Csökken a Binance piaci részesedése

A SEC által indított per érezhető hatással van a kriptotőzsdére, a Binance amerikai üzletáguk piaci részesedése szemmel látható mértékben csökken.

A Kaiko, egy adatelemző vállalat mérései szerint a Binance mindössze 1,5%-át bonyolítja a teljes kriptopiaci forgalomnak az USA esetében.

binance

2023 elején az még 8,2%-ot tett ki, így a csökkenés jelentős mértékűnek mondható.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A tőzsdefelügyelet a közelmúltban indított pert a Binance ellen, és többek között az értékpapír-törvények megszegésével vádolják.

Emellett a befektetők félrevezetésével, és a felhasználói pénzek hűtlen kezelésével is gyanúsítják.

A SEC bejelentette az igényét, hogy minden amerikai ügyfél pénzét a Binance.US tárcáiban tárolják, a tőzsde pedig eleget tett ennek, hogy elkerülje a vagyona befagyasztását, amely gyakorlatilag az üzlet leállítását jelentette volna.

A Kaiko kutatási igazgatója, Clara Medalie szerint viszont a cég így is, úgy is bajban van.

„Amit most látunk, az valójában a Binance.US bedőlése. Hogy a cég egyáltalán túl tudja-e élni a SEC eljárását, az kérdéses. A tárgyalás még nem zajlott le, de az adatokból úgy látszik, hogy a pozitív végkimenetel elég valószínűtlen.”

A SEC a Coinbase ellen is pert indított, és nem meglepő módon a piaci részesedés a Coinbase esetében is csökkenni kezdett.

Év elején a forgalom 56,5%-a rajtuk keresztül ment végbe, mostanra ez csak 51%.

A SEC ebben az esetben is úgy véli, hogy a tőzsde az értékpapír-törvényeket szegte meg, és számos esetben megsértette a jogszabályokat.

Ahogyan pedig a Kaiko számaiból kiderül, több más USA-ban működő tőzsde vette át ezt a piacot.

A Kraken, az Lmax és a Bitstamp esetében is látható, hogy növekszik a részesedésük. A Kraken az európai kriptopiacon is növekedni tudott, a januári 41%-ról mostanra 53%-os részesedésig tornázta fel magát.

Az euróban elszámolt kereskedési forgalmat tekintve az idei év első felében a Binance több, mint a volumene felét elvesztette.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A tőzsde a múlt héten jelentette be, hogy kivonulnak a holland piacról, mivel nem tudták megszerezni a tőzsdei szolgáltatások nyújtásához szükséges engedélyeket.

Még korábban pedig Cipruson indult el a regisztrációs folyamatuk leállítása, és Angliában is felfüggesztették az engedélyek megszerzésére irányuló tevékenységüket.

Olvastad már? Újabb spot bitcoin ETF beadvány született

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Indul a TRON kvantumálló változata a teszthálózaton

A TRON már a kvantumszámítógépek korszakára készül: Justin Sun szerint elindult a hálózat kvantumálló kriptográfiája a teszthálózaton. A blokkláncok egyik legnagyobb hosszú távú biztonsági kockázata egyelőre...

Kína aranyvásárlása új lendületet ad a tartalékoknak

Kína ismét magasabb fokozatba kapcsolt az aranyvásárlásban, miközben a jegybankok világszerte egyre látványosabban csökkentik függőségüket a dollártól. A pekingi központi bank szeptemberben újabb jelentős mennyiséget emelt...

Görögország 10 százalékos kripto-adót tervez

Görögország egy új törvénytervezetet készít, amely 10 százalékos tőkenyereség-adót írna elő a magánszemélyek kripto-nyereségére, 500 eurós éves mentességgel. A javasolt kulcs alacsonyabb, mint több szomszédos...

Végleg kitiltották a pénzügyi és kriptoszektorból a Celsius volt vezérét

Alex Mashinsky számára végleg bezárult a kriptopiac kapuja: a Celsius Network társalapítója és egykori vezérigazgatója többé nem dolgozhat a kriptovaluta-, értékpapír- és árupiacokon egy New...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.