Időzített bomba lehet a Bitcoin-kincstári stratégia?

A vállalati Bitcoin-vásárlás, vagyis a „Bitcoin treasury” stratégia az utóbbi időben hatalmas divat lett.

Sok cég úgy gondolta, jó ötlet bitcoint tartani a mérlegében, mint tartalékeszközt.

Most viszont úgy tűnik, a végéhez közeledhet ez a trend, vagy legalábbis változhatnak a dolgok.

Legalábbis ezt állítja James Check, a Glassnode vezető elemzője, aki szerint a belépők számára már nem olyan egyszerű ez a játék.

Bitcoin
Forrás: X

Korai belépők előnyben

Check a múlt pénteken az X-en osztotta meg véleményét, és elmondta, hogy szerinte a Bitcoin-tartalékra épülő stratégia már nem az aranytojást tojó tyúk, ami korábban volt.

Az új cégek számára a buli nagy része már lement. Ma már nem az számít, kinek van több bitcoinja, hanem az, ki tudja hosszú távon is okosan kezelni és bővíteni a készletét.

Forrás: X

Olyan ez, mint egy városban az ötvenedik pizzázót megnyitni. Hiába van pizza minden sarkon, az emberek inkább a már jól bejáratott helyeket választják.

Így van ez a Bitcoin-tartalékolással is, a befektetők inkább a nagy öregekkel haverkodnak.

Ott van például Michael Saylor cége, a Strategy, amely 597.325 BTC-t birtokol, vagy a MARA Holdings a maga 50.000 BTC-jével. Az újak? Nekik leginkább a maradék jut.

A nagyoknak több idejük van

Az elmúlt 30 napban 21 új szereplő jelent meg a BitcoinTreasuries adatai szerint.

De Check szerint ezek inkább a kisbefektetőket célozzák meg, hasonlóan ahhoz, amit korábban az SPAC-hájp idején láttunk.

A gond csak az, hogy a kisbefektetők pénze nem végtelen. Vagyis, ha kis hal vagy, és a cápák közt akarsz úszni, akkor legyen egyedi stratégiád, különben könnyen felfalnak.

Check továbbra is bízik a Bitcoinban, de realistán látja a helyzetet. A nagyoknak még van idejük és tőkéjük építkezni.

A háromszázadik ilyen cégnek viszont már jóval nehezebb a dolga. A Taproot Wizards egyik társalapítója is hasonlóan látja, szerinte sok cég csak gyors pénz reményében vág bele a Bitcoin-tartalék felhalmozásába, de nem értik a hosszú távú játszmát.

A gyengék? Könnyen lehet, hogy a nagyok felvásárolják őket, mégpedig olcsón.

Kockázatok a háttérben

Ez nem csak üres beszéd. A Breed nevű kockázati tőkealap nemrég arra figyelmeztetett, hogy csak néhány Bitcoin-tartalékos cég fogja túlélni azt a lejtmenetet, ami most éri azokat a vállalatokat, amelyek az eszközeik értéke közelében kereskednek.

Fakhul Miah, a GoMining Institutional szakértője is úgy véli, egyre több a másoló, akik Bitcoin-alapú bankokat akarnak építeni, de megfelelő védelem nélkül.

Ha ezek a kisebb cégek összeomlanak, és néhány valószínűleg össze is fog, az Bitcoin hírnevét is megrázhatja.

A mostani trendnek még van ereje, de már messze nem olyan egyszerű és kockázatmentes, mint amilyennek sokan hiszik.

Olvastad már? Törökország betiltotta a PancakeSwapot, 46 kriptós weboldalt blokkoltak


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Peter Brandt „banángörbéje” szerint sorsdöntő ponthoz ért a Bitcoin

A legendás kereskedő, Peter Brandt legújabb elemzésével jelentkezett az X-en – és ezúttal egy banán alakú grafikon kavarta fel a kriptós közösséget. A Bitcoin árfolyamának 15...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.