Kriptobarát szóvivője lehet a Kongresszusnak

-

Az ismert kriptobarát Tom Emmer lehet a Kongresszus következő szóvivője, akit több képviselőtársa is támogat.

A Republikánus Párt jelöltjét október 17-én kellett volna megszavazni, de Jim Jordan, az előző próbálkozó nem tudott elég támogatót gyűjteni, így továbbra is keresik a megfelelő embert a pozícióra.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Emmer jelöléséről az NBC News műsorában számoltak be a hét végén, miután a közösségi médiában a csatorna riportere, Jake Sherman úgy nyilatkozott, hogy Emmer elmondta neki, indul a szóvivői posztért.

„A minnesotai képviselő a Republikánus Párt harmadik embere, és így befutóként indulhat a kérdéses posztért vívott versenyben.”

Nem sokkal később a CBS News is megerősítette, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy Emmer több támogatójával is egyeztetett, hogy álljanak be mögé, és erősítsék a pozícióját, mint lehetséges jelöltét.

A jelenlegi szóvivő, az ideiglenesen kinevezett Patrick McHenry a jogszabályok értelmében nem adhat be törvénytervezeteket, hogy a képviselők tanulmányozhassák azokat, így most is számos esetben megrekedt a törvényhozási folyamat, köztük több, kriptóhoz köthető jogszabály esetében is.

Ez a jelenség rávilágít arra, hogy miért is fontos a mihamarabbi választás.

Amennyiben Emmer kerül ebbe a pozícióba, az vélhetően nagy optimizmust fog hozni a kriptoközösségben.

A képviselő már számos alkalommal nyilatkozott pozitívan a kriptoiparról és a bitcoinról, és sokszor fejezte ki a nemtetszését a különböző hivatalok, főleg a SEC tevékenységével kapcsolatban.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Emmer szerint a Gary Gensler által vezetett szervezet hibát követ el, hogy erőfölénnyel próbálja iránytani az iparágat.

Emmer a szélesebb nagyközönség részéről is sok támogatót tudhat a magáénak, köztük a képviselőtársaiét is.

Brad Finstad a napokban fejezte ki a támogatását Emmer mellett, elmondva, hogy az első képviselői napjától kezdve együtt dolgoznak, és mentorként, barátként tekint rá, akire a nemzet is számíthat.

„Az amerikaiak megérdemlik, hogy a Kongresszus megfelelően működjön. Remélem, hogy a képviselőtársaim hamar döntésre tudnak jutni, visszaállítják a rendet, és folytatják a munkát, az amerikai népért.”

Egy másik képviselő, Kevin McCarthy szintén indult korábban a szóvivői pozícióért, de október elején letett erről, és inkább Emmer támogatója lett, elmondva, hogy ő a megfelelő ember erre a feladatra.

Ahogyan megfogalmazza, Emmer egységbe tudja szervezni a képviselőket, mivel ismeri az embereket, és, hogy hogyan gondolkodnak, hogyan lehet megnyerni őket a közös ügynek.

Olvastad már? A legújabb mém érme, a Wall Street Memes túlnőhet a Rollbit-en és a Pepe-n – Mutatjuk miért

Forrás: elmondva

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A pénz útja a blokkláncon jobban nyomon követhető

Annak ellenére, hogy egyre elterjedtebb a digitális pénzügyi eszközök használata, a kriptopiac pedig egyre érettebb módon működik, még mindig tartja magát a vélekedés, hogy a...

Litecoin (LTC) árfolyam elemzése 05.06.

Prémium Litecoin (LTC) A Litecoin (LTC) árfolyamát a múlt hónapban a Litecoin medvei uralták, hiszen az érme piaci kapitalizációjának jelentős részét elvesztette. A zuhanás az LTC-t a...

A top 5 kihagyhatatlan kriptó minden portfólióhoz a híres kereskedő szerint

Vendégbejegyzés A kriptovaluták optimális keverékének feltárása egy befektetési portfólió számára létfontosságú, különösen akkor, amikor a bikafutás teljes lendületben van. A tapasztalt kereskedő megosztja meglátásait öt alapvető kriptovalutáról,...

Hogyan változtatja meg az új bikafutás a kriptovaluta piacot?

Vendégbejegyzés Megérkezett a pillanat - a Bitcoin felére csökkent, a bányászatért járó jutalom 6,25 BTC-ről 3,125 BTC-re csökkent blokkonként. A kriptoközösség már régóta várta ezt a pillanatot,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!