Egy kereskedő szerint a bitcoin megtalálta az árfolyam alját

Január 12-én 41.000 dollárról egészen 30.500 dollárig esett a bitcoin, több mint 2,5 milliárd dollárnyi határidős szerződés került likvidálásra. A derivátumpiac hatalmas újraindítást kapott ezzel.

A „Byzantine General” nevű kereskedő szerint az árfolyam megtalálta mélypontját.

Erős érvek

Százalékosan kifejezve a mostani esés nem is számított jelentősnek. A bitcoin általában 30%-os korrekciókat szokott produkálni a korábbi bika piacok során, így a mostani 20%-os esés meglehetősen enyhe.
Azonban a január 12-ei korrekció azért volt jelentős, mivel újraindította a derivátum piacokat.  Az esés előtt túl sok volt a long és a vásárló. Amikor ennyire túlhevül a piac, a long szerződéseket ki szokták rázni.
A határidős szerződések finanszírozási aránya történelmi magaslatokba emelkedett, amely túl sok vásárlót jelentett.
Az ilyen likvidációk hatalmas esést okozhatnak, mint 2020 március 13-án amikor egészen 3596 dollárig zuhant a bitcoin árfolyama.
Több mint 2,5 milliárd dollárnyi szerződést likvidáltak, így egy kereskedő szerint elértük az árfolyam alját:

„Most jöttem rá, hogy 2 napja közel 2,5 milliárd dollárnyi szerződés lett likvidálva. Ez egy új rekord. Emellett a spot piacok forgalma is rekordmagasan állt. Nem csak a tőzsdék forgalma, hanem a teljes tranzakciós forgalom is történelmi magaslatokba emelkedett. Úgy gondolom, hogy az árfolyam megtalálta az alját.”

Annak ellenére, hogy az esés csak 20%-os volt, amely kisebb, mint a korábbi korrekcióik, de ennek mértéke nem lényeges.
A január 12-ei korrekció esetén több milliárd dollárnyi long szerződés került likvidálásra. Annak ellenére, hogy nem estünk nagyot, ez teljesen letörölte a határidős és derivátum piacokat.
Az olyan nagyobb tőzsdék, mint a Coinbase forgalma ezen a napon meghaladta 2020 első negyedéves forgalmukat, amely jól tükrözi az árfolyamingadozást.

Mi várható?

Ahogy korábban, így most is alacsonyabb áringadozás várható a korrekciót követően.  Az lenne az ideális, ha a bitcoin pár napig oldalazna amíg a piac lenyugszik.
Ha a derivátumpiacok lenyugszanak, akkor növekednek az elhúzódó bika piac esélyei.

Olvastad már? A MicroStrategy még több vállalatot győzne meg a bitcoinvásárlásról

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Indul a TRON kvantumálló változata a teszthálózaton

A TRON már a kvantumszámítógépek korszakára készül: Justin Sun szerint elindult a hálózat kvantumálló kriptográfiája a teszthálózaton. A blokkláncok egyik legnagyobb hosszú távú biztonsági kockázata egyelőre...

Kína aranyvásárlása új lendületet ad a tartalékoknak

Kína ismét magasabb fokozatba kapcsolt az aranyvásárlásban, miközben a jegybankok világszerte egyre látványosabban csökkentik függőségüket a dollártól. A pekingi központi bank szeptemberben újabb jelentős mennyiséget emelt...

Görögország 10 százalékos kripto-adót tervez

Görögország egy új törvénytervezetet készít, amely 10 százalékos tőkenyereség-adót írna elő a magánszemélyek kripto-nyereségére, 500 eurós éves mentességgel. A javasolt kulcs alacsonyabb, mint több szomszédos...

Végleg kitiltották a pénzügyi és kriptoszektorból a Celsius volt vezérét

Alex Mashinsky számára végleg bezárult a kriptopiac kapuja: a Celsius Network társalapítója és egykori vezérigazgatója többé nem dolgozhat a kriptovaluta-, értékpapír- és árupiacokon egy New...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.