Egy neves kereskedő szerint az altok 99,9%-a értéktelenné válhat

-

2017-ben és 2018-ban a nem bitcoinalapú kriptoeszközök – vagyis az altkoinok – nagyon népszerűek voltak. Nem volt nap, hogy ne robbant volna be valamilyen ismeretlen projekt, melynek értéke később több százsorosára emelkedett.
Akkoriban rengeteg olyan befektető csatlakozott a kriptoszférához, akik abban reménykedtek, hogy nagyot kaszálhatnak egy 50 dolláros befektetésből.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

A bika piac óta azonban összeomlott az altkoinok értéke. Matt Casto, a CMT Digital kereskedőcég elemzője megfigyelte, hogy a legtöbb 2017-es és 2018-as ICO (tokeneladás) jelentős veszteségeket könyvelhetett el korábbi csúcsuk óta.
Azonban nem érdemes várakozni, hogy visszaálljon értékük, ugyanis egyre több elemző számít további összeomlásra, még akkor is, ha bika piacba lép a bitcoin.

Az altkoinok 99,9%-a elértéktelenedik

Steve Burns tőzsdekereskedő és -elemző nemrég elmondta, hogy szerinte az altkoinok „99.9%-a 0 dollárig eshet”, mivel szerinte „nincs értékük.”


Egyes kriptokereskedők egy újabb „altszezonra” számítanak, amely még nagyobb megtérüléseket hozna, mint 2017 és kora 2018 során.
Nem Burns az első, aki hasonlóan vélekedik.
Kevin Ros, a Digg társalapítója és a True Ventures üzlettársa nemrég a TechCrunchnak elmondta:

 „Az a baj, hogy a projektek 99%-a csak a levegőben lóg, a mögöttük álló emberek pedig mindössze meggazdagodni szeretnének. Így nagyon sok a szemét. Ez nem szerencsés, mivel az értékes projektek értékét is csökkenti, az egész piaccal együtt.”

Rose szerint lehet jövője a kriptopénzeknek és a blokkláncnak, de a legtöbb projekt nem túl kecsegtető.
A kriptóban jártas elemzők is hasonlóan vélekednek. A Blockfyre vezető technikai elemzője azt mondta, hogy a legtöbb altkoin értéke leginkább a spekuláció, mintsem az erős alapok miatt emelkedhet:

 „A legtöbb altkoin áremelkedése nem hiteles, mivel ugyanazokat a mintázatokat követik. A tőzsdei tokenkibocsátások, adatvédelemre épülő koinok és láncok között működő koinok mind együtt mozognak. Ez az elmúlt 3 év során végig koordináltan működött.”

A technikai mutatók is alátámasztják ezt az álláspontot

A technikai mutatók mind azt sugallják, hogy az altkoinok értéke az összeomlás szélén áll, legalábbis a bitcoinnal szemben.
Josh Olszewicz, a Brave New Coin elemzője május 15-én megvizsgálta a bitcoin dominanciáját – vagyis, hogy a teljes kriptopiac hány százalékát adja a bitcoin értéke – és megfigyelte, hogy egy aranykereszt rajzolódott ki.
Az Investopedia szerint az aranykereszt akkor következik be, ha egy „rövid távú mozgóátlag meghalad egy hosszú távú mozgóátlagot”, és általában egy bika kitörés követi.

Olvastad már? Bika piachoz vezethet a bitcoin és a tőzsdepiac összefonódása

Forrás: bitcoinist.com
Kiemelt kép: Trending Topics 2019
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A beszámoló leleplezi a top 5 kripto bálnát

Az Arkham Intelligence, egy elismert blokklánc adatszolgáltató cég, nyilvánosságra hozta az öt legnagyobb kriptobálna kilétét, akiknek nyilvánosan ismert tárcacímei elképesztő 3,5 milliárd dollárnyi digitális vagyont...

A végső útmutató a kripto legjobban őrzött titkaihoz 2024-ben

Vendégbejegyzés A kriptovaluták izgalmas birodalmában 2024 olyan évnek ígérkezik, mint eddig még soha. A bikafutás teljes erővel zajlik, és mindenki a siker rejtett kulcsait keresi. Ez a cikk...

A Litecoin kitörésének indokolása a Bitcoin feleződése előtt

A Litecoin (LTC) elérte azt a kritikus pontot, ami egy kiugrást indíthat el. A Glassnode-tól kapott Market Value to Realized Value (MVRV) Z-Score a megjelenési időpontban...

Sokkoló 2024 kripto jóslatok: Mely érmék fognak az egekbe szökni?

Vendégbejegyzés A 2024-es bikafutás elérkezett, izgalmat és várakozást keltve a kripto rajongók körében. Az, hogy megjósoljuk, mely kriptovalutáknál fog megugrani a növekedés, felkapott témává vált. Ez a cikk...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!