„Az NFT a művészeti önkifejezés új evolúciós lépcsőfoka”

Reem Al Faisal, az évtizedes tapasztalattal rendelkező fotós nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az NFT-k egy új médiumot jelentenek a művészek, alkotók számára, amellyel nagyobb szabadságot, és szélesebb közönséget érhetnek el.
Al Faisal véleményére sokan figyelnek, mivel ő a Szaúd-Arábia uralkodóházának a tagja, hivatalos rangján hercegnő.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Elmondása szerint az NFT-k a következő evolúciós lépcsőfokot jelentik a művészet fejlődésében, és az alkotók számára sokkal több lehetőséget tesznek elérhetővé.
Az NFT technológiai vélhetően ugyanazt fogja hozni a művészet számára, amit a defi a hagyományos pénzügy világába.
Al Faisal annak kapcsán fejtette ki a nézeteit, hogy a saját, 30 év alatt összeállított fotó-kollekciójából hozott létre nemrégiben egy NFT gyűjteményt, így pedig az első szaúdiak között van, akik leteszik a névjegyüket a szektorban.

„Az emberek mondanak mindenfélét az NFT-ről, de alapvetően nem értem, miért sokkolja őket, hogy mások, főleg a művészek, vagy akár a fotósok ennyire érdeklődnek a terület iránt. Ez egyszerűen nem más, mint egy új médium, a kifejezés egy új formája.”

A tokeneket sokszor amiatt kritizálják, hogy pénzmosásra használhatók.
Ezt a nézetet már hivatalos szervek is megerősítették, az angol Royal United Services Institute szintén beállt a szkeptikusok sorába, akik szerint az NFT technológia szintén erősíteni fogja a pénzmosást.
Al Faisal viszont továbbra is úgy véli, a trend egyértelmű, és a változás már megérkezett a világba.
„A blokklánc és a metaverzum itt van, én pedig azt akarom, hogy a munkám abban a világban is megjelenjen.”

A pénzügyek evolúciója

Az NFT viszonylag újdonságnak számít a hercegnő számára, de a blokklánc egyáltalán nem idegen számára.
Az ötödik x-en is túl járva, a saját IT-cége, a Dar Al Saaed már egy ideje foglalkozik kriptopénzekkel is, és elmondás szerint az iparág mára szerves részévé vált a szaúdi mindennapoknak.
Az Öböl-térség más országaitól eltérően Szaúd-Arábia kormánya még nem legalizálta teljes mértékben a kriptopénzeket, de a várakozások szerint a közeljövőben engedélyt kap a technológia, hiszen a pénzügyek fejlődésének a következő lépcsőfokát jelentik ezek is.
Al Faisal elmondta, szerinte az ország biztos lehet abban, hogy bár előzőleg tiltották a kriptopénzeket, végül teljesen engedélyezni fogják azokat.

„Szaúd-Arábia mindig is befogadta, és elfogadta az újdonságokat. Minden, ami új, megtalálja a helyét itt, és ugyanez lesz érvényes az új pénzeszközökre is, a kriptókra is. Sokan bízunk ezekben a várakozásokban.”

- Advertisement -

Olvastad már? Mythical Beings nyereményjáték a Kriptoworldön

Forrás: news.bitcoin.com
Kiemelt kép: Valinda L Wood

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

A bitcoin árfolyama nyomán 117 ezer pozíció zárult

A bitcoin néhány óra alatt visszakapaszkodott a 75.600 dolláros mélypontról 81.000 dollár közelébe. A hirtelen fordulat közben több mint 117.000 tőkeáttételes pozíció záródott kényszerlikvidálással. A shortosok...

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.