Az ING elemzői úgy vélik, fordulat jöhet a Fed kamatpolitikájában

A pénzintézet elemzői szerint a Federal Reserve változtathat a jelenlegi kamatpolitikáján, hiszen az amerikai gazdasági mutatók optimista képet vetítenek előre, tehát nagy enyhülés közeledhet, jelentős mértékű kamatcsökkentéssel.

Az infláció megfékezése

James Knightley, az ING vezető világgazdasági szakértője a múlt héten publikált egy cikket, amelyben végigtárgyalja, miért lát nagy esélyt arra, hogy a Fed leállítja a szigorú kamatpolitikáját, és jövőre fordulat jöhet.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A felsorakoztatott adatokból kiderül, hogy az amerikai infláció lassul, a növekedési kilátások jók, és a munkaerő-piaci helyzet is kezd stabilizálódni. Knightley szerint pedig a Fed pontosan ezekre az eredményekre várt.

„Az adatok alapján azt mondom, a Fed abbahagyhatja a kamatemelést. Jövőre, a második negyedévtől pedig akár kamatvágást is láthatunk tőlük. A becslések alapján 2024-ben másfél százalékkal, 2025 elején pedig további egy százalékkal vihetik lejjebb az alapkamat mértékét.

Csökken az elbocsátások száma

A munkanélküliségi adatokat megnézve kiderül, hogy a munkaerő-piac helyzete is stabilizálódni látszik.

Knightley kiemeli, hogy viszonylag alacsony az új igénylők száma, továbbra is magas viszont a folytatólagos munkanélküliek aránya.

Ez azt jelenti, hogy a cégeknél alábbhagyott az elbocsátások száma, kevés ember veszíti el a munkahelyét.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Ezzel párhuzamosan viszont a munkaerő-felvétel üteme is lassul, tehát a cégek nem vesznek fel új dolgozókat. Ez a helyzet a szakértő szerint annak a jele, hogy a munkaerő-piac elkerüli az összeomlást, helyette viszont lelassul.

Az infláció mértéke is megfigyelhetően lassul, 3,7%-ról 3,5%-ra húzódott vissza, amely már előre jelezheti a fordulatot.

Nagy ünneplésre ennek ellenére sincs ok, hiszen az elemzők úgy vélik, a lakossági költekezésre még mindig rányomja a bélyegét az árak növekedése, és erre utalnak a hitelezési adatok is.

„A lakossági hitelek mértéke, köztük a hitel-kártya adósságok mértéke jelentős terhet ró több millió amerikai háztartásra. A 2024-es növekedést a legnagyobb mértékben ez fogja befolyásolni, hogy a lakossági költések hogyan alakulnak, mekkora lesz a háztartások felhasználható jövedelme.”

Olvastad már? A JPM Coin már több bank rendszerében is elérhető

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Azt írtuk, hogy Bhután folyamatosan értékesíti a bitcoinját, de ők azt mondták, hogy semmit nem adnak el

A blokklánc nem hazudik. Az ígéret szerint, mivel minden tranzakció nyilvános és visszakövethető, soha többé nem kell bíznunk mások szavában. A közelmúltban mi is írtunk...

Véget érhet a kriptós ATM-ek kora

A kripto-forradalom egyik legnagyobb ígérete az volt, hogy a sarki bevásárlóközpontban, egy ATM-en keresztül bárki, bármikor bedobhatott pár ezer forintot (vagy dollárt), hogy azonnal bitcoint...

Nyomás alatt az Ethereum árfolyama: eltűntek a nagy vevők

Az Ethereum (ETH) kilenc hónap alatt csúcsértékének több mint felét elvesztette. A vevők, akik ilyenkor általában fékezik az esést, sehol sincsenek. Easy On Chain on-chain elemző...

Mark Cuban: ugyanaz a bitcoin, két történet

Van valami szürreális abban, amikor ugyanarra az eszközre pillantasz, mint valaki más, és teljesen ellentétes dolgokat láttok. Mark Cuban, az amerikai milliárdos befektető, aki korábban...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.