Ismét 2 billió fölött a kriptopiac

Ahogy a BTC árfolyama kedd reggel rövid időre visszamászott 43 000 dollár fölé, a szélesebb kriptopiac is a fellendülés újabb jeleit mutatja, a teljes iparág piaci kapitalizációja most 2,018 billió dolláron áll.
Ahogy a CoinGecko adatai mutatják, a kriptopiacot utoljára március 3-án értékelték ilyen magasra. A vezető kriptopénz a mai nap folyamán 43 079 dolláros napközbeni csúcsot ért el, majd 42 779 dollárra esett vissza.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ez még mindig 3,5%-os értéknövekedést jelent a BTC számára az elmúlt 24 órában, amely utoljára március 9-én tartózkodott ezen a szinten.
Az ETH is fellendítette a piacot, mivel az eszköz ára március 2. óta először emelkedett 3000 dollár fölé. A második legnagyobb kriptopénz 3,8%-os emelkedést ért el az elmúlt nap során, és a CoinGecko szerint most 3 007 dollár körül cserél gazdát.
Egészen lenyűgöző, hogy az ETH az elmúlt hét napban 16,4%-ot is elért, amivel a harmadik legjobban teljesítő kriptopénz a top10 közül csak az Avalanche (AVAX) és a Cardano (ADA) után.
Az AVAX, bár az elmúlt napon 88,59 dollár körül oldalazott, az elmúlt héten még mindig 28,9%-kal emelkedett, míg az ADA ma 5,7%-kal, egy hét alatt pedig 17,6%-kal.

A kriptopiacok reakciója

A legutóbbi fellendülés ellenére a kriptopiac még mindig nagyrészt bizonytalanságban van az ukrajnai háború miatt.
A Glassnode friss jelentése szerint a BTC-piac immár több mint 130 napja a novemberi, 69 000 dollár feletti csúcsról lefelé húzódik, és az árak több mint két hónapja a jelenlegi kereskedési sávban konszolidálódnak.
A kriptovaluták az elmúlt hetekben szintén újabb vizsgálat alá kerültek, mivel folytatódik a vita arról, hogy felhasználhatók-e szankciók kijátszására.

Bármilyen jelentős fejlemény mind geopolitikai, mind szabályozási fronton hatással lehet tehát a piacra, és az árak bármelyik irányba elmozdulhatnak.

Olvastad már? Tovább erősödik a Bitcoin-hálózat

Forrás:  decrypt.co

- Advertisement -

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin árfolyama stabilizációra szorul

A bitcoinpiacon jelenleg jóval több tőke áll veszteségben, mint nyereségben. Ez nem feltétlenül jelent azonnali összeomlást, de arra utal, hogy a piacnak időre van szüksége...

Már több bitcoint utaltak ki a Binance-ről a felhasználók, mint amennyit a támadás során loptak

A Binance-ről két nap alatt több bitcoin távozott, mint amennyit a támadók a tőzsde október 29-i biztonsági incidensében megszereztek. A kiáramlás ugyanakkor nem feltétlenül jelent...

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

A bitcoin árfolyama nyomán 117 ezer pozíció zárult

A bitcoin néhány óra alatt visszakapaszkodott a 75.600 dolláros mélypontról 81.000 dollár közelébe. A hirtelen fordulat közben több mint 117.000 tőkeáttételes pozíció záródott kényszerlikvidálással. A shortosok...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.