Robert Kiyosaki ismét tollat ragadott, és felkavarta az állóvizet a közösségi médiában. Ám most nem a dollárt szidta az arany, az ezüst, és a bitcoin sztárolásával párhuzamosan, hanem meglepő módon egy új gondolatot osztott meg, egy nagyon is pörgős, aktuális témában.
Kiyosaki neve a „Gazdag papa, szegény papa” könyv óta fogalom a pénzügyi oktatásban, és a szerző most egy régi jóslathoz köti a jelen két legnagyobb témáját, a bitcoint és a mesterséges intelligenciát.
A jóslat nem tőle származik, hanem a mesterétől, R. Buckminster Fullertől, a geodéziai kupola feltalálójától, akivel Kiyosaki három nyarat is együtt töltött, és akit a bolygó „barátságos zsenijének” nevez.
A mester, aki előre látott
Fuller nem pénzügyi tanácsairól volt híres, hanem arról az elvről, hogy a világot kevesebb erőforrással kell működtetni. Kiyosaki szerint viszont pont ez az elv az, ami ma a bitcoint és az AI-t is összeköti.
A bitcoin a pénzromlás elleni védelem, az AI pedig a munka és az értéktermelés átalakulása, és mindkettő olyan szerkezeti változás, amilyet Fuller már évtizedekkel ezelőtt megjósolt.
A „jóslat” persze nem dokumentált, Fuller 1983-ban halt meg, jóval a bitcoin előtt, szóval a kapcsolat inkább Kiyosaki értelmezése, nem pedig hiteles, feljegyzett prófécia.
Az emberi tényező
Kiyosaki üzenetének a lényege viszont nem a jóslat, hanem az emberi kérdés, amit az AI kapcsán feltesz. Szerinte aki alkalmazottként gondolkodik, azt az AI előbb-utóbb helyettesíti, aki viszont vállalkozóként, az képes lesz megfelelően használni a technológiát.
WORDS of TRANSFORMATION💥
Years ago, I was making a lot of money in the Rock n Roll business developing products for bands such as the Police, Van Halen, Iron Maiden and more. It was fun because I often got to hangout back stage with the band.
As much fun and profitable as…
— Robert Kiyosaki (@theRealKiyosaki) August 13, 2026
Ez a megfogalmazás persze leegyszerűsítés, hiszen nem mindenkinek adatik meg a vállalkozói út, de az irány fontos, mert a technológia nem magától vesz el munkát, hanem átalakítja azt, amihez alkalmazkodni kell.
A lovaskocsisok munkáját elvette a robbanómotor, de elhozta a mobilitás korát, és a kapitalizmussal együtt példátlan technológiai, gazdasági fejlődést eredményezett, amely során a világon mélyszegénységben élők száma a 90%+ arányról mára pár százalékra esett.
A nyomtatott sajtó egyeduralmát gyakorlatilag megsemmisítette az internet, de aztán olyan szintű információbőséghez (és itt a ténylegesen értékes tudásra gondolok, nem a TikTok macskás videóira) juttatta a világot, amely elképzelhetetlen lett volna a cenzorok, bizottságok, méltóságos urak korában, akik eldönthették, hogy ki jelenhet meg és ki nem.
A tanulság
A Kiyosaki-féle történeteket persze érdemes fenntartással fogadni, az AI-beruházások és a bitcoin közötti kapcsolat sem bizonyított, hanem csak egy hipotézis.
A sztori mégis azért érdekes, mert egy olyan kérdést tesz fel, ami mindenkit érint, azaz hogyan viszonyuljunk a technológiához, amely egyszerre teremt és rombol. A „gazdag papa” üzenete ráadásul évtizedek óta változatlan, csak éppen a csomagolás változik.
A 2000-es években az ingatlan volt a menekülőút, a 2010-es években a részvények, mostanra pedig a bitcoin és az AI a két nagy téma, amely köré a pénzügyi önsegítő iparág felépíti a maga történeteit.
Vajon a gazdag papa tanítása, miszerint az eszközök felé kell fordulni, a mesterséges intelligencia korában is működik, vagy az AI épp azokat a szabályokat írja át, amelyeken a pénzügyi oktatás eddig alapult, és amelyekre Kiyosaki a hírnevét építette fel?
Azt hiszem, ez a nem túl távoli jövőben egyértelműen kifog derülni.
Olvastad már? Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. augusztus 16. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. augusztus 16.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
