Charlie Lee azt ígéri, hogy továbbra is pénzelni fogja a Litecoin Foundationt

Charlie Lee, a Litecoin megalkotója továbbra is elkötelezett a Litecoin Foundation finanszírozása mellett, annak ellenére, hogy egyes pletykák szerint az veszteségesen üzemel.
Lee elmondta, hogy a medve piac egyéb projektekhez hasonlóan az alapítványt is károsan érintette. 2017 óta adományai tették ki az alapítvány finanszírozásának 80%-át.

„A cél persze az lenne, hogy a Litecoin Alapítvány önellátó legyen az adományokból, társulásokból és a különböző reklámtermékek eladásával. Amíg el nem érjük ezt a pontot, addig folytatom az alapítvány pénzügyi támogatását.” – mondta Lee.

Xinxi Wang, a Litecoin Foundation vezérigazgatója elmondta, hogy 2019 első negyedévében csökkentek az adományok az elhúzódó medve piac miatt. A második negyedév során több adományra számítanak.

„Szerintem nincs összefüggés az adományok és a rajongótábor között. Először is, az első negyedév során nem kértük aktívan a közösség támogatását. Másodszor, a litecoin értéke alacsony volt, így ugyanannyi támogatás kevesebbet ért, mint korábban. A második negyedév során több százezer dollár értékű adományokat kaptunk.” – mondta Wang.

Kevesebb pénzért dolgoznak

Az XCong cikke szerint az alapítvány tagjai kevesebb fizetést kaptak az első negyedév során az alacsonyabb adományok miatt.
Lee elmondta, hogy számos alkalmazott önként jelentkezett a csökkentett fizetésekre, amely nem szokatlan a Litecoin Foundation fejlesztői körében:

„Mindezt figyelembe véve számos alkalommal előfordult, hogy az alkalmazottak a fizetésük csökkentését kérték a medve piacok során, hogy így támogassák az alapítványt.”

Hozzátette, hogy az alapítvány jól halad a társulásokkal is, például a Miami Dolphins NFL-csapattal. A cél az, hogy több terméket fejlesszenek a Litecoin közössége számára.

Egy ilyen projekt a Mimblewimble titkosítási technológia fejlesztése a hálózatra.
Alexander Zaidelson, a Mimblewimble-alapú Beam blokklánc vezérigazgatója elmondta, hogy mindkét csapat nyíltan kommunikál egymással.

„Már a kezdetektől felajánlottuk segítségünket, leginkább a dizájn és architektúra terén.” – mondta Zaidelson.

A Litecoin korábban bejelentette, hogy David Burkett-tel, a Grin fejlesztőjével is együttműködnek a Mimblewimble fejlesztésén.
Forrás: coindesk.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Közel 200 ezer XRP tűnt el a Coreum-hídról egy banális hiba miatt

Nem az XRP Ledger omlott össze, és nem is egy klasszikus „ripplinghiba” okozta a támadást: egy hibásan működő Coreum-oldali ellenőrzési folyamat hiteles befizetésként könyvelt el...

A Metaplanet Bitcoin-átutalása új kockázatot jelez

Egyetlen tranzakció újra felszínre hozta a vállalati Bitcoin-kincstárak legnagyobb kockázatát. A Metaplanethez köthető tárcákból szerdán 3.881 BTC mozdult meg, mintegy 247 millió dollár értékben. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.