Három hónap börtönre ítélték az OpenSea egyik alkalmazottját

-

Az OpenSea volt alkalmazottja Nathaniel Chastain bennfentes kereskedés miatt lett elítélve, és három hónapra börtönbe kell vonulnia, emellett 50 ezer dolláros büntetést kell fizetnie.

A szövetségi bíróságon pénzügyi csalás és pénzmosás miatt kellett felelnie az OpenSea korábbi vezetőségi tagjának, akit bennfentes kereskedés gyanújával tartóztattak le.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Az Igazságügy-minisztérium augusztus 22-i nyilatkozata szerint a bírósági ítélet alapján a három hónapos börtönbüntetést és a bírságot követően három év próbaidő követi még, valamint vissza kell adnia a csalással megszerzett ETH-t is, amelyeket az NFT ügyleteivel szerzett.

Az ügyvédek elmondták, Chastain-nek novemberben kell bevonulnia, de addig is fellebbezni fognak, és óvadékért folyamodnak, hogy enyhíteni tudják a büntetést.

„Tiszteletben kell tartani a törvényt, és a bíróság által hozott döntést. Chastain viszont első alkalommal kerül ítélőszék elé, és egyéb enyhítő körülmények is vannak. Egy ígéretes jövő előtt álló fiatalról beszélünk.”

Chastain azért került bajba, mert OpenSea alkalmazottjaként hozzáfért a különböző NFT-k listázási információihoz, és ezeket kihasználva jutott tisztességtelen profithoz.

A bíróság május harmadikán ítélte el, csalás és pénzmosás vádjával.

Chastain döntött abban az ügyben, hogy az OpenSea főoldalán melyik kollekció kapja a napi kiemelt pozíciót, így ezekből jó előre bevásárolt, majd az áremelkedés után eladta azokat.

Az augusztus 22-én kiadott bírósági határozatban az eljáró bíró, Jesse Furman elmondta, azt is megfontolják, hogy a vádlottnak a megszerzett ETH-t kell-e visszaadnia, vagy elegendő annak a dollárban számolt értékét.

Az esetben hozott ítélet végleg lezárja Chastain ügyét, amely már tavaly óta húzódik, hiszen 2022 júniusában tartóztatták le az amerikai hatóságok.

Egy hasonló esetben is börtönbüntetés született, a Coinbase egyik volt alkalmazottját, Ishan Wahit ítélték két éves börtönbüntetésre, még májusban.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Wahi hozzáfért a bizalmasnak minősülő token-listázási információkhoz, és ezekből profitált.

A testvérét és az egyik társát, Nikhil Wahit és Sameer Ramanit is bűnösnek találták, 2022 szeptemberében.

Nikhil 10 hónapos börtönbüntetést kapott, Ramani viszont még mindig előzetes letartóztatásban van.

Olvastad már? A Shopify elfogadja az USDC kifizetéseket a Solana segítségével

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az ING elemzői úgy vélik, fordulat jöhet a Fed kamatpolitikájában

A pénzintézet elemzői szerint a Federal Reserve változtathat a jelenlegi kamatpolitikáján, hiszen az amerikai gazdasági mutatók optimista képet vetítenek előre, tehát nagy enyhülés közeledhet, jelentős...

Mutatjuk, hogy miért lehetesz a WSM-mel a 2024-es bikafutam egyik legnagyobb nyertese

Vendégbejegyzés Nagy a nyüzsgés a Wall Street Memes ($WSM) háza táján. Az ökoszisztéma láthatóan továbbra is növekedik, és az új, kripto alapokkal rendelkező Wall Street Memes...

Így készültek fel a Bitcoin bálnák a kriptopénzpiac növekedésére

A CryptoQuant vezérigazgatója szerint a bálnák long pozíciókat nyitottak, amikor a Bitcoin elérte a 29.000 dollárt, és 2023. augusztus elején megkezdték a felhalmozási fázist. Ki Young...

A Bitcoin adoptálása növekszik, mivel a BTC árai átlépik a 40.000 dollárt

A 2022 áprilisa óta először a 40.000 dolláros árszint fölé emelkedő rally közepette a Bitcoin (BTC) birtokában lévő címek száma meghaladta az 50 milliót. A Santiment...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!