Már 44 millió aktív bitcoin-cím létezik

A Glassnode adatai alapján a nullánál nagyobb egyenleggel rendelkező bitcoin-címek száma átlépte a 44 milliót.

Az elemzőplatform véleménye szerint ez főleg az Ordinals néven ismert NFT projekt Bitcoinra érkezésének köszönhető.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Glassnode szerint ráadásul ez azt is jelenti, hogy most már nem csak pénzügyi felhasználási módja van a hálózatnak.

Ez persze tévedés, hiszen a Rare Pepe kollekció már közel 10 éve létezik a Bitcoin blokkláncán, mikor a mai értelembe vett NFT-k még nem voltak elérhetők.

A cég elmondása szerint a mostani eset jelentősége nagynak tekinthető.

A jelenség ráadásul a hálózati aktivitás gyors felugrását eredményezte, rengeteg új, és aktív felhasználót hozott, ők pedig új címeket generáltak maguknak.

„Ez egy egyedi pillanat a Bitcoin történelmében, hiszen egy olyan típusú felhasználói aktivitás terjedését láthatjuk, amely során a klasszikus tranzakciók nem pénzügyi érték továbbítására szolgálnak. A hálózat egyik legfőbb szereplője most az Ordinals projekt, amely nem nagy értékű pénzt mozgat, hanem nagymértékű adatot, és egyben új felhasználókat hoz. Ez pedig azt jelenti, hogy a felhasználóbázis még tovább növekszik, mégpedig a klasszikus pénzügyi, befektetési területen kívülről.”

Forrás: Glassnode

Új versenyző a piacon

Az Ordinals tranzakciói ugyanúgy ki kell, hogy fizessék a blokkba foglalást, mint bármely másik, így viszont növelik az igényt a tárhelyre, ezzel felhajtják a tranzakciós díjakat.

Ez egyelőre nem számít jelentős mértékű növekedésnek.

Az Ordinals január 12-én indult, és az átlagos blokkméret a másfél-két megás sávból a 3-35 megás mértre emelkedett azóta.

Forrás: Glassnode

Ez nem vezetett viszont a tranzakciós díjak azonnali emelkedéséhez.

Néhány alkalommal tapasztalható volt némi ideiglenes felugrás, de a tranzakciós díjak átlagos mértéke megfelel a mostani időszakban megszokottnak.

Forrás: Glassnode

A projekt működéséhez szükséges háttér a pár évvel ezelőtti, 2021 novemberében debütált Taproot frissítésnek köszönhető.

Az Ordinals használata során a felhasználók adott satoshihoz (ez a bitcoin százmilliomod része, amolyan váltópénzként is értelmezhető) bármilyen adatot hozzárendelhetnek, így a Bitcoin hálózatán létező NFT-ket tudnak létrehozni.

Forrás: Ordinals

Jelenleg több, mint 78 ezer ilyen satoshiról tudunk. Az NFT-k megjelenése a Bitcoinon mindenesetre negatív kritikát is kapott.

Több ismertebb bitcoiner, például a fejlesztésben részt vevő Adam Black, a Blockstream ügyvezetője is nemtetszését fejezte ki, elmondva, hogy ez a kezdeményezés eltéríti a hálózatot az eredeti, manipulálhatatlan p2p pénzrendszer fenntartásától.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Más, influenszerként a felhasználókból élő közösségi tagok, például Dan Held viszont úgy fogalmazott, hogy szerinte az ilyen megoldások „újabb pénzügyi felhasználási módot hoznak a Bitcoin számára”.

Olvastad már? A kriptopiac vélhetően áttér majd a nem dollár alapú stablecoinokra

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Fordulópont vagy csapda? A kripto kettős jeleket küld

A kriptopiac látszólag javuló képet mutat. A teljes piaci kapitalizáció 3,36%-kal emelkedett, és ismét 2,26 billió dollár körül mozog. A grafikonokon zöld gyertyák láthatók, de...

A tokenizált állampapírok 10 milliárd dollár fölé emelkedése strukturális fordulópontot jelent a kriptoszektor számára

Úgy látjuk, hogy a tokenizált állampapírok piaca a 10 milliárd dolláros szint átlépésével mérföldkőhöz érkezett, ami az intézményi bizalom gyorsuló növekedését tükrözi a blokklánc-alapú hozamtermékek...

A kripto nem nő fel a pénzügyhöz – a pénzügy nő fel a kriptóhoz

A kripto körüli vita új szintre lépett. Matt Hougan, a Bitwise befektetési igazgatója szerint a hagyományos befektetők még mindig nem értik, milyen mértékben alakul át...

A Bitcoin már nem a Nasdaqot követi – a kötvénypiac diktál

Sokáig kényelmes volt a Bitcoin mozgását a technológiai részvényekhez kötni. Ha a Nasdaq emelkedett, a kripto is vele tartott, ha a tech-szektor gyengült, a Bitcoin...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.