Indul az Ethereum Microstrategy-korszaka?

Eric Conner, egykori fejlesztő kedden az X-en azt írta: „Az Ethereum most kezdi meg a saját MicroStrategy-korszakát.” Ezzel Michael Saylor Strategy-jéhez hasonlította, amely élen jár a vállalati bitcoin-felhalmozásban.

A fejlesztő két „élő kísérletet” emelt ki. Ezek olyan cégek, amelyek már elindították Ethereum-kincstárukat: Tom Lee BitMine-ja és Joe Lubin SharpLinkje.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ez a két cég lehet az úttörője a következő Ethereum-kincstári hullámnak. Olyan vállalatok színre lépésének, amelyek a mögöttes digitális eszközökön felüli hozamokat keresnek.

ethereum
Forrás: X

A kriptovilág ChatGPT-je

A BitMine a héten bejelentette, hogy Tom Lee, a Fundstrat munkatársa lesz az elnök. A cég egy 250 millió dolláros zártkörű tőkebevonást is tervez.

Ennek célja, hogy Ethereumot halmozzanak fel a vállalat pénzügyi stratégiája részeként. A részvényárfolyam ennek hatására 400%-kal emelkedett.

A cég leköti az ETH-ját, hogy extra bevételhez jusson. A sikert az „ETH részvényenként” modell alapján mérik, vagyis hogy egy részvény mennyi Ethereumot képvisel.

Ez nagyon hasonlít arra, ahogy a bitcoin-tartalékot kezelő cégek a BTC-hozamot mutatják a részvényeseknek.

Lee szerint az Ethereum nyerhet azzal, hogy a hagyományos pénzügyek átköltöznek a blokkláncra.

Úgy véli, hogy a tokenizált dollár, például a stablecoinok, növelik majd az Ethereum iránti keresletet.

„A stablecoinok a kriptovilág ChatGPT-jének bizonyultak. Gyorsan elterjedtek a fogyasztók, kereskedők és pénzügyi szolgáltatók körében” – mondta. „Olyanok vagyunk, mint a jövő bankjainak háttérrendszere. Azért, mert Ethereumot fognak lekötni a kriptós mérlegükön, hogy finanszírozzák és működtessék a stablecoinjukat.” – tette hozzá.

A BitMine bányászati DNS-e lehetővé teszi a validátorok megjelnését, és hogy „kihasználja a DeFi-infrastruktúrát. Így egykor tőkeigényes működése most Ethereum által biztosított pénztermelő gépezetté válik” – mondta Conner.

Közben a ConsenSys alapítója, Joe Lubin nagyobb kockázatot vállal játékcégével, a SharpLinkkel. A vállalat 425 millió dollárt gyűjtött, hogy Ethereumot halmozzon és kössön le.

Conner szerint ez még csak a kezdet az Ethereum-kincstári cégek korszakában. Szerinte több vállalat is követni fogja a kezdeményezést.

„A cégek kezdik felismerni az ETH értékét: tartalékeszköz és hozamforrás egyben. Várhatóan gyorsan megtelik az ETH-részvények listája.”

Csökken az Ethereum ára

Függetlenül attól, hogy ez milyen egyértelműen hat az ether kínálatára és keresletére, a spot ETH-árak továbbra is gyengék.

Az ETH 2,3%-ot veszített az értékéből a nap folyamán. Szerdán reggel, kereskedés során 2400 dollár alá esett vissza. Ott azonban támaszra talált, így a veszteségek korlátozottak maradtak.

Az eszköz alig mozdult, mióta május elején átlépte a 2200 dollárt. Néhány befektető „stablecoinként” emlegeti.

Bár az eszköz fundamentumai erősek, és az intézményi érdeklődés is megvan, sokan még mindig eladják ezen az áron.

Olvastad már? Bíróság elé kerül a Tether: A Celsius szerint 4 milliárd dollárt veszítettek

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin árfolyama esett a CLARITY Act bukása után

A bitcoin kedden ismét a 76.000 dolláros szint alá csúszott, miközben a kötvénypiaci hozamok évek óta nem látott magasságba emelkedtek. A kriptobefektetők figyelme közben az...

Ethereum árfolyam: szűkülő kínálat hozhat nagyobb mozgást

Ethereum: egyre kevesebb ETH marad a tőzsdéken, ezért kisebb vételi hullám is nagyobb ármozgást indíthat el. Az Ethereum piacán nem feltétlenül kell megjelennie egy újabb óriási...

Digitális irattárcát indít az Egyesült Arab Emírségek az Avalanche technológiájával

Az Egyesült Arab Emírségek egy állami digitális identitásrendszerben vetné be az Avalanche technológiáját. A fejlesztés a UAE PASS Digital Vault szolgáltatását érinti, amely már több...

A Kraken tokenizált részvényekből kínál hozamot

A Kraken újabb lépést tett afelé, hogy a részvények ne csupán kereskedhető eszközként, hanem DeFi-fedezetként is működjenek: a tőzsde három tokenizált részvény- és ETF-termékhez indított...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.