.
A konferencia során sok új információ látott napvilágot a folyamattal, a pillanatnyi állapottal és a specifikus célokkal kapcsolatban. Ezt tekinthetjük az első határozott elindulásnak a megfelelő irányba, amely az okosváros létrehozásához vezet.

Novemberi határidő

Hivatalosan is bejelentették, hogy a helyi lakosság számára egy blokkláncos pontrendszert fognak bevezetni. A S-Coins névre keresztelt kriptoeszközt nyílt platformokon is kereskedhetővé teszik ennek a pontrendszernek a részeként, a lakosok pedig jutalmazás útján is hozzájuthatnak.
Ehhez pl. állami szolgáltatásokat kell igénybe venniük, mint amilyen az adók befizetése, illetve nyilvános közvélemény kutatásokon részt venni.
Tavaly decemberben a városi tanács már elindított egy ZeroPay nevű fizetési szolgáltatást, amellyel főleg a helyi kisvállalkozókat, üzleteket célozták meg, ingyenes vagy elenyésző mértékű tranzakciós díjakkal. A legújabb információk alapján a ZeroPay szerves része lesz a blokkláncos pontrendszernek.
Az új rendszer részeként más szolgáltatások is témaként szerepeltek a beszélgetésen. Egyik tervezett szolgáltatás a hitelfelvételt egyszerűsítené le, papírmunka nélkülire, így a lakosok nagyon könnyen és egyszerűen intézhetnék az ilyen ügyeiket. A Városi Kártya kezdeményezése pedig a különböző közszolgáltatások igénybevételéhez szükséges ügyfél-azonosítási folyamatokat egyszerűsítené le.
Ezenkívül a részmunkaidős alkalmazottak számára is létrehoznak egy blokkláncalapú nyilvántartást.
Ennek a segítségével a részmunkaidőben dolgozók, illetve az őket alkalmazó vállalkozások számára is könnyebben dokumentálhatóvá válik a munkaidő-nyilvántartás, a munkaszerződések megkötése, és az egyes résztvevők „munkatörténete”.

Újabb blokklánctörekvések

A városvezetés az egészségügyben is bevezetné a technológiát, a hitelfelvételhez szükséges ügyfél-azonosítás, illetve a jótékony célú adományozás mellett, a lehető legátláthatóbbá téve ezeket.
Ezeknek viszont nem novemberi a határidejük, és bár a blokklánchálózatok a kormányzat tulajdonában lennének, az üzemeltetést a magánszektor végezné.
A bejelentés során a polgármester azt is elmondta, miszerint a város 53 millió dollárért tervezi két új épületkomplexum felépítését, 2021-es határidővel. Ezek az épületek otthont adhatnak a városban működő mintegy 200 blokkláncstartupnak.

Olvastad már? A legújabb embargókkal újabb csúcson a venezuelai bitcoinkereskedés

Dél-Korea és a kriptó kapcsolata jelentős, a Binance szintén tervezi, hogy egy helyi székhelyű, az ottani szabályozásoknak megfelelő kriptotőzsdét indít az országban. A cég a múlt hónapban tett közzé egy felhívást, amelyben partnert kerestek a megfelelőségi tisztség szöuli ellátására.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Profitot hozott a Cardano emelkedése – de meddig tart még?

A cikk írásának időpontjában a Cardano (ADA) 3,52%-os napi emelkedést mutatott, így a 7 napos hozama meghaladta a 23%-ot. A legutóbbi emelkedés nyereséges zónába repítette az...

CZ perelné a Bloomberget egy Trumphoz kötött stablecoin miatt – újabb botrány a Binance háza táján?

A Binance társalapítója és korábbi vezérigazgatója, Changpeng “CZ” Zhao jogi lépésekkel fenyegeti a Bloomberg hírügynökséget egy cikk miatt, amely kapcsolatba hozza őt egy Donald Trumphoz...

1 milliárd dolláros BNB-égetés után sem robban az ár – Mi állhat a háttérben?

A BNB Chain 1.595.599.78 Binance (BNB) tokent égetett el legutóbbi negyedéves dezinflációs programja keretében, amely jelenlegi árfolyamon számolva közel 1 milliárd dollárt ért. A hálózat szerint...

Stellar (XLM) új lendületben – Mi hajtja a 86%-os árfolyam-emelkedést?

Prémium Stellar (XLM) XLM árfolyama erőteljes emelkedésbe kezdett júliusban, az elmúlt héten 75%-os, az elmúlt két hétben pedig 86%-os növekedést mutatott, felülteljesítve számos vezető kriptoeszközt. A közelgő ökoszisztéma-frissítések,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.