Ha van kriptovalutád, lehet, hogy téged is vacsorára hívott Trump

Érdekes időket élünk. Képzeld el, ha pár hónapja azt mondják: az amerikai elnöknek saját mémcoinja lesz. Vagy hogy egy mémtoken több milliárd dolláros piaci értéket ér el, majd néhány héten belül 90%-ot zuhan.

Vagy hogy ugyanaz az elnök, aki korábban ellenezte az iparágat, most saját közösségi oldalain dicséri az projekteket.

Vagy hogy meghívja vacsorázni azt a 220 emberből álló csoportot, akik a legtöbbet birtokolják ebből a mémérméből…


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Nos, 2025 van, és mindez csak az elmúlt három hónapban történt. A vacsorával kapcsolatos információk tegnap kerültek nyilvánosságra, ettől az érme árfolyama megugrott.

Korábban közel 80 dolláron tetőzött a januári indulás után, majd 9 dollárra esett vissza.

De percek alatt 16 dollár fölé emelkedett, ahogy a befektetők megrohanták a piacot a felhajtás miatt.

trump
Forrás: X

A TRUMP árfolyama emelkedett, és ezzel hétéves csúcsra jutott. Ez azonban egyértelműen a „nagyhalak” játéka, mivel a legtöbb vásárlás milliókat ért.

Vagy akár bennfentesek is lehettek, hiszen hasonló tevékenységgel korábban is vádolták már a projektet.

Néhányan csak a felhajtást használták ki, valószínűleg nem is akartak elmenni a vacsorára.

Egy bálna például 5 millió USDC-t költött 407.467 TRUMP vásárlására, darabonként 12,27 dollárért. Kevesebb mint 30 perc alatt eladta az egészet, 732 ezer dolláros nyereséggel.

Van egy „szomorú” történet is, amit a Lookonchain írt le. Az elemzőplatform szerint egy szereplő eladta mind a 630.339 TRUMP tokent közvetlenül a vacsoráról szóló hír előtt.

Így több mint 4,5 millió dolláros nyereségről maradt le.

Olvastad már? 250 millió dollárt fektetett Trump médiabirodalma kriptovalutát is követő ETF-be

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A SUI forgalma szárnyal, de az árfolyam gyengélkedik, most akkor mi van?

Képzeld el a kriptopiacot, mint egy nyüzsgő irodát, mindenki kereskedik, számol, mozog. Aztán pedig megérkezik a SUI, az újonc, és lazán leelőzi a régi motorosokat,...

A Fed hűvös hozzáállása alaposan lelassítja a kriptós rallyt

Kriptós körökben sokan bizakodva kezdték a hetet, remélve, hogy a Fed végre meglépi a várva várt kamatcsökkentést szeptemberben. De Jerome Powell hamar szertefoszlatta az álmodozást,...

Fellebbezett az OpenSea exvezetője: új megvilágításban a bírósági ítélet

Egy amerikai fellebbviteli bíróság csütörtökön megsemmisítette egy volt OpenSea termékmenedzser elítélését. Ez komoly csapást mért az eddigi legismertebb, összeférhetetlenséggel kapcsolatos kriptoipari büntetőügyre az Egyesült Államokban. A...

Döntés születhet Roman Storm, a Tornado Cash társalapítójának ügyében

Az esküdtek most döntenek Roman Storm, a Tornado Cash társalapítójának sorsáról. Az ügyészek és a védelem szerdán tartották meg záróbeszédeiket. A perbeszédek szakaszában a felek összefoglalják...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.