Bányászgépeket foglaltak le a venezuelai hatóságok egy börtönben

A Tocorón börtön évek óta a legerősebb venezuelai bűnszervezet irányítása alatt áll, a héten viszont lecsaptak rá a hatóságok.

Mintegy 11 ezer rendőr és katona részvételével foglalták vissza a börtönt, és a rengeteg lefoglalt vagyontárgy, például rakétavetők, gránátok, vagy éppen lőszerek között bitcoin bányászgépeket is nagy számban találni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Egy, a Twitteren posztolt videóban látható, ahogyan a rajtaütésben részt vevő hatóságok egy egész bányászfarmot találtak, egy épületet, tele gépekkel.

A börtön Dél-Amerika egyik legveszélyesebb helyének számít, az irányító szervezet, a Tren de Aragua a kontinens hírhedt bűnözői csoportja.

Remigio Caballos, az ország belügyminisztere a sajtónak elmondta, a sikeres rajtaütés során hatalmas győzelmet arattak a szervezett bűnözés felett, így a rendőrség és a katonaság közös műveletét kifejezetten eredményesnek nevezte.

A venezuelai börtönök hírhedtek arról, hogy túlterheltek, és kifejezetten veszélyesek.

A Tocorón börtönben az irányítást magukhoz ragadó bűnözők ennek ellenére számos kényelmi létesítményt is bevezettek, volt például úszómedence, és egy kisebb állatkert is.

A hét közepén lezajlott rajtaütés az első alkalomnak számított, amelyben a hatóságok lecsaptak a Tren de Aragua szervezetére, amely az országban szinte minden egyes bűncselekményben érintett, legyen az drogkereskedelem vagy zsarolás, ráadásul nem csak Venezuela, hanem a szomszédos államok területén is.

Bányagépek a börtönben

A bitcoin-bányászat során a résztvevőknek rengeteg áramot kell elhasználni, ezért cserébe viszont kriptopénzt kapnak, így az ilyen vállalkozás kifejezetten jövedelmező lehet.

A Coin Metrics adataiból látható, hogy a bányászok áprilistól júniusig, a második negyedév során összesen 184 millió dollárhoz jutottak, csak a tranzakciós díjakból.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az eset során felfedezett bányászfarm nem az első ilyennek számít Dél-Amerikában.

A chilei hatóságok két hete jelentették be, hogy egy drogkereskedéssel foglalkozó fővárosi banda letartóztatásakor egy teljesen felszerelt bányászfarmot is találtak, amelyet az elkövetők üzemeltettek, és amellyel bitcoint bányásztak.

Olvastad már? Tarol a TG.Casino előértékesítése, találd meg te is vele a nyerő számításod

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitget leállítja a szolgáltatásokat egyes ügyfeleinél

A Bitget bizonyos felhasználóknál leállítja a szolgáltatásokat, de állítása szerint az ügyfélvagyon nincs veszélyben. Újabb fontos változást jelentett be a Bitget: a kriptotőzsde egy egyszeri intézkedés...

Saylor szerint még nincs medvepiac

A Bitcoin idei nyári menetelése után most az a kérdés, hogy a piac csak átmenetileg pihent-e meg, vagy valóban kifulladt a rali. Michael Saylor, a...

A Bank of America milliárdos bírságot fizetett pénzmosásért, senkit sem vádoltak meg

A Bank of America részvénye szerdán akár 9 százalékot esett, egy nappal azután, hogy a bank elismerte a pénzmosás elleni ellenőrzés szándékos hiányosságait, és vállalta...

A stablecoinos pénzküldés olcsóbbá teheti a hazautalást

A stablecoinok nem csupán a kriptokereskedők eszközei: a határokon átnyúló pénzküldésben is látványosan csökkenthetik a költségeket. Egy friss iparági elemzés szerint egy 200 dolláros hazautalás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.