Izgalmas időszak közeledik a bitcoin számára

A VanEck ETF-et elutasította a tőzsdefelügyelet, de a Taproot frissítés nagy eredményeket produkálhat. A várakozások szerint ráadásul hamar közel kerülhetünk a 90 ezer dolláros szinthez is.
A Decentrader platform a legutóbbi hírlevelében kiemelte, hogy hosszú távon bikás a hangulat, de rövid távon megtörhet még az optimizmus.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A tőkeáttételes kereskedők fokozott óvatosságra kényszerülnek, egyelőre még nagy a kockázat, hogy a pozícióik likvidálódnak. Mikor a piac viszont végre hegymenetbe vált, történelmi csúcsok kövvetkezhetnek.

„Továbbra is bikásak maradunk a hosszabb időtávokon, és továbbra is arra számítunk, hogy az árfolyam a következő hetekben a 85 000 – 90 000 dolláros régióba emelkedik. Ez egybeesik az 1,618-as Fibonacci-szinttel.”

Az 59 ezer dolláros régióban húzódó támasz különösen erős, és az elemzők szerint jó alapot nyújt, hogy az árfolyam onnan további emelkedésbe kezdjen.
„Ha összehasonlítjuk ezt a ciklust a legutóbbi felezési dátumtól kezdve a korábbi ciklusokkal, láthatjuk, hogy eddig nem tapasztaltunk végső parabolikus felfutást.”
Bár nem kifejezetten azonos sem a 2013-as, sem a 2017-es bikapiaccal, a bitcoin még mindig egy „parabolikus emelkedés” kezdeti jeleit mutatja.

„Ha a ciklusokat így egymásra helyezzük, láthatjuk, hogy a jelenlegi ciklus nem hasonlít közvetlenül egyik korábbi ciklusra sem, hanem valójában a kettő kombinációja. Egy tompább potenciális dupla-csúcs lejátszódásával 2013-hoz képest, és kevesebb következetességgel, mint 2017-ben. Parabolikus emelkedés jöhet.”

Forrás: Buy Bitcoin Worldwide

A Taproot és ETF-döntés

Vasárnap nem csak a végső döntés születik arról, hogy engedélyezik-e az első amerikai tőzsdén kereskedett spot bitcoin ETF elindítását, hanem a Bitcoin Taproot soft forkjának a lezajlása is.
Szerkesztői megjegyzés: magyar idő szerint péntek este már kiderült, hogy a SEC elutasítja a VanEck által beadott ETF-kérvényt.
Bár az ETF elutasításának rövid távú kihatása árthat a BTC/USD-nek, 2017 bebizonyította, hogy a nagyobb protokollfrissítéseknek katartikus hatása van.
A Segregated Witness („SegWit”) négy hónappal az év 20 000 dolláros cikluscsúcsa előtt indult el, a Taproot pedig azóta a legnagyobb frissítést jelenti.

„A Bitcoin hálózatán utoljára a 2017 augusztusi Segwit-frissítéskor volt ilyen nagyszabású fejlesztés. Akkor a Bitcoin ára 4000 dolláron állt, majd a következő négy hónapban közel 20 000 dollárig ralizott. Vajon ezúttal is hasonló menetelést fogunk látni? Tekintettel arra, hogy sok makromutató mostanában mennyire bikásnak tűnik, és a kriptóba érkező új pénz mennyiségére, ez minden bizonnyal lehetséges”.

Olvastad már? Az SEC-nek nem tetszik a wyomingi DAO-szervezet formanyomtatványa


Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Újabb nagybevásárlást hajtott végre a Strategy

A Strategy vállalati bitcoinbefektető múlt héten további 13.627 bitcoint vásárolt, 1,25 milliárd dollárért. A cég az év elején tovább növeli bitcoin-készletét. Ez a vásárlás a...

Új lehetőségek nyílhatnak a dél-koreai kriptopiacon a szabályozás enyhülésével

Dél-Korea állítólag engedélyezni készül, hogy a vállalatok kriptóba fektessenek. Ez a kilencéves tilalom megszüntetését jelentené. Dél-Korea Pénzügyi Szolgáltatási Bizottsága (FSC) irányelveket dolgozott ki, hogy a tőzsdén...

Mit várhatunk a Bitcointól és az Ethereumtól januárban?

Vendégbejegyzés 2026 januárja eddig inkább az „ideges konszolidációról” szól, nem az eufóriáról. A Bitcoin a 90–95 ezer dolláros sávban billeg, miközben a makrohírek és a szabályozási...

Rekord szinten az arany és az ezüst, miközben a bitcoin gyengélkedik

Az arany és az ezüst új történelmi csúcsra emelkedett a héten, miközben az amerikai dollár gyengült. Emellett a Jerome Powell és Donald Trump közötti feszültség...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.