Egy FTX-hez köthető cégbe fektet a Google

A Google a jelentések szerint 300 millió dollárt fektet be az Anthropic vállalatba, amely mesterséges intelligenciával foglalkozik.

Az ügy érdekessége, hogy a cégbe korábban az FTX vezetője, Sam Bankman-Fried, valamint néhány üzlettársa összesen 530 millió dollárt fektetett még tavaly tavasszal.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Financial Times hasábjain a hétvégén jelent meg, hogy a Google Cloud befektet az Anthropic-ba, és a cég ezt maga is elismerte, még ugyanazon a napon.

A pontos összeget hivatalosan nem erősítették meg, de a cég azt elismerte, hogy egy korábbi tőkebevonási körben a tavaly novemberben bedőlt FTX tőzsde alapítója, SBF is nagy részesedést szerzett a vállalatban, az Alameda Research vezetője, Caroline Ellison társaságában.

„A második befektetési körünket az FTX tőzsde vezetője, Sam Bankman-Fried vezette. Ugyanabban a körben működött közre Caroline Ellison is több más, ismert kockázati befektetővel együtt, 2022 áprilisában.”

A New York Times értesülései szerint akkor az Anthropic összesen 580 millió dollár tőkét gyűjtött össze, és ennek túlnyomó része, 530 millió származott az FTX és a hozzá kötődő köröktől. Eges pletykák szerint viszont könnyen lehet, hogy a valódi összeg ennél lényegesen magasabb.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az FTX egyik hitelezője úgy nyilatkozott, hogy SBF részesedése a cégben elérheti az 1,1 milliárd dollárt is.

Azt viszont nem részletezte, hogy mire alapozza ezt a kijelentését, és, hogy honnan veszi ezt az összeget.

A kriptoközösség fantáziáját értelemszerűen megragadta a jelenlegi helyzet, és felmerült a kérdés, hogy SBF üzletrészét felhasználják-e majd arra, hogy az FTX károsultjainak visszafizethessék a pénzét.

Az új megállapodás értelmében az Anthropic lehetőséget kap arra, hogy hozzáférjen a Google Cloud infrastruktúrájához, és felhasználhassa a számítási kapacitását, hogy tanítsa, fejlessze a saját, Claude nevű mesterséges intelligenciáját.

Ez az MI nagyjából hasonló az OpenAI vállalat ChatGPT kezdeményezéséhez. Az együttműködésért cserébe a Google Cloud az Anthropic 10%-os tulajdonrészét kapta meg.

Január elején SBF-et felmentették minden vádpont alól, amelyekben személyesen vádolták meg csalással és összeesküvéssel.

Ennek ellenére azt még nem lehet tudni, hogy az FTX áldozatai honnan fognak hozzájutni a pénzükhöz.

Bankman-Fried jelenleg házi őrizetben tartózkodik, ott várja a tőzsde ügyében október harmadikára kitűzött tárgyalást.

Olvastad már? A milliárdos befektető, Ray Dalio gondolatai a bitcoinról

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptopiac felrobbant: BTC, ETH és SOL is nagyot ugrott

A december úgy indult, ahogy a kriptovilágot ismerjük: kiszámíthatatlanul, vadul, és most végre a jó irányba. Mindössze egy nappal azután, hogy a Bitcoin árfolyama 84.000...

Tíz európai bank saját euró-stabilcoint indít 2026-ban – megtörhet a dollár dominanciája?

Európa pénzügyi rendszerében valami olyan formálódik, aminek évekkel ezelőtt még kevesen látták volna a realitását. Tíz nagy európai bank közösen dolgozik egy olyan euróhoz kötött stabilcoinon,...

A Vanguard Bitcoin ETF-je új korszakot jelez az intézményi kriptovaluta-bevezetés terén

A Vanguard fordulatát és belépését a Bitcoin ETF piacra a digitális eszközök mainstream pénzügyi szférába való belépésének egyik legegyértelműbb jeleként értékeljük. A 2024-es teljes ellenállásból az...

A Bitget áttörte a 10 milliárdot: óriási tempóban nő a tokenizált részvénypiac

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange platformja újabb meghatározó mérföldkövet ért el: az amerikai részvényfutures-termékeik összesített volumene átlépte a 10 milliárd dollárt. A legmeglepőbb az,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.