Mike Novogratz: A Bitcoin „az elmúlt 11 év legjobb márkája”

-

A Bitcoinnak megvan a lehetősége arra, hogy még a 20 000 dolláros rekordját is megdöntse a 2020 májusában esedékes blokkjutalom-feleződés után.

Ez nem a Kriptoworld, hanem Mike Novogratz kockázatitőke-befektető véleménye, aki következetesen bullish, ha bitcoinról van szó.

Tovább bővült Magyarország legnagyobb bitcoin ATM hálózata. Keresd a CoinCash új ATM-eit a Konzolvilág üzleteiben is. A részletekért kattints!

Novogratz: A Bitcoin „az elmúlt 11 év legjobb márkája”

Egy, a CNBC-nek február 14-én adott interjújában Novogratz az „elmúlt 11 év legjobb márkájának” nevezte a Bitcoint, és azt mondta, hogy 2020-ban az még egyszer megkísérli áttörni a 20 000 dollárt.

„A Bitcoin most egy kissé megvadult, és tanúi lehettünk, ahogy kitört, én pedig úgy gondolom, hogy év végéig minden bizonnyal új rekordokat láthatunk majd, vagy legalábbis a régieket újra” – mondta.

„Lehet, hogy már feleződésre is odaérünk, ettől pedig csak néhány hónap választ el minket.”
A Galaxy Digital kriptokereskedési bank vezérigazgatója akkor mondta mindezt, amikor a bitcoin 45 százalékos növekedésben volt január 1-től.
Ez idő alatt azonban az altcoinok növekedés tekintetében győztek a bitcoinnal szemben, Novogratz szerint a vezető kriptopénz mégis saját utat találtak maguknak egyedi értéktárolóként.

„A Bitcoin valószínűleg az elmúlt 11 év legjobb márkája – 200 milliárd dolláros piaci kapitalizáció egy olyan kódsorért, amely 11 éve jelent meg” – folytatta.

„…az emberek azt hitték, hogy ez egy új értéktároló – hasonló az aranyhoz, csak az 3000 éves és 10 billiós piaccal rendelkezik, a Bitcoin meg 11 éves és 200 milliárdossal.”

Zöldben látják a világot

Novogratz még decemberben, vagyis a rali előtt jósolta azt, hogy a bitcoin az idén eléri a 12 000 dollárt.
Legutóbbi predikciója szerénynek néz ki, a többi, népszerű iparági szereplő kijelentéseivel összehasonlítva.
Korábban ebben a hónapban a Fundstrat-társalapító Tom Lee mondta, hogy a BTC/USD-árfolyamnak még augusztusig el kell érnie a 27 000 dollárt.
Érvelése szerint ennek az az oka, hogy a bitcoin áttörte 200-napos mozgóátlagát, amelyet történelmileg mindig is közel 200 százalékos növekedés követett.
Más források hasonlóképpen azt állítják, hogy a feleződés eseménye, amely az új Bitcoinok kibocsátásának ütemét 50 százalékkal csökkenti, végül egy elképesztő árkatalizátorként fog működni.

Olvastad már? Kereskedés Konyhanyelven 2.rész – Regisztrációs segédlet Bitpandához

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Cryptocurrency News
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

A Dogecoin (DOGE) megfordítja az évet?

Több éves eseménytelennek tűnő oldalazó mozgás után úgy tűnik, hogy a Dogecoin jelentős fordulatot hajt végre, ami egy közelgő hosszú távú trendváltás jele lehet. A Dogecoin...

Altcoinok, amelyekkel milliókat kereshetsz 🚀 Valódi 100x lehetőség

Vendégbejegyzés A Bitcoin blokkjutalmának felére csökkenése izgalmat kelt a kriptoközösségben. Többen úgy vélik, hogy ez hatalmas értéknövekedést indíthat el, ami akár 200.000 dolláros csúcsokat is elérhet. Az optimista...

1,1 millió napi felhasználó a Polygonon: Mi lesz a MATIC következő lépése?

A Polygon (MATIC) lánc 2024-ben nagyobb felhasználói részvételt és likviditási infúziót tapasztalt, ami a szélesebb piacot arra késztette, hogy felfigyeljen rá. A Polygon a stablecoin kínálat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!