250 millió dollárt fektetett Trump médiabirodalma kriptovalutát is követő ETF-be

A Trump Media & Technology Group, Donald Trump amerikai elnök Truth Social nevű közösségi platformjának anyavállalata, legfeljebb 250 millió dollárt fektet be tőzsdén kereskedett alapokba és külön kezelt számlákba, amelyek kriptovalutákat és energiaipari értékpapírokat követnek.

A befektetés a Crypto.com-mal való partnerség része – közölték a cégek kedden. A cég bejelentette, hogy március 24-én előzetes, nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Crypto.com-mal.

A termékek bevezetéséről egyeztek meg, de pénzügyi részleteket akkor még nem közöltek.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


„Ez a megállapodás fontos lépés a TMTG pénzügyi szolgáltatások és digitális eszközök felé történő nyitásában” – mondta Devin Nunes, a TMTG vezérigazgatója és elnöke a közleményben.

A lépésre azt követően került sor, hogy az amerikai kormány enyhített a kriptoszektor szabályozásán.

Trump, aki 2021-ben alapította a Trump Mediát, és többször is a Truth Social platformján keresztül támogatta a kriptoipart, átalakította az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet, amely az iparág fő szabályozója.

A hónap elején az SEC megerősítette Paul Atkins kinevezését elnökként, aki a digitális eszközök támogatója.

Paul Atkins néhány hónappal azután lett elnök, hogy több kriptoszkeptikus biztos távozott a szövetségi ügynökségtől.

Trump több olyan elnöki rendeletet is aláírt, amelyek a kriptovaluta-ipar nagy szereplőinek érdekeit védik és támogatják. Ezek nem mellesleg ott voltak Trump beiktatási alapjának legbőkezűbb támogatói között is.

Bár Trumpnak nincs hivatalos vezetői szerepe a Trump Mediánál, többségi tulajdonosa a cégnek.

Az elnök fia, Donald Trump Jr., aki tavaly azt mondta a sajtónak, hogy „aktívan részt vett” apja második kormányának átmeneti csapatában, a Trump Media igazgatótanácsának tagja.

A Crypto.com volt a második legnagyobb kriptotőzsde piaci részesedés alapján 2024 decemberében – derül ki a CoinGecko adataiból.

A közlemény szerint a kereskedési platform globális jelenléte lehetővé teszi a Trump Media ETF-ek kereskedését az Egyesült Államokban, Európában és Ázsiában.

Az ETF-ek a leggyorsabban növekvő befektetési termékek közé tartoznak. Az elmúlt 16 hónapban a kriptóra fókuszáló alapok jelentősen növelték az érdeklődést.

Olvastad már? Ismét zuhant a tőkebeáramlás a kriptopiacon, nem tudni, miért

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ausztrália új digitálisvaluta-kísérlete: stablecoinok és tokenizált eszközök a középpontban

Ausztrália központi bankja csütörtökön közölte, hogy új szakaszba lép a digitális valuták vizsgálatában. Elindít egy kísérletet, amely azt vizsgálja, hogyan segítheti a digitális pénz és...

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Fél óra alatt közel egymillió NFT-t adott el Snoop Dogg

Az amerikai rapper, Snoop Dogg szerdán 30 perc alatt eladott közel egymillió non-fungible tokent (NFT) a Telegramon. Ezzel látszólag cáfolta azt a nézetet, hogy az NFT-ipar...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.