Gyilkosság áldozata lett a Cash App létrehozója

Bob Lee, a Cash App létrehozója és a Square korábbi technológiai vezetője gyilkosság áldozata lett San Franciscoban kedden hajnalban.

A Twitteres kriptoközösségben először Bill Barhydt, az Abra tárcaszolgáltató vezetője osztotta meg a hírt, egy helyi sajtóközleményre hivatkozva, amelyben viszont nem említették meg Lee nevét.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Jack Dorsey szintén megerősítette a hír valódiságát a Nostr platformján, és elmondta, több hívást is kaptak az ügyben.

Az esetről kiadott sajtónyilatkozat alapján a helyi rendőrséget helyi idő szerint hajnali fél három körül hívták ki egy helyszínre, ahol egy 43 éves férfi áldozatot találtak, szúrt sebekkel.

„A járőrök megkezdték az elsősegélyt, és értesítették a mentőket. Az áldozatot a közeli kórházba szállították, ahol életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, ezek viszont nem hozták meg a kellő eredményt, az áldozat belehalt a sebesüléseibe.”

Jake Shields, a korábbi bokszoló április ötödikén tweetelt arról, hogy SF egyik jó környékén leszúrták az egyik barátját.

Később megosztotta azt is, hogy Bob Lee volt az áldozat, és elmondta, hogy reményei szerint az eset után nagyobb fény vetül majd a város problémáira.

A városi rendőrség elmondta, gyilkossági ügyként kezelik az esetet, és így folyik a nyomozás, de eddig nem tartóztattak le senkit.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A helyieket arra bíztatják, hogy ha van információjuk, akkor azt névtelenül is megoszthatják a rendőrséggel, hogy mihamarabb megtalálják az elkövetőt.

Lee a MobileCoin nevű kriptopénzt futtató cégnek is a vezetőségi tagja volt, a kriptoközösségben pedig akkor szerzett nevet magának, amikor a Jack Dorsey által alapított Square technológiai vezetőjeként dolgozott, és létrehozta a népszerű fizetési megoldást, a Cash App-ot.

Lee közismerten kriptobarát volt, és amikor a MobileCoin csapatához csatlakozott, akkor úgy fogalmazott, hogy a hagyományos bankrendszer emberek százmilliói számára elérhetetlen, akik így viszont nem tudnak a gazdasági előnyökhöz sem hozzájutni, amelyet biztosítat.

zeta

Olvastad már? Kulcsszintről fordult vissza a Bitcoin árfolyama

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Anthropic történelmi egyezsége új korszakot nyithat az AI-szerzői jogban

Egy amerikai szövetségi bíróság hivatalosan jóváhagyta az Anthropic 1,5 milliárd dolláros egyezségét, amelyet több ezer szerzővel kötött. Az ügyben azzal vádolták a mesterségesintelligencia-vállalatot, hogy engedély...

Új szintre léphet a Hyperliquid a HIP-4 frissítéssel

A Hyperliquid HIP-4 néven frissítést javasolt, hogy bevezesse az engedély nélküli kimeneteli piacokat. A javaslat a protokollt az örökös határidős ügyleteken túl egy szélesebb, blokkláncon...

Ethereum-árfolyam: áttörheti az ether a 2100 dolláros szintet?

Az ether kedden hét hét után először tesztelte az 1950 dolláros szintet, ami 62 millió dollárnyi likvidálást váltott ki a tőkeáttételes short pozíciók körében. A mozgás...

A bitcoin bálnák a piaci esés közepén is halmoznak

A bitcoin (BTC) bálnái (az 1000 és 10.000 BTC közötti egyenleggel rendelkező számlák) május vége óta folyamatosan gyűjtik a kriptovalutát. Ez a felhalmozási időszak május...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.