Így érintheti a Fed kamatcsökkentése a bitcoin árfolyamát

-

Egy gyengébb amerikai dollár jó hír lehet a bitcoin számára, ez be is következhet a mostani 25-ös bázispontos kamatcsökkentés miatt.  A közgazdászok szerint ez egy megelőző lépés lehet, de akár a következő pénzügyi válság kiváltója is lehet.
A bitcoin árfolyama meglehetően stabil volt, a június 26-ai 13 880 dolláros csúcs után. Ettől a ponttól kezdve a piac pangott, néhány kisebb rövid távú emelkedéssel. Ez a piac nem elég érdekes a napi kereskedők számára, mivel nem tudnak hasznot húzni a vad ugrások nélkül.

A pillanatnyi és a trendeket követő kereskedők számára is unalmas, mivel meg kell várniuk az újabb trendek megindulását.
Azonban néhány kereskedő optimista a Fed mostani kamatcsökkentése miatt. Emlékeztetőül, a Federal Reserve (Fed) tegnap bejelentette, hogy a 2008-as gazdasági válság óta most először ismét csökkenti a kamatlábat, a bitcoin fehérkönyve szintén ebben az évben jött létre.
Egy sokak által várt, élőben közvetített bejelentés során Jerome Powell, a Fed vezetője elmondta, hogy 25 bázisponttal, vagyis 0.25%-kal csökkentik a kamatlábat.
Nem új hír, hogy a Fed kamatcsökkentése kihathat a bitcoin árfolyamára. Amikor a kamatok alacsonyak az emberek többet költenek és kevesebbet tesznek félre.
A cikk írásakor a bitcoin árfolyama 9939,2 dolláron áll, mely 1,8 %-kos emelkedés, ezzel nagyon közel van a 10 000 dolláros pszichológiai határhoz.
Néhány veterán elemző szerint, köztük a Fundstrat Global Advisors társalapítója, Tom Lee szerint jó hír lehet a kamatcsökkentés.


Egyelőre úgy tűnik, hogy igaza van. Ez az első alkalom, hogy a Fed csökkentette a kamatokat az USA-ban, mióta létezik a bitcoin.
Az úgy nevezett Fed Funds Target Rate 2008-ban elérte mélypontját, a közel nullát, mielőtt 2016 elején ismét megindult volna. Azóta kilenc alkalommal emelték a kamatokat, a mai napig, amikor érkezik az első csökkentés.
A Twitter közösség azonban másképp gondolja, ha hihetünk az alábbi kérdőívnek:


Fontos észben tartani, hogy a bitcoin idáig hasznot húzott az USA – Kína kereskedelmi háborúból, de számos probléma is akadt. India kormánya nemrég betiltotta és Steven Mnuchin pénzügyigazgató nemrég nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte nemrég egy a Fehér Házban tartott sajtótájékoztató során.
Anthony Pompliano, a Morgan Creek digital Assets társalapítója és üzlettársa pár napja elmondta, hogy az USA gazdasága negyedévről negyedévre gyengül. Hozzátette, hogy a Fed kamatcsökkentése és a pénzkészlet növelése azt fogja eredményezni, hogy a befektetők ezektől független eszközökbe fognak fektetni.


Miután a Fed bejelentette a kamatcsökkentést a Dow Jones ipai átlag gyors zuhanásba kezdett. A múltban a különböző gazdasági zavarok hatására az arany és egyéb „biztonságos” valuták, mint a svájci frank és a japán yen emelkedni kezdtek.

Az arany korlátozott mennyisége és eltarthatósága jó választás egy gazdasági válság esetén. Mostanáig a bitcoin és az arany árfolyama összefüggést mutatott.
A bitcoint a 2009-es gazdasági válság emelkedése közben találták ki és most először tapasztal meg egy szövetségi kamatcsökkentést. A bitcoint sokan a digitális aranyként tartják számon és sok hasonlóság van köztük.
Azonban egyes elemzők szerint a bitcoin nem egy vagyontárolási forma. Lawrence Meyers pénzügyi író szerint nem számít, hogy olcsóbb a hitelezés, mivel amúgy is csak a népesség egy része vehetett fel kölcsönt valamilyen biztosíték ellenében.
Emellett bármilyen csökkentés olyan alacsony mértékű, hogy nem befolyásolhatja jelentős mértékben az értékpapírok árfolyamát, főleg nem a bitcoinét.
Ebben vagyunk annyira biztosak, de számos egyéb tényező ad okot arra, hogy optimisták legyünk a bitcoin árfolyamával kapcsolatban. Az egyik ilyen indok, hogy több bitcoin határidős piac indul a jelenlegiek mellett.

Olvastad már? Ex-bankár: a bitcoin a legmutatósabb kriptopénz

Tegnap a bitcoin derivátumokat szolgáltató LedgerX elindította az első fizikailag rendezett bitcoin határidős szerződéseket az Egyesült Államokban, melyet hamarosan követ az Intercontinental Exchange Bakkt és a TD Ameritrade által támogatott ErisX platformja.
Forrás: coinspeaker.com
Kiemelt kép: Jim Downs Rein Group Da

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

1,1 millió napi felhasználó a Polygonon: Mi lesz a MATIC következő lépése?

A Polygon (MATIC) lánc 2024-ben nagyobb felhasználói részvételt és likviditási infúziót tapasztalt, ami a szélesebb piacot arra késztette, hogy felfigyeljen rá. A Polygon a stablecoin kínálat...

A kriptovaluták és az online kaszinó oldalak közötti kapcsolat

Vendégbejegyzés Ha összességében tekintjük át a 2020-as évtized internetes trendjeit, akkor szinte egyértelmű, hogy a címbe foglalt két téma egy képzeletbeli listán előkelő helyen szerepelne. Az...

ICP vs. DOGE árfolyam elemzés 03.28.

Prémium ICP vs. DOGE Az Internet Computer (ICP) a múlt héten felülmúlta a Dogecoin (DOGE) teljesítményét, mivel értéke több mint 50%-kal emelkedett a hét nap alatt a...

Ha ezeket a tokeneket most biztosítod, akkor az gyümölcsözővé teheted az altszezont

Vendégbejegyzés A kriptopiacon nagy a várakozás a következő altcoin szezon közeledtével, amely az előrejelzések szerint körülbelül 45 nap múlva kezdődik. Ez a ciklus, amelyet a Bitcoin (BTC)...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!