Az SEC eláll a Coinbase elleni pertől – Nagy győzelem a kriptoipar számára?

Fontos fejlemény történt a kriptovaluta-ipar számára: az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) a jelek szerint eláll a Coinbase elleni keresettől.

Az ügy megszüntetéséről az SEC biztosai szavaznak, és ha a döntés megerősítést nyer, az komoly jogi győzelmet jelenthet a kriptoipar számára, egyben mérföldkövet is jelenthet a jövőbeli szabályozás szempontjából.

Az SEC szavaz a per megszüntetéséről

A Coinbase jogi igazgatója, Paul Grewal szerint az SEC hamarosan szavaz a per megszüntetéséről.

„A kripto elleni háború, legalábbis ami a Coinbase-t illeti, véget ért” – nyilatkozta Grewal egy interjú során.

Ha a szavazás sikeresen lezajlik, az nemcsak a Coinbase számára jelent védelmet a jogi kihívásokkal szemben, hanem precedenst teremthet más, hasonló helyzetben lévő kriptocégek számára is.

Az ügyet „végleges elutasítással” szüntetnék meg, ami azt jelentené, hogy az SEC a jövőben nem hozhat fel újra hasonló vádakat a Coinbase ellen.

A per még 2023 júniusában indult, miután az SEC egy Wells-figyelmeztetést küldött a Coinbase-nek.

Az amerikai Ügyészség Déli Kerületi Bíróságán benyújott, több mint 100 oldalas keresetben az SEC azzal vádolta a Coinbase-t, hogy egy évtizeden át illegálisan működtetett egy nem regisztrált értékpapír-tőzsdét.

A per nem sokkal azt követően indult, hogy az SEC hasonló jogi lépéseket tett a Binance ellen is.

Trump szerepe a szabályozás átalakulásában

Donald Trump elnöksége alatt az SEC látványosan módosította a kriptovaluták szabályozásával kapcsolatos stratégiáját.

Az ügynökség egy különálló kripto munkacsoportot hozott létre, valamint visszavont korábbi, szigorúbb számviteli előírásokat.

Az új irány a digitális eszközök felelős növekedését célozza meg egy átláthatóbb szabályozási keretrendszer kialakításával.

Forrás: X
„Még sok dolgunk van, és nem dőlhetünk hátra. Elengedhetetlen, hogy megfelelő törvényi keretek biztosítsák, hogy az ilyen típusú visszaélések ne fordulhassanak elő többé. Nem állunk meg, amíd a kriptoipar számára megfelelő szabályok nem lépnek életbe az Egyesült Államokban” – mondta Paul Grewal a fejleményekkel kapcsolatban.

Emellett Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója „hatalmas igazolásnak” nevezte a megállapodást, élesen bírálva az SEC módszereit.

Armstrong szerint a szabályozó ügynökség „maffiataktikákat” alkalmazott a per során, és jogilag hibás megközelítést alkalmazott. Arra figyelmeztetett, hogy az SEC tévútja súlyosan károsíthatta volna az amerikai kriptoipart.

A per megszüntetése jelentős előrelépés a Coinbase számára, de még nem dőlt el, milyen hosszútávú következményekkel jár a kriptoipar egészére.

Olvastad már? Az EKB a blokklánc-technológiát vizsgálja a központi banki pénztranzakciókhoz

Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.