Kína adja a bányászkapacitás felét, az USA már 14%-on áll

A kínaiak részesedése a bitcoin bányászatából kisebb, mint sokan hiszik. A becslése eltérése abból következik, hogy a hashpower nagy részét igazából nem lehet azonosítani, hogy honnan érkezik, legalábbis erre jutott egy új kutatás.
A Fidelity befektetési alap és a BitOoda blokklánc-elemző közös kiadványa a napokban jelent meg.

Ebben közlik a megfigyeléseik eredményét, amely szerint Kína valójában csak a BTC bányászkapacitásának az 50%-át birtokolja, nem pedig 65-öt, mint ahogy az elterjedt a köztudatban.

Az eltűnt kínai hashpower nyomában

Az elemzők sajt bevallásuk szerint több forrásból merítették az információikat, többek között bányászokkal folytatott „őszinte beszélgetésekből” is, bár a résztvevők névtelenek kívántak maradni. Így viszont készségesen beszélgettek olyan témákról is, mint a számukra felszámított áramdíj.

„4,1 GW energiát használunk, 153 különböző létesítményben. Ezek közül nagyjából 3 GW, 67 helyszín az, amelyek nem szeretnénk, ha ismertek lennének.” olvasható az egyik kapcsolódó blogposztban, amelyet a BitOoda hivatalos Medium csatornáján osztottak meg.

Emellett a BitOoda arra jutott, hogy jelenleg a bányászkapacitás 14%-a az Egyesült Államok területéről érkezik. Viszont hozzá kell tenni, hogy a kínai becslések nem mindig megbízhatók, és az 50%-os arány is még vita tárgyát képezi.

„Arra jutottunk, hogy az USA, Kanada, Izland esetében sikeresen azonosítottuka kapacitás nagyját, viszont Kínában és a világ többi részén csak egy töredékét tudtuk lokalizálni.”

Forrás: BitOoda

A sajtó eddig mindenesetre úgy becsülte, Kína közel 65%-os részesedéssel vezeti a bányászati iparágat.

Közeleg a hash-háború?

A kutatás több más témára is kitér, ezek közül az egyik a kínai „esős évszak”, azaz a folyók áradásának az időszaka, és ezek hatása a bányászatra.
Az év felében a például Sichuan tartományban működő bányászok mérhetően kevesebb bitcoint dobnak a piacra.

„A közmegegyezés szerint az áradások időszakában növekszik a hashráta, mivel olcsóbbá válik az áram. Mi ezt vitatjuk. Valójában arról van szó, hogy az évnek ebben a felében kevesebb BTC eladásával is fedezhetők a költségek. A bányászok így képesek a tartalékolásra, hogy ezt később akár kapacitásnövelésre fordítsák.”

Ezt vizsgálatokkal is igazolni lehet, hiszen a hashráta viszonylag stabilnak mondható a vizes időszak alatt, és azon kívül, az árak mozgásában viszont van eltérés.

Forrás: BitOoda, Blockchain.com, Kaiko, Coinmetrics

Az is biztos, hogy a bányászoknak bizony számolni kell az elemek hatásával, ahogy az elmúlt évek során láthattuk, egy-egy komolyabb áradás teljes bányafarmokat képes elsodorni.
Az USA esetében viszont egyértelműen pozitív a helyzet értékelése. Marty Bent, a kutatásban résztvevő egyik szakértő a publikálás után így nyilatkozott:

„Látom, hogy az USA részesedése 14%, ez pedig hihetetlen. Úgy vélem ez a szám jelentősen növekedni is fog a jövőben.”

Nemrégiben Max Keiser, egy ismert bitcoin-támogató nyilatkozott úgy, hogy szerinte közeleg a globális hash-háború.
Az USA-nak muszáj lesz növelnie a részvételét a szektorban, nem is elsősorban Kína, hanem Irán és Venezuela miatt.

Olvastad már? Elon Musk látja a Dogecoin jövőjét

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin ETF-ek öt hét után 744 millió dolláros beáramlást könyveltek el

Ötheti nettó tőkekiáramlás után az amerikai spot Bitcoin ETF-ek végre pozitívba fordultak, 744,4 millió dolláros beáramlással zárva a hetet – ez a legmagasabb érték nyolc...

A szakértő szerint kiváló formában az XRP, 5,85 dolláros célárat jelöl meg – új altcoin is reflektorfénybe kerül

Az XRP újra lendületet vett azután, hogy az árfolyama emelkedni kezdett az alacsonyabb szintekről. Az eszköz újra átszakította a 2,45 dolláros szintet, amit főként a...

Eladta Kína a Bitcoin-tartalékait? Peter Schiff cáfolja a BTC-fegyverkezési versenyről szóló pletykákat

A Bitcoin Treasuries adatai szerint Kína az egyik legnagyobb állami BTC-tartalékot birtokló ország, az öt legnagyobb között szerepel. A 194.000 BTC tokennel a második helyen...

Trump mémcoin politikai visszhangot váltott ki – összeomlás jöhet?

Donald Trump már egy ideje izgalomban tartja a kriptobefektetőket a saját mémcoinjával, a TRUMP-al. A tokent még beiktatása előtt indította el, ezzel gyorsan népszerű lett...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.