Az utóbbi évek legrosszabb teljesítményét hozta a Bitcoin korrekciója

A Bitcoin ára jelentős esésen megy keresztül, amely sok befektetőt aggaszt. Miután december 17-én elérte a történelmi csúcsát, 108.000 dollárt, a kriptopénz értéke körülbelül 12%-ot esett vissza.

Medvék a kormányrúdnál

Ez az esés azt eredményezte, hogy a Bitcoin grafikonján megjelent az úgynevezett „medvés örvény” heti gyertyaminta.

Egyszerűen fogalmazva, ez azt jelenti, hogy az elmúlt hónap árfolyamnyereségeit teljesen eltörölték a veszteségek.

A népszerű kriptoelemző, Rekt Capital arra figyelmeztetett, hogy a Bitcoin egy többhetes korrekciós fázisba léphetett, és hozzátette, hogy a múltbeli piaci ciklusok alapján a Bitcoin általában hasonló nehéz hetek után talál egy mélypontot, és innen kezd el ismét emelkedni.

Forrás: X
„Történelmileg a nyolcadik hét a Bitcoin árfolyam-felfedezési szakaszában hajlamos a korrekcióra.”

Ez a hét egyébként a Bitcoin legrosszabb teljesítményét hozta Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme óta, ráadásul az amerikai jegybank, a Federal Reserve óvatosabb monetáris politikája is csökkentette a Bitcoin iránti optimizmust.

Mindazonáltal a korrekció ellenére a Bitcoin még mindig több, mint 40%-os emelkedést mutat Trump megválasztása óta.

A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Bitcoin piaci mozgások

David Lawant, a FalconX szakértője arra figyelmeztetett, hogy az év vége felé közeledve nagyobb volatilitásra számíthatunk az alacsony likviditás miatt.

Példaként említette a december 27-én esedékes hatalmas opciós lejáratot, amely során közel 18 milliárd dollár értékű Bitcoin- és Ethereum-szerződés jár le.

Ez tovább növelheti a piac bizonytalanságát, és a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a spot Bitcoin ETF-ekből csütörtökön és pénteken közel 950 millió dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők a piaci visszaesésre reagálva.

Hív a mélység

Bár ez a korrekció kétségtelenül nyugtalanító, fontos szem előtt tartani, hogy az ilyen árfolyam-ingadozások a kriptovaluták világában teljesen megszokottak.

Ha a Bitcoin képes 90.000 dollár fölött maradni, stabilizálódhat és visszapattanhat, ha azonban ez a szint alá esik, további jelentős esések következhetnek.

Egyes szakértők szerint akár 80.000 dollár körüli árfolyamszinteket is tesztelhet a Bitcoin, ha a helyzet romlik.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A Ripple jogi igazgatója: Az XRP árfolyam 3 dollárig emelkedhet?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nincs többé egyetlen legjobb hely, a kripto-likviditás szétszóródott

Hét éve még nagyjából tudni lehetett, hová érdemes menni kereskedni. Ma már kevésbé. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek forgalma durván 9260-szorosára nőtt 2019 óta, és...

Két állam, egy cél, az USA és az UK összefog a kripto csalások ellen

Két nagyhatalom egy olyan ellenség ellen fogott össze, amely nem ismer határokat. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös bűnüldözési szövetséget alakított a kripto-...

Nem a sebesség, hanem a tisztesség lesz a blokkláncok következő nagy próbája?

Évekig egyetlen kérdés uralta a blokklánc-versenyt. Hány tranzakciót bír el a hálózat másodpercenként? Az a16z kriptós részlege szerint ennek a korszaknak vége, mert a nyers...

A Revolut egy lépéssel közelebb került a valódi amerikai bankhoz, az OCC rábólintott az indulásra

A Revolut egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy valódi amerikai bankká váljon. A fintech kedden közölte, hogy az amerikai jegybank-felügyelet, az OCC feltételesen jóváhagyta a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.