Nagyot emelkedett a bitcoin egy nap alatt

Egyes elemzők szerint ténylegesen megérkezett a bitcoin bikapiac, mások viszont úgy vélik, túl korai az optimizmus.

Az árfolyam fél éve volt utoljára ilyen magasan, 15%-os erősödés után érte el a 24800 dollárt.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Ez főleg azért meglepő, mert a február hagyományosan nem szokott jó hónapnak számítani a kriptopiacon.

bitcoin

Forrás: TradingView

A spekulációk szerint több tényező is szerepet játszhatott az emelkedésben, többek között a visszahúzódó infláció, és a dollár erősségének a változása.

A lánc adatainak elemzése során az is kiderült, hogy a piacra február 10-én nagy mennyiségű pénz kezdett beáramlani.

Az intézmények részéről alig hat nap alatt 1,6 milliárd dollár érkezett, ennek pedig a legnagyobb részes stablecoinokba, főleg a Circle által kibocsátott USDC-be került.

A pénz tulajdonosa ezt az összeget több különböző tőzsdére küldte aztán tovább.

 

Három kifejezetten nagy tárcát is találtak az elemzők, akik részt vettek az utalásokban.

Forrás: Lookonchain

A Circle rendszeréből három különböző tárcából három részletben, 155 millió, 397 millió, és 953,6 millió USDC került kiküldésre, több tőzsdére.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az áremelkedés alig néhány nappal azután következett be, hogy a BTC árfolyama heti nézeten a történelme során először rajzolt ki egy halálkeresztet.

Forrás: Lookonchain

Ez a technikai formáció akkor rajzolódik ki, mikor egy rövid időtávú átlagár, legtöbbször az 50 napos, alá kerül egy hosszabb, például a 200 napos mozgóátlagnak.

A kereskedők sokszor kifejezetten rossz jelként értelmezik a halálkeresztet, de az elmúlt évek során a halálkereszt feltűnése sokszor vezetett nagy emelkedésekhez, legalábbis rövid távon.

A közösség is megosztott a véleményeket tekintve, a BTC-támogatók a bikapiac megérkezését látják az emelkedésben.

Samson Mow elmondása alapján a BTC árfolyama jó ideje a 200 hetes mozgóátlag alatt van, és ez egyfajta rendellenességnek tekinthető.

Minden eddigi felezési ciklus során nagyjából ilyen szinten érte el az aljat a BTC árfolyama, és innen kezdődött meg az emelkedés.

Mások szerint viszont sok nagy játékos inkább kifelé viszi a pénzét a piacról, és emiatt pesszimisták.


Olvastad már? Hatalmas bálna tranzakciók a Fetch AI körében

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP mai éles esésének értelmezése és mi jöhet ezután

Az XRP mai, meredek árfolyamesése – amely a tokent többhavi mélypontok közelébe, nagyjából 1,40–1,60 dollár közé nyomta le – nem elszigetelt esemény. A mozgás a teljes...

Nem pánik, hanem újrarendeződés: mi történik most az XRP-vel?

Prémium Ripple (XRP) Az XRP árfolyama éles esést mutatott a legutóbbi kereskedési szakaszban, közel 10%-os visszaeséssel, mielőtt az intraday mélypontok közelében stabilizálódott. Bár a mozgás egybeesett a szélesebb...

Amikor a piac zsugorodik, a stabilitás nő

A kriptopiac 2025 utolsó negyedévében látványos visszaesést élt meg. A teljes piaci kapitalizáció nagyjából egyharmadával csökkent, ahogy a pénzügyi feltételek szigorodtak, a kockázatvállalási hajlandóság gyengült, és...

A custody unalmas, kivéve, amikor nem

A custody, a letétkezelés kérdése ritkán kerül címlapra. Nem mozgat árfolyamot, nem indít vitákat a közösségi médiában, és többnyire beleolvad a háttérzajba, mint valami technikai...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.