A blokklánc nem hazudik. Az ígéret szerint, mivel minden tranzakció nyilvános és visszakövethető, soha többé nem kell bíznunk mások szavában.
A közelmúltban mi is írtunk róla, hogy az elemzőcégek szerint Bhután rengeteg bitcoint dobott piacra az elmúlt évben, de később az ország vagyonkezelője azt mondta, hogy ők nem adnak el.
A valóság megint bebizonyította, hogy a dolgok ritkán egyszerűek, mert a blokkláncon tényleg láthatóak az adatok, csak éppen az nem, hogy az egyes tranzakciók valójában kihez is tartoznak a való világban.
Szóval most a hivatalos nyilatkozatok és a blokkláncon látható számok nagyon durván szembemennek egymással.
Eltűnt egymilliárd dollár, de senki sem emlékszik rá
Bhután nem ma kezdte a kriptózást. Az állami vagyonkezelő alapjuk, a Druk Holding & Investments évek óta hatalmas bitcoin-bányászati műveleteket folytat tiszta vízenergia felhasználásával.
Az Arkham Intelligence, egy kifejezetten blokklánc-nyomozásra specializálódott cég adatai szerint az állam 2024 októberében durván 13.000 darab bitcoint birtokolt, amit a saját tárcáikban tartottak.
A probléma most május közepén robbant ki. Az Arkham elemzői ugyanis megnézték ugyanezeket a tárcákat, és azt látták, hogy a készlet 2026 tavaszára már alig 3121 bitcoinra olvadt.
Vagyis szűk két év alatt az állami kriptovagyon 76 százaléka egyszerűen „kifolyt” ezekről a címekről.
A láncon jól látszik, hogy csak idén nagyjából 207 millió dollárnyi bitcoin vándorolt ki különböző globális tőzsdék, például az OKX, és úgynevezett tőzsdén kívüli kereskedőcégek, OTC-partnerek felé.
Ha mindezt összeadjuk, 2025 júliusa óta közel 1 milliárd dollár értékű bitcoin tűnt el a bhutáni számlákról. Papíron a dolog egyértelműnek tűnik, Bhután szép csendben eladja a bitcoinjait.
Csakhogy amikor a CoinDesk újságírói nekiszegezték a kérdést a bhutáni állami vagyonkezelő vezérigazgatójának, Ujjwal Deep Dahalnak, a válasz teljesen megdöbbentette a piacot.
A vezérigazgató szó szerint annyit írt vissza:
„Nem emlékszem, mikor adtunk el utoljára bitcoint.”
Amikor az újságírók megpróbálták szembesíteni őt az Arkham konkrét blokklánc-adataival, csak megvonta a vállát, és annyit tett hozzá:
„Fenntartjuk a korábbi állításunkat, és nincs mit hozzáfűznünk.”
A blokklánc nem hazudik, de vajon melyik igazságot mondja?
Itt van a kutya elásva. A laikus rögtön rávágná, hogy ha a láncon látszik a mozgás, a politikus pedig tagad, akkor nyilván a politikus hazudik. Az intézményi kriptó világa azonban ennél jóval bonyolultabb.
Először is, honnan tudjuk egyáltalán, hogy azok a tárcák tényleg Bhutáné? Az Arkham maga is elismeri, hogy a tárcák „címkézését” ők végzik el közvetett adatok, AI és gépi tanulás segítségével. Sosem kaptak hivatalos, független megerősítést a bhutáni hatóságoktól arról, hogy tényleg ezek a hivatalos állami számlák.
Ez már önmagában egy óriási hibalehetőség a blokklánc-nyomozásban. Ha újságcikket akar valaki írni, akkor kicsi hiba. De ha 1 milliárd dollárnyi bitcoin sorsát akarjuk kideríteni, akkor már egyáltalán nem kicsi.
Másodszor, ha a bitcoinok tényleg el is mozdultak a számlákról, az egy intézménynél még nem feltétlenül jelent eladást. Amikor egy állami vagyonkezelő 1 milliárd dollárt mozgat, nem biztos, hogy megnyomja az „eladás” gombot a tőzsdén.
Lehet, hogy csak áthelyezi a vagyonát egy professzionális letétkezelőhöz, esetleg fedezetként használja a coinokat valamilyen hitelezési struktúrában, vagy belső átrendezést hajt végre a partnereinél.
Ezt a verziót erősítette meg a CoinDesk egyik, a kereskedőcégekhez közel álló forrása is, aki szerint nem történt friss, piaci eladás az említett tárcákból érkező coinokból.
Magyarul az „eltűnt a tárcából” és az „eladták” között az intézményi világban jelentős különbség lehet.
A tanulság: óvatosan a szalagcímekkel
Miért fontos ez a hétköznapi befektetőknek? A piac hajlamos túlhype-olni a „nemzeti bitcoin-vagyonokról” szóló történeteket.
Amikor az újságok leírják, hogy egy állam épp veszi vagy adja a bitcoint, a tömegek azonnal hajlamosak ezt készpénznek venni.
Még mi is készpénznek vettük, mert az Arkham nem kispályás, és fel sem merült a kétség, hogy éveken keresztül olyan tárcákat követnek bhutáni állami tárcaként megjelölve, amelyek valójában sosem kaptak hivatalos megerősítést, hogy tényleg azok.
A kriptós közösség szereti úgy kezelni ezeket az állami kincstárakat, mintha azok nyitott könyvek lennének, és a könyv része, a főkönyv nyitott, csak éppen az nem mindig egyértelmű, hogy melyik kincstár főkönyvét látjuk.
Bhután példája egy tökéletes és kijózanító arculcsapás a „mindent látunk a láncon” mozgalomnak.
Megmutatja, hogy még a blokklánc tökéletes digitális lábnyomai között is léteznek hatalmas, átláthatatlan szürkezónák, egyszerűen azért, mert a blokklánc, és a tranzakciók nyilvánosak, de az nem, hogy éppen ki van mögötte a valóságban.
Az államok több pénztárcát, árnyékban működő közvetítőket és nem nyilvános banki struktúrákat használnak, vagyis még ha látod is a mozgást a képernyődön, az egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt a történetet meséli el a valóságban, amit a hivatalos állítások, vagy amit te belelátsz.
Vagy mi belelátunk. Az állami kriptovagyonok világa egyszerűen sosem lesz annyira átlátható, mint amennyire azt a piac és a befektetők szeretnék.
Olvastad már? XRP árfolyam: új tárcák ezrei jöttek, de az ellenállás még megfogja a kitörést
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. május 23. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. május 23.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
