Bitcoin-kereskedelembe kezdett a Goldman Sachs

Hétfőn jelentette be a multinacionális befektetési nagybank, hogy tőzsdék kívüli megegyezéssel hajtott végre bitcoin-ügyletet, mégpedig a Galaxy Digital részvételével.
A bank ázsiai részlegének a vezetője, Max Minton osztotta meg a nagyközönséggel, hogy a Galaxy segítségével végrehajtották az első, készpénzben elszámolt, OTC bitcoin-opciós ügyletet.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Mike Novogratz, a Galaxy alapítója szintén nyilatkozott a sajtónak ebben az ügyben, és ő is úgy véli, hogy ez az OTC üzlet a maga nemében az első volt, amelyet amerikai nagybank bonyolított le.
Az ügylet egészen pontosan egy olyan OTC-kötés volt, amely bitcoin-opcióról szólt, és a további részletekből, amelyeket a Goldman és a Galaxy közöltek, kiderül, a két cég most már szorosabban dolgozik együtt, hogy a bank kriptós kapacitásait, lehetőségeit tovább bővíthessék.
A Goldman viszonya a kriptopénzekkel érdekesnek mondható. Idén év elején az ügyvezető Lloyd Blankfein úgy fogalmazott, hogy őszerinte a kriptoeszközök fejlődő pályán vannak.
Nem sokkal ezután viszont a bank elemzői úgy nyilatkoztak, hogy a BTC árfolyama érzékelhetően reagál a FED kamatdöntésére.

A Galaxy szerint további bankok jöhetnek

Max Minton elmondása szerint a mostani tranzakció mérföldkőnek számít.

„Ez egy jelentős fejlődési állomás a digitális eszközöket illető kapacitásaink tekintetében, és természetesen szélesebb értelemben véve a teljes eszközosztály számára.”

A Goldman már tavaly együttműködésbe kezdett a Galaxy csapatával, hiszen az ő segítségükkel bonyolították le a bank első bitcoin határidős szerződésének a megkötését.
Mike Novogratz, aki nagy kriptorajongónak számít, elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben a bitcoin hatalmas segítséget nyújthat a nehéz gazdasági körülményekkel szembesülő országok polgárainak.

Damien Vanderwilt, a Galaxy társelnöke szerint pedig a mostani esemény újabb bankok csatlakozásához fog vezetni.

„Úgy véljük, hogy további bankok fognak majd érdeklődni az OTC lehetőségek iránt, hogy úgy kereskedjenek a digitális eszközeikkel. A Goldman töretlen bizalma a Galaxy csapatában megerősíti az eltökéltségünket, és rámutat, hogy meg tudunk felelni a növekvő intézményi elvárásoknak, ahogyan a kriptó egyre nagyobb teret hódít meg magának, mint új eszközosztály.”

Olvastad már? 3 hetes csúcsot ért el a bitcoin 43,3 ezer dolláron

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.