Az IMF új adót vetne ki a kriptobányászatra

A Nemzetközi Valutaalap, az IMF felvetette, hogy jelentős mértékben megemelnék az elektromos áramra kivetett adókat, amelyek a kriptovaluta bányászatot terhelik.

Az IMF szerint akár 85%-os adóemelés is jelentős bevételt hozhatna a kormányok számára világszerte.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Na de mikor jön az adó a magánrepülők üzemanyagára?

Az IMF egy blogbejegyzésében azt írta, hogy ez az adóemelés évente akár 5,2 milliárd dollár bevételt is generálhatna, miközben 100 millió tonnával csökkentené a globális szén-dioxid-kibocsátást, ami Belgium teljes kibocsátásával egyenértékű.

Azonban azt is elismerik, hogy nem tudják, vajon az adóemelés közvetlenül csökkentené-e a kibocsátást, mivel sok bányász eddig is olyan országokba helyezte át működését, ahol olcsóbb és kedvezőbb az áram ára, gyakran megújuló energiaforrásokat használva.

Valójában a Bitcoin bányászat az egyik leginkább környezetbarát iparág a világon, amely a legmagasabb arányban használ megújuló energiát.

A kriptobányászok megsarcolása mellett az IMF azt is javasolja, hogy külön adót vessenek ki a mesterséges intelligencia adatközpontjai által használt áramra.

Az általuk javasolt adó mértéke 0,032 USD/kWh lenne, vagy 0,052 USD, ha figyelembe vesszük a légszennyezéssel kapcsolatos költségeket is.

Az IMF becslései szerint egy ilyen adó évente akár 18 milliárd dollárt is hozhatna. Ez az összeg azonban elenyésző a jegybankok által évente kibocsátott pénzmennyiséghez képest.

A növekvő energiafogyasztás és a civilizáció igényei

Az IMF aggodalmát fejezte ki a kriptovaluta bányászat és az AI ipar növekvő energiaigénye miatt is.

Egy friss jelentésük szerint a következő három évben ezek az ágazatok annyi energiát fogyaszthatnak, mint Japán, a világ ötödik legnagyobb villamosenergia-fogyasztója.

2027-re a kriptobányászat önmagában a globális szén-dioxid-kibocsátás 0,7%-áért lehet felelős, amely hozzájárulhat a bolygó zöldüléséhez, az erdőterületek növekedéséhez.

Érdemes azonban emlékezni arra, hogy az IMF 2017-ben azt jósolta, hogy 2020-ra a bányászati ipar az összes globális elektromos energiát felhasználja.

Talán egyszerűen csak fogalmuk sincs arról, amiről beszélnek, és csak a pénzt akarják beszedni.

Globális koordináció a totális kontroll érdekében

Az IMF elismeri, hogy az adóemelés bevezetése globális együttműködést igényelne annak érdekében, hogy a bányászok ne költözzenek alacsonyabb adókkal rendelkező joghatóságokba, ami aláásná az intézkedés hatékonyságát.

Különösen érdekes hallani, amikor egy magánkézben lévő, senki által nem választott globális szervezet a gazdaság kontrollálásáról, a költözés megakadályozásáról és a hatalom kisajátításáról beszél. Ez nem olyasmi, amiről a ’szabad világ’ kifejezés jut eszünkbe.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Miért esik a BTC vissza – Van válaszunk! Egy újabb nagy tranzakció az ok!

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ambiciózus terveket osztott meg a japán Metaplanet

Az egyik cég, amely BTC-re váltotta tartalékait, módosította terveit. Már korábban is ambiciózus célokat tűzött ki a kriptó felhalmozására. A korábbi szállodaüzletág lenyűgöző számokat produkált az...

Michael Saylor bitcoinstratégiája – meddig lehet folytatni az agresszív felvásárlást?

Michael Saylor, a Strategy elnöke szerint túlzottak az aggodalmak a cég agresszív bitcoin vásárlásai miatt. A vállalat már a teljes BTC-kínálat 3%-át birtokolja. Egy friss CNBC-interjúban...

Az XRP 3 dollár felé húzódik vissza, a Solana 170 dollárnál konszolidál – kitörhet az XYZVerse és hozhat 500% nyereséget?

Vendégbejegyzés Az XRP kezdi elveszíteni korábbi lendületét, miközben a Solana stabilan tartja jelenlegi árszintjét. Ez a mozgás feszült várakozást hozott a kereskedők körében, akik a következő nagy...

BNB-égetés: Hogyan lett a Binance tokenjéből piacvezető kriptovaluta?

Egy korábbi tokiói tőzsdei szoftvermérnök 2017-ben létrehozta és elindította a Binance kriptotőzsdét. Nem sokkal később kibocsátották a BNB tokent, amely a rendszer natív érméje lett. Az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.