Kripto hírek

Trumpnak, amíg e céget vezetem én, nem lesz Facebbokja e féltekén

A Capitoliumnál kialakult káoszt követően a Facebook letiltotta Donald Trump oldalát, amiért az szerintük erőszakot próbált szítani bejegyzéseivel. Csütörtökön Mark Zuckerberg a Facebookon vetett véget...

Százezer dollárnyi bitcoint bukott a tárcaprogram cseréjével

A Redditen osztotta meg a történetét egy BTC-felhasználó, amelyben elmondta, anélkül tette át másik gépre a tárcaprogramját, hogy leellenőrizte volna a privát kulcsokat. Ezzel pedig...

A bitcoint is magával vitte a Capitoliumra felmászó és betörő csőcselék

Különös nap volt a tegnapi, a bitcoinnak mégis sikerült rekordokat dönteni. Szerdán Georgia állam is kékre változott, vagyis a Szenátusban létrejött a demokrata többség,...

Az olasz bankok elindították a saját kísérletüket a digitális euróval

Az Olasz Bankszövetség annak ellenére belekezdett a kísérletezésbe, hogy az Európai Központi Bank még nem döntötte el egyértelműen, hogy legyen-e digitális euró. Hivatalosan is...

Túlfűtött emelkedés? 3 aggasztó jel mutatkozott meg a bitcoin számára

Egyre több az amerikai vásárló, de az ázsiai piacokon a túlhevülés jele látható. A bitcoin árfolyama szerdán a 35.000 dollárt is átlépte, miután az amerikai...

Michaël van de Poppe vadregényes 2021-et jósol

Michaël van de Poppe kereskedő is megtette tétjét az idei kriptopiac alakulását illetően. Egy, a YouTube-csatornájára feltöltött videóban azt állította, hogy a bitcoin fenn...

A Bitcoin blokkláncán mostanra közel 10 billió dollár fordult meg

Hamarosan újabb mérföldkövet teljesít a Bitcoin így kicsivel több, mint egy évtizeddel a létrehozása után. Az összesen átutalt összeg mennyisége nemsokára eléri a 10...

Mark Cuban elindul az elnökségért, ha a bitcoin eléri az 1 millió dollárt

A Dallas Mavericks tulajdonosa azt ígérte, hogy elnökként minden állampolgárnak bitcoint osztana. Mark Cuban, a Twitteren mondta el, hogy elindul az elnökségért, ha megvalósul néhány...

Legolvasottabb híreink