A nagy pénznek nem elég a nagy hozam ígérete. Az intézmények számára a magas hozam önmagában nem vonzó, ha nincs mögötte kiszámítható működés, felelős kontrollrendszer és olyan fegyelem, amelyet a hagyományos pénzügyből ismernek.
KuCoin EU: a MiCA-licenc megszerzése csak az első lépés volt
Az osztrák FMA még februárban, közel két hónappal a MiCA-licenc megadása után azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a KuCoin bécsi leányvállalata új ügyfeleket vonjon be vagy új szerződéseket kössön, mert négy kulcsfontosságú pozíció betöltetlen volt a cégben: az AML-vezető, a szankciós megfelelési tisztviselő és mindkettő helyettese.
Mint kiderült, a szabályozói engedély nem egyszeri papírmunka, amit megcsinál egy cég, és aztán hátra dőlhet, hanem napi működési kötelezettséget is von maga után, mégpedig megfelelő személyzettel.
„A kulcspozíciók tényleges betöltése előfeltétele a rendes üzletvitelnek.”
A KuCoin EU április végére töltötte be a pozíciókat: új AML-vezető, két helyettes, a csapatban pedig korábbi szabályozói és hagyományos banki compliance-szakemberek.
Ezzel a cég megnyitotta az utat az üzleti tiltás feloldásához, de a történet így is tanulságos. a licenc megszerzése a kezdete, nem pedig a vége a megfelelési kötelezettségnek, és ez már teljesen megegyezik a hagyományos pénzügy logikájával, ahol naponta bizonyítani kell, hogy a szervezet fegyelmezetten működik.

CertiK: az AML miatt az auditok licence-feltétellé váltak a kriptós cégek számára
A CertiK április 28-án kiadott State of Digital Asset Regulations riportja megmutatja ennek a jelenségnek a szélesebb összefüggését.
A jelentés tíz joghatóságot lefedő elemzése szerint a kriptó fő szabályozási kockázata 2026-ra már nem az, hogy egy token értékpapírnak számít vagy sem, hanem a pénzmosás elleni intézkedések, azaz az AML folyamatok, a tranzakciómonitoring, ésa kötelező auditok.
A számok elég beszédesek, az AML-kapcsolatos bírságok és egyezségek 2025 első felében meghaladták a 900 millió dollárt, az OKX 504 millió dolláros egyezségével, a KuCoin 297,4 milliós és a Block 40 milliós befizetésével.
Közben az SEC kripto-végrehajtási tevékenysége 60%-kal esett vissza, ha pedig a bírságok mértékét nézzük, akkor 97%-kal, miután a DOJ és a FinCEN átvette a vezető szerepet.
A tranzakciómonitoring-hiányosságok most már akkora büntetéssel járnak, amelyeket korábban csak értékpapír-szabályszegésekhez társítottak.
Az okosszerződések auditja eközben engedélyezési feltétellé vált, és ma már nemcsak ajánlott, hanem elvárt, egyes joghatóságokbanpedig kötelező a token-listázáshoz és a működési engedélyhez.
Magyarul a szabályozás már nem a szektor létjogosultságáról vitázik, hanem arról, hogy hogyan lehet banki szintű kontrollok közé terelni.
Andre Cronje és a circuit breaker-vita: a DeFi kulturális válaszútja
A kriptós oldalon az úgynevezett circuit breaker-vita ugyanezt a folyamatot mutatja, de itt már kapott egy kulturális felhangot is a történet.
Április nem volt kíméletes a kriptopiachoz, a DeFi-veszteségek meghaladták a 600 millió dollárt a hónapban, a Drift Protocol és a Kelp DAO exploitok együtt az összes veszteség 95%-át adták.
A Flying Tulip, Andre Cronje platformja, április 23-án vezette be a withdrawal circuit breaker-t, amely egyfajta védelmi mechanizmus, ha beütne a baj.
Ha rendellenes kiáramlás zajlik, a rendszer késleltetheti vagy sorba állíthatja a kifizetéseket, hogy a csapatnak legyen ideje ellenőrizni, és reagálni.
Tehát elméletileg nem történhet meg, hogy egyetlen tranzakcióban, percek alatt kiürítenek egy poolt- vagy egy céges tárcát.
Cronje szerint viszont így a mai DeFi jelentős része már nem az eredeti értelemben vett DeFi, nem egy szabadon hozzáférhető, engedélymentes rendszer, amely decentralizáltan működik, és a felhasználónak teljes kontrollja van az eszközei felett, hanem frissíthető szerződésekkel, multi-aláírással, offchain infrastruktúrával és emberi felügyelettel működő, profit-orientált cégek halmaza.
A vita tehát már nem arról szól, kell-e kontroll, hanem arról, hol van az egyensúly a decentralizáció és a TradFi-szerű védőkorlátok között. Mennyi az a kontroll, amikor még Defi-ről beszélhetünk egyáltalán?
Erre annak idején senki sem számított, de úgy tűnik, az intézményi adopció ára a kriptó részleges megszelídítése.
A nagy szereplők nem a vad, szabályozatlan, szabad DeFi-be érkeznek meg, hanem abba a változatba, amely már elég kontrollálható, auditálható és működésileg kiszámítható ahhoz, hogy vállalható legyen.
A megszelídítés elkezdődött, és nem biztos, hogy a jövőben opcionális marad.
Olvastad már? Gőzerővel fejlődik az intézményi kriptó
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. május 2. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. május 1.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
