NFT piac indul a Celo hálózatán, afrikai alkotók számára

Az új platform az Afrikai Digitális Művészeti Hálózat kezdeményezéseként indul, és a fekete alkotókat tervezi segíteni, szélesebb körű megjelenést biztosítva számukra.
A csoport első lépésként így egy web3-as piacteret indít, Nandi néven.
A platform ebben a hónapban indult, és a nigériai Lagosban tartott AfricaNXT konferencián jelentették be.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Nandi nevet a piac a zuluk legendás királyának, Shaka édesanyjának, Nandi királynőjének a neve után kapta, mondta el az alapító, Chinedu Enekwe, aki amúgy mérnöki diplomával rendelkezik, elsősorban nem a művészeti világból érkezett.
Elmondása alapján az alapítók elsőként hezitáltak, hogy lépjenek-e az NFT-k irányába, mivel kevés iparági szereplő fókuszál a közösségre.

„Nem hagytam annyiban az ötletemet, hogy indítsunk egy NFT platformot, és építsünk fel rá egy ökoszisztémát. Ebbe beletartozna egy stúdió is, amely közreműködhetne a tőkegyűjtésben is, és ami a legfontosabb, segít a bevételszerzésben az alkotók számára.”

Az NFT-k a blokkláncon létezve tudják bizonyítani az adott digitális tartalom tulajdonjogát. Több művész, köztük az afrikai Osinachi is már rátalált az útra, hogy hogyan lehet ezt innovatív módon műalkotások létrehozására használni.
Ő például a Microsoft Word szövegszerkesztője segítségével hoz létre vizuális alkotásokat, amelyek már a Christie’s londoni aukcióin is elkeltek.
A fekete művészeknek régóta baja van azzal, hogy nehezen monetizálhatják a munkájukat, sokszor igazságtalan szerződéseket ajánlanak nekik, vagy éppen a tulajdonjogokról való lemondásra próbálják meg rávenni őket.
Tavaly a Def Jam egyik alapítója, Russell Simmons adott ki egy NFT-kollekciót, Masterminds of Hip Hop néven, amely segítségével kompenzálhatja az alkotókat, úgy fogalmazva, hogy „a hip hop számára szükségesnek tűnik egy kis felfrissítés”.

Az Nandi piacterének az indulásával együtt Enekwe bejelentette a Nandi Cowry közösség létrehozását is, egy globális közösségét, amely a művészek mellett kulturális vezetőket és műkritikusokat is tömörítene.
Ehhez kiadtak egy 10000 darabból álló NFT kollekciót, amelyet egy Dél-afrikai művész, Sindiso Nyoni készített a Celo blokkláncán, és amelyek egyfajta tagsági igazolásként fognak működni a közösség számára.
Enekwe elmondta, három különböző fokozat érhető el az NFT-ken belül, 25 dollártól egészen a 10 ezer dolláros árig.
A Celo blokkláncára a karbon-semlegesség miatt esett a választás, és ha az Ethereum áttér a proof of stake mechanizmus használatára, a Nandi azt a hálózatot is integrálja majd a rendszerébe.

„Számos fekete közösség néz szembe a környezetük leromlásával, és nem hiszem, hogy nekünk csak ülni kéne, és nézni ezt.”

Enekwe úgy véli, egy piactér elindítása jó kezdésnek tűnik, de van még mit tenni.

A valódi megoldás az, hogy lehetőséget tudjunk adni az alkotóknak, művészeknek, hogy megjelenhessenek, és megmutathassák, hogy miben jók.

Olvastad már? 564 ezer dollárért vásárolt egy Bored Ape-et Madonna

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin árfolyam ingadozik – Robert Kiyosaki újabb zuhanásban reménykedik felhalmozási céllal

A Bitcoin (BTC) jelenleg ingadozó piaci környezetben kereskedik, az árfolyam a cikk írásakor nagyjából 108.192 dollár körül mozgott, ami 0,12%-os enyhe csökkenést jelent az elmúlt...

„A kormányoknak nincs joguk adót szedni a Bitcoin után” – állítja Bill Miller IV

A Miller Value Partners befektetési igazgatója, Bill Miller IV szerint a kormányoknak nincs joguk adót kivetni a Bitcoinra, mivel a tulajdonjogok kezelése nem igényel semmilyen...

A Toncoin árfolyam kilőtt – Ez a meglepő hír áll mögötte!

A The Open Network (TON), a nyílt forráskódú decentralizált Layer 1 blokklánc natív kriptovalutája, a Toncoin, július 8-án megnövekedett keresletet tapasztalt. A token árfolyama mindössze két...

Felhasználók panaszaival küzd az OKX – Számlák befagyasztva, mi áll a háttérben?

Az OKX kriptotőzsde az elmúlt napokban a hírek középpontjába került, miután egyre több felhasználói panasz érkezett számlazárolások miatt. Egy felhasználó arról számolt be, hogy négy éve...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.