Nemzetközi kriptopénzes csalást derítettek fel Ukrajnában

Az ukrajnai rendőrség kiberbiztonsági részlege lecsapott egy szervezett bűnözői csoportra, amely kriptopénzek segítségével csalta ki az áldozatok vagyonát.

A szervezet Európa több országában aktív, irodákat és ügyfélszolgálati központokat tart fenn, több ezer alkalmazottal.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Az ukrajnai hatóságok öt helyi lakost állítottak elő, akik a gyanú szerint közreműködtek az áldozatok beszervezésében.

Őtőlük nagy összegeket csaltak ki, különböző részvény és kriptobefektetések ígéretével, amelyeket hatalmas hozamok ígéretével ajánlottak a becsapottaknak.

A rendőrség azt is nyilvánosságra hozta, hogy az elkövetők mögött álló szervezet az egész kontinensen üzemeltet képviseleteket, az éves bevételük pedig a becslésem szerint eléri a 200 millió dolláros összeget, ennyivel károsítják meg az áldozataikat.

Az eset felderítésében nem csak az ukrajnai rendőrség vett részt, de az Europol és az Eurojust, a kontinens közös bűnüldözési és igazságszolgáltatási szervei is közreműködtek a több országot érintő nyomozásban.

A különböző hatóságok további segítséget nyújtottak Albánia, Finnország, Grúzia, Németország, Litvánia és Spanyolország részéről is, hogy a 2020-ban, Ukrajnában indított szervezetet le tudják fülelni.

A rendőrség elmondása alapján hét országban is eljárások indultak az azonosított gyanúsítottak ellen, akik kapcsolatba hozhatók a csalásokkal.

Világszerte több ezer kriptopénz tulajdonos esett áldozatul

A nyomozás során látott napvilágot az információ, hogy az elkövetők számos európai országban voltak aktívak, több ezernyi alkalmazottal.

A legfőbb feladata ezeknek az volt, hogy új befektetőket találjanak, akiket a hatalmas hozamok ígéretével rá tudtak venni, hogy kriptopénzeket, részvényeket, vagy egyéb tőzsdei termékeket vásároljanak.

Az Europol állítása szerint a világon összesen több százezerre tehető a hasonló sémák által megkárosított befektetők száma, akiket ilyen nemzetközi elkövetői csoportok be tudnak csapni.

A legtöbb esetben a befektetésekhez használt honlapokon még a befektetett tőke hozamát is megmutatták, és növekedést szimuláltak.

A felhasználók viszont nem voltak jogosultak kiutalást kezdeményezni a platformokról.

Az öt ukrajnai gyanúsított három központot is üzemeltetett, Kijevben, illetve Ivano-Frankivsk városában.

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket, akár nyolc évet is kaphatnak az ukrajnai törvények alapján.

A csalók által működtetett hálózat elsőként idén augusztusban került a hatóságok látómezőjébe.

Az eljárás során házkutatásokat is tartottak, a többi országban is, a csoporthoz köthető személyeknél.

Több, mint 500 számítógépet, valamint mobiltelefonokat foglaltak le, amelyeket az elkövetéshez használhattak, ez derül ki a rendőrség közleményéből.


Olvastad már? Közeleg a végső kapituláció, BTC elemzés

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum Foundation körül szaporodnak a negatív jelek

Az Ethereum Foundation körül túl sok érzékeny jelzés érkezik egyszerre. Külön-külön mindegyik megmagyarázható lenne normál pénzügyi- vagy szervezeti működésként, együtt viszont olyan mintázatot rajzolnak ki,...

A MiCA nem a végállomás, hanem csak a belépő az európai kriptopiacra

A MiCA-ról sokáig úgy beszéltek, mint az európai kriptoipar nagy legitimációs pillanatáról. Részben az is, ezt nyugodtan leszögezhetjük, de közben egyre jobban látszik, hogy aki...

Rengeteg XRP-t vontak ki a tőzsdékről, jön az áremelkedés?

Az XRP körül megint egyszerre pörög a chart és a narratíva. Ez az eszköz régi erőssége és régi kockázata egyszerre, hiszen könnyen ráépülnek a technikai...

A bitcoin, mint a szabadság eszköze, vagy mint geopolitikai fegyver?

A bitcoin körüli vita kezd túllépni az árfolyam kérdésén. Amikor egy vezető amerikai tengernagy szenátusi meghallgatáson "erődemostrációs eszközként" emlegeti, miközben Irán is ugyanannyira akarja, csak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.