Élesedik a verseny a Hyperliquid új USDH stablecoinjáért

Nem kevesebb, mint nyolc nagyágyú szállt ringbe azért, hogy irányíthassa a Hyperliquid új stablecoinját, az USDH-t.

A tét nem kicsi, egy 5,9 milliárd dolláros tartalékról van szó. A verseny tehát kifejezetten izgalmas.

A kripto-infrastruktúra veteránjai és a valós eszközök tokenizálására szakosodott cégek egyaránt indulnak, így a küzdelem tele van innovációval, stratégiával és ahogy lenni szokott, egy kis egóval is.

Új belépők a mezőnyben

Két új szereplő, az eszköztokenizálásban jeleskedő OpenEden és a megfelelőségi specialistaként ismert BitGo is beszállt a versenybe.

Ezzel még érdekesebb lett a felállás, amelyben már ott van az Ethena, a Paxos, a Frax, az Agora, a Native Markets és a Sky is.

A szavazás csütörtökön indul, és vasárnapig tart. Ekkor döntenek a Hyperliquid validátorai arról, ki kormányozhatja az USDH-t. Jelenleg a stablecoin tartalékainak 96%-a USDC-ben van tárolva.

Az OpenEden vezérigazgatója, Jeremy Ng nagy ígéretet tett, az USDH tartalékainak hozamát teljes egészében visszaforgatják az ökoszisztémába.

Ez buybackeket és extra ösztönzőket jelentene, amelyeket akár az EDEN tokenek 3%-ával is megtámogatnának.

Komoly partnereket hoztak az asztalhoz, például a Bank of New York Mellont és a Chainlinket, és azt ígérik, hogy a tartalékok tokenizált államkötvény-alapban lesznek biztonságban, a Mellon felügyelete alatt.

Maradj naprakész a kriptovaluta világában – kövess minket az X-en a legfrissebb hírek, betekintések és trendekért!🚀

Biztonság és szabályozás

A BitGo stratégiája a biztonságra és a szabályozói megfelelésre épít, főleg, hogy több joghatóságban is rendelkeznek engedéllyel.

A tartalékokat amerikai dollár alapú likvid eszközökben, például bankbetétekben és rövid lejáratú állampapírokban helyeznék el.

A stabil működéshez a Chainlink cross-chain technológiáját használnák, a szolgáltatásért pedig 0,3%-os díjat számítanának fel.

Emellett HYPE token staking programot is terveznek, hogy további érdeklődést generáljanak.

Kiélezett szavazás

A jelenlegi állás szerint a közönségkedvenc Native Markets vezet 33%-os delegált szavazataránnyal.

Javaslatuk, amely a bevételek megosztásáról szól, egyszerre lelkesíti és megosztja a közösséget.

Haseeb Qureshi, kriptós kockázati tőkebefektető kritizálta a folyamatot, szerinte a verseny inkább zárt ajtók mögötti alku, mint valódi nyílt szavazás.

A Paxos frissített ajánlata 11%-os szavazati részesedést tudhat magáénak, de a szavazatok 46%-a még mindig nem talált gazdára.

Ez pedig bármikor felboríthatja az erőviszonyokat. A tét hatalmas, hiszen a győztes határozza meg, hogyan működik majd egy több milliárd dolláros stablecoin, amely akár a decentralizált pénzügyek jövőjét is formálhatja.

Az USDH körüli verseny a bizalomról, a technológiáról és a piaci stratégiáról szól, és most mindenki a trónért harcol.

Olvastad már? A Fed kamatcsökkentésének hatása a kriptopiacra és a gazdaságra


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance likviditása lehet a következő Bitcoin-bull run startpisztolya?

A Binance ismét a figyelem középpontjába került, és sok szakértő szerint a tőzsde likviditási mozgásai előrejelezhetik a Bitcoin következő nagy áremelkedését. A világ legmélyebb és...

„Mr. Wonderful” elárulta, mely kriptovalutákat érdemes tartani

A kanadai közszereplő és a „Shark Tank” tévéműsor személyisége, Kevin O’Leary – a pénzügyi körökben „Mr. Wonderful” néven ismert – elmondta, hogy kriptóportfólióját mindössze két...

A Bitget Builders Program 30 milliós közösségi elérést ért el a Builder+ kezdeményezéssel

A világ vezető kriptotőzsdéje és Web3 vállalata, a Bitget büszkén jelenti be, hogy a Bitget Builders jelentős előrelépést tett ebben a negyedévben a Builder+ kezdeményezés...

A Fed kamatcsökkentésének hatása a kriptopiacra és a gazdaságra

A Goldman Sachs vezérigazgatója, David Solomon elutasította annak lehetőségét, hogy a Fed szeptemberben 50 bázisponttal kamatot csökkentsen. Ez napokkal azután történt, hogy a Standard Chartered Bank merész...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.